Változások

6. fejezet

A nő nem tudott megszólalni. A többiek érezték, hogy nagy a baj. Jack odament Suehoz és gyengéden megfogta a vállát, bíztatás képpen. Sue a padlót nézte és sírt.

- Darcy. - Mutatta lassan. A csapat megdöbbent. Mindenki Bobby-ra nézett. A férfi lassan lehajtotta fejét. A szín eltűnt az arcáról. Nehezen vette a levegőt, és könnyek gyűltek a szemébe. Alig látható könnyek. Jack észre vette, hogy barátja az asztal szélére támaszkodik. D halkan megszólalt.

- Sant Michaels kórház. - Bobby még pár pillanatig állt, aztán, amikor sikerült összeszednie magát, vette a kabátját és szó nélkül kirohant az irodából. A többiek is elindultak.

A helyszínen:

A csapat, mikor kiérkezett, rögtön elkezdte a helyszínelést. Átkutattak mindent, kikérdezték a szemtanúkat. Ott voltak legalább két órát vagy többet is. Semmit nem találtak.

- Myles, nálad mi a helyzet? - Kérdezte Jack.

- Semmi használható. - Felelte a férfi. - Most mi lesz?

- Itt befejeztük. Folytatjuk a nyomozást az irodában.

- Nyomok nélkül?

- Van más választásunk? - Mindenki megrázta a fejét. - Akkor gyerünk. - És elindult a kocsihoz. A többiek utána. Kicsivel később ők is Bobby után mentek.

A kórházban:

Bobby a falnak támaszkodva meredt a semmibe. Arra gondolt, bárcsak ez csupán álom lenne, egy rossz álom. De nagyon jól tudta, hogy ez a kegyetlen valóság. Eszébe jutottak a pillanatok, amikor látta őt nevetni, hallotta a hangját. Önkénytelenül is mosolygott, ha ezekre visszagondolt.

És most ez a nő, élete szerelme, ott fekszik a műtőben, és ő nem tehet semmit. Szörnyen érezte magát. A tehetetlenség…

- Bobby… - Szólt egy hang nem messze tőle. A férfi nem hallotta. Megszűnt körülötte a világ. Egyszer csak Jack kezét érezte a vállán.

- Ó… sziasztok. Nem vettelek észre benneteket. - Mondta alig hallható hangon.

- Rájöttünk. - Gúnyolódott Myles, mire Lucy oldalba vágta. Bobby nem is figyelt rájuk. Jack keze még mindig a vállán nyugodott. Egyet tehetnek. Várnak. Senki sem szólt. Hosszú percekig csak hallgattak. Végre kilépett az orvos. Tapintani lehetett a feszültséget a levegőben. A doktor odalépett hozzájuk, egy percig némán állt, aztán Bobby-hoz fordult.

- Válságos az állapota. Rengeteg vért vesztett… Mindent megteszünk érte, de véleményem szerint itt már csak a csoda segíthet. - Jack barátjára nézett, aki még mindig a falnak támaszkodott. Úgy érezte, mindjárt összeesik. Az orvos távozott. A csapat ottmaradt Bobby-val. Megvárták, amíg Darcy-t átviszik az intenzívre. Ha csak egy pillanatra is, de látni akarták. Amikor a nővérek kitolták a kocsin, a többiek nem mutattak semmit. Pedig belül szenvedtek. Bobby gépiesen követte szemével kedvesét. Végül lehajtotta fejét. Jack még ott állt mellette. Hallotta, hogy barátja zihálva veszi a levegőt.

- Bumm, jól vagy? - Kérdezte elcsukló hangon. Bobby felnézett. Jack egy pillanatra megdöbbent. Amióta csak ismerte barátját soha nem látta ilyennek. Mindig viccelődött, mosolygott, nevetett. Egyszóval vidám volt, de most… Bobby nem könnyezett, mint más szomorú helyzetekben, hanem sírt. Akárhogy is próbálta visszafojtani, nem ment. Eleredtek a könnyei. Már senki sem rejtette el a szomorúságát. Mindenki sírt. Most már szabad volt. Jack megölelte barátját.

- Sajnálom. - Mutatta Sue.

- Én is. - Szólalt meg rögtön Jack. Bobby értetlenül nézett rá.

- De hát mit?

- Nagy hülye voltam. Nem kellett volna kiabálnom. - Mondta.

- Semmi baj.

- De igen. Akkor olyanért rágalmaztalak, ami nem igaz rád. Még egy kicsit sem.

- Honnan tudod ezt ilyen biztosan? - Érdeklődött Bobby.

- Tudom és kész. Nem ismerek még egy olyan embert, aki ennyire törődne másokkal. És, ha nem is mindenkivel, de egyel biztosan. - A többiek kíváncsian várták a folytatást. - Azzal, akit igazán szeretsz. És ezt nem kell tudni, ez látszik. Látszik az, hogy boldogok vagytok együtt. - Mikor már azt hitték, a könnyek elapadtak, újabbak törtek elő. Így még nem hallották beszélni Jacket. De tudták, hogy ezeket nem csak úgy mondja. Ez a legerősebb baráti szeretet jele. Bobby halványan elmosolyodott. - Megbocsátasz? - Kérdezte érzékenyen.

- Igen. - Jack felsóhajtott és újból megölelték egymást.

- Ilyenek az igaz barátok. - Gondolta Sue. A csapat menni készült. Az orvos megengedte Bobby-nak, hogy egy percre láthassa szerelmét, aztán ő is követte a többieket.

Az irodában:

Megírták a nem túl tartalmas jelentést az üggyel kapcsolatban. Mivel nem találtak semmit, nem is tudtak miről írni.

Este:

Mindenki hazament, kivéve Bobby-t. Ő még besietett a kórházba, de az orvosok még mindig nem engedték, hogy Darcy mellett legyen. Így hazaindult. Ahogy belépett az ajtón megint feltörő érzelmeivel kellett küszködnie. Leült a kanapéra. Ránézett az órájára. Elég késő volt már, de nem tudott volna most aludni. Végig gondolt mindent. Az egész eddigi életét. Első napjától az FBI-nál, a percig, mikor Darcy-t meglátta. A közös pillanatokat. Hogy milyen volt az élete nélküle. És mi lesz, ha…

- Nem erre gondolnod sem szabad! - Mondta hangosan magának. Ezen az estén nem csak Bobby nem tudott aludni. A többiek is a szokottnál tovább fent voltak.

Sue az asztalnál ült és Levit simogatta. Lucy a tányérján lévő vacsoráját piszkálta a villával.

Jack az ágyán feküdt, nézett a semmibe. Nagyon sajnálta Bobby-t és aggódott Darcy-ért. Az a jelenet, ami a korházban lezajlott… úgy érezte megváltozott az élete azzal, hogy barátját elragadták érzelmei. És vajon mi lesz, akkor, ha…

Igazából mindenki ugyanahhoz a befejezetlen kérdőshez jutott. Nem akartak belegondolni, de tehetetlenül ragadta el őket a képzeletük.

Már éjfél is elmúlt, de Bobby még mindig a kanapén ült csendesen.

Másnap reggel:

A csapat nagyon álmos volt, mivel nem sokat aludtak az éjjel. Mindenki kutatott, de semmi értelme nem volt. Nem találtak egy nyomot sem.

- Csak van valami! - Kiáltott fel Myles.

- Igen. Biztosan van valami nyom. - Mondta Tara.

- Csak még nem találtuk meg. - Szólt csendesen Bobby. Erre elhallgattak. Myles sem csak azért kiabált, mert mérges volt. A fáradtság is szerepet játszott ebben, sőt, nem tudta elviselni, hogy Bobby-t így kell látnia.

Egy órával később:

Nagy és fájdalmas csend ült a szobán. Csak az akták lapozgatása hallatszott. Egyszer csak megszólalt Bobby asztalán a telefon.

- Bobby Manning.

- Én megmondtam, hogy vigyázz a kincseidre, nem?

- Jeff! - Erre mindenki felkapta a fejét. - Mit akarsz?

- Én? Már semmit. Igaz nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt vártam, de ez is megteszi… Végül is… még meghalhat. - Mondta a legnagyobb flegmasággal. - Ezzel a vonal megszakadt. Bobby falfehér lett és döbbenten meredt maga elé. Néhány pillanattal később dühösen csapta le a kagylót.

- Hogy ez eddig nem jutott eszembe! - A csapat többi tagja érdeklődve nézett rá.

- Miről is van szó? - Kérdezte Myles.

- Minden jel arra utal, hogy Darcy-t a sorozatgyilkosunk támadta meg, igaz? - Fordult Jackhez barátja.

- Igen. Teljesen biztos, hogy ugyanazt a személyt keressük… Csak nincs nyom, ami elvezetne hozzá. - Válaszolta a férfi.

- Amikor Jeff először felhívott azt mondta, hogy vigyázzak a kincseimre.

- Igen, aminek valódi értelme még mindig rejtély. - Vágott közbe Myles.

- Már nem… Természetes, hogy bosszút akart állni.....Ugyan úgy akart büntetni, ahogy szerinte én tettem vele.

- Azt hiszem még nem világos. - Mondta Jack.

- Jefferson és a sorozatgyilkos ugyanaz a személy. - Jelentette ki Bobby, olyan magabiztossággal hangjában, hogy alig tudtak neki ellent mondani.

- Miért vagy ebben ilyen biztos? - Kérdezte D.

- Jeff azt mondta a telefonba, hogy neki így is megfelel, mert lehet, hogy meghal… Egyértelműen Darcy-ra gondolt. Mindene a bosszú és szerinte jó oka volt megtámadni azt, aki nekem a legfontosabb… Meg akarta ölni, de nem sikerült.

- De neki ennyi is elég, mert tudja, hogy… meghalhat. - Mondta elgondolkodva Lucy.

- Pontosan.

- Nekem ennyi elég. Csak találjunk bizonyítékot. - Szólt D.A többiek bólintottak.

- Akkor vissza az aktákhoz. - Mondta Lucy kelletlenül. Újra átnéztek mindent.

- Nem fogjátok elhinni, mit találtam. - Törte meg a csendet Tara. A csapat érdeklődve figyelt. – Jeff szerepel a nyilvántartásban.

- És miért? - Kérdezte Sue.

- Piti dolgokért… Gyorshajtás, verekedés… - Válaszolta Tara. - Legutóbbi tartózkodási helye… N Street 37. - A többiek már készülődtek.

- Egy angyal vagy! - Mondta Bobby, mikor elment mellette. Tara mosolygott.

Néhány perc múlva:

- Vajon itt lakik még? - Tűnődött Myles.

- Egyféle képpen tudhatjuk meg. - Szólt Bobby és átadta a terepet Jacknek. A férfi bekopogott. Nyílt az ajtó.

- Igen?

- Maga Jefferson Barett?

- Én vagyok. Miben segíthetek?

- FBI. Szeretnénk feltenni magának néhány kérdést.

- Persze… jöjjenek csak be.

- Köszönjük. - Ezzel a csapat belépett a házba.

- Foglaljanak helyet. Szóval… milyen kérdésekről lenne szó? - Bobby-t nem vehette észre, mert ő a ház előtt várt.

- Egy gyilkossági üggyel kapcsolatban.

- Értem… tessék csak. Kérdezzenek nyugodtan, bár nem hinném, hogy tudok rájuk válaszolni.

- Tudjuk, hogy ismeri az egyik munkatársunkat és bosszút akart rajta állni… olyanért, amiről nem tehet.

- Még hogy nem tehet! Ő az oka mindennek!

- Rendben. Ismeri az illető feleségét is, igaz?

- Nem. Nem ismerem, de találkoztunk már.

- Tudta, hogy kórházban van, mert megpróbálták megölni?

- Igen.

- Gondolom az újságokból vagy a tv-ből.

- Pontosan.

- Hmm… Ezennel letartóztatom. - Szólt Jack.

- Miért?!

- Sorozatgyilkosság és gyilkossági kísérlet alapos gyanújával. - A férfi nem hagyta magát. Kirohant a házból. A csapat utána. De kint…

- Hova ilyen sietősen? - Kérdezte Bobby, mikor meglátta, hogy Jeff elrohan. Természetesen ő utána. Végül utolérte és a földre lerántva megállította.

- Ejnye, Jefferson, hát illik így üdvözölni egy rég nem látott barátot? - Ezzel megbilincselte. A többiek is odaértek. - Vigyétek a szemem elől.

- Rendben. - Vette át a férfit Myles.

Az irodában:

- Jobban érzed magad, Bobby? - Kérdezte Jack, miközben beléptek a terembe.

- Egy kicsit. - Felelte a férfi mosolyogva.

- Figyelem! Közeledik… Randy. - Szólt Myles.

- Lássunk hozzá a jelentésekhez. - Tanácsolta D. A többiek bólintottak.

- Ó, az angyalian rendes csapat!

- Randy! Mi újság? - Kérdezte Lucy.

- Miss Dutson, még mindig nem adta át nekem azokat az aktákat… További jó munkát. - Mondta kötekedve a csapatnak, azzal elment.

- Már úgy hiányzott! - Kiáltott fel Myles. Persze nem gondolta komolyan.

Kis idő múlva elkészültek a jelentésekkel. Végül Sueék elmentek vacsorázni.

Este:

- Mi a baj, Sue? - Tette Jack a kezét gyengéden a nőére.

- Ó, semmi csak…

- Csak? - Nézett rá a férfi aggódva.

- Hagyjuk, nem érdekes.

- De igen, az… Mondd el, kérlek.

- Csak azon gondolkodtam, hogy fogjuk mi élvezni ezt a vacsorát?

- Nem értelek.

- Vajon most hogyan érezheti magát Bobby, és hogy van Darcy? - Jack megértette. És nagyon fel is bosszantotta a dolog.

- Mióta van ez a nagy érdeklődésed Bobby hogyléte felől?! - Kérdezte ingerülten.

- Amióta majdnem elvesztette azt, akit a legjobban szeret. És ha eddig nem tűnt volna fel, hogy sokkal másképp viselkedik, mint azelőtt, akkor nyisd ki a szemed! - Ez annyira megdöbbentette a férfit, hogy csöndesen elgondolkodott és sikerült lecsillapodnia.

- Azt hiszem, jobb, ha most inkább haza megyek. - Mondta Sue.

- Elkísérlek.

- Rendben.

A parkban:

- Bocsánatot kell kérnem az előbbi viselkedésemért. - Szólt Jack.

- Semmi baj… Csak azt nem értem, hogy tudsz ilyen lenni a legjobb barátoddal szemben?

- Nem érdekes. - Válaszolta Jack mosolyogva.

- Ahogy gondolod. - Mosolygott Sue is. Odaértek a házhoz. - Nem jössz fel? Készítek valamit. A vacsorából úgy sem lett semmi.

- Nem zavarok?

- Te, zavarni? Ne viccelj!

- Rendben. De siessünk, mert kezdek nagyon éhes lenni.

- Jól van. - Nevetett a nő.

Egy kicsivel később:

- Remélem ízleni fog. - Tette le az asztalra az ételt Sue.

- Biztosan. - Mosolygott Jack.

- Tudod, mit mondanak… a férfihez szívéhez a gyomrán át vezet az út.

- Nagyon vicces. - Grimaszolt Jack.

- Szerintem nagyon. - Mondta Sue nevetve.

A vacsora után:

- Min nevetsz ennyire? - Kérdezte a férfi meglepetten.

- Csak eszembe jutott az első napom az FBI-nál… amikor veled találkoztam.

- És ezen mi a vicces?

- Azon semmi. Csak, ami néhány hete történt. - A férfi értetlenül nézett rá. - Amikor megkérted Bobby-t, hogy a te nevedben…

- Ne is folytasd! - Szakította félbe Jack.

- Rendben.

- Hú már ennyi az idő? - Nézett Jack az órájára és ásított. - Ideje elindulnom.

- De a kocsid az irodánál maradt.

- Igaz.

- Gyalog még reggelre sem érsz haza… Maradj itt éjszakára.

- De nem zavarok?

- Nem. - Hangzott a válasz kétfelől. Lucy lépett a szobába. Néhány perc múlva Jack már a kanapén feküdt. Sue és Lucy a saját ágyukban már rég aludtak. Jack is mosolyogva lehunyta a szemeit és elaludt.

Másnap reggel:

- Jó reggelt, Jack! - Szólt Lucy, miközben a konyha felé haladt.

- Jó reggelt! - mondta Jack álmosan. - Mennyi az idő?

- Percre pontosan hat óra.

- Akkor jobb, ha sietek.

- Mégis hova? Csak nyolcra kell bemennünk.

- Igen, de…

- Semmi de! Inkább gyere reggelizni.

- Jól van. - Sóhajtott a férfi.

Két órával később:

- Jó reggelt, Szikra! Ó… - Szólalt meg Bobby, de nem folytatta.

- Hogy, hogy így együtt? - Kérdezte Tara meglepetten, amikor látta, hogy Jack Sue kezét fogva lép be a szobába.

- Nálunk aludt. - Mutatta Lucy, mikor az álom pár nem figyelt oda. Bobby egy széles vigyorral elintézte a dolgot. Ez a nap nagyon unalmasan telt. Semmi bevetés, csak papírmunka. Az ebédszünet közepén megszólalt a telefon. Lucy vette fel.

- Halló, Lucy Dutson… Most nem tudom adni, épp ebédel. Rendben, átadom. Viszhall.

Ebéd után:

- Bobby! Nem fogod elhinni, hogy ki telefonált. - Támadta le Lucy rögtön a férfit.

- Ki? - Kérdezte.

- Az orvos. - Válaszolt a nő mosolyogva.

- És? - Sürgette Bobby.

- Darcy egy kicsit már jobban van, és ha lesz egy kis időd, bemehetsz hozzá. - A férfi nem kapott levegőt. A többiek csak mosolyogtak.

- Mire vársz még?! - Kérdezte D. Bobby megfordult és értetlenül meredt rá. - Gyerünk, menj már! Valakinek most nagyobb szüksége van rád. - A férfi mosolyogva bólintott és elsietett.

- Nagyon hálás neked. - Mondta Jack D-nek.

- Tudom, de nincs miért. Bármelyikőtök ezt tette volna az én helyemben. - A többiek bólogattak.