Temperance hátrahajtotta a fejét a kanapén, becsukva a szemét. Az újabb fárasztó nap után jólesett egy kis lazítás, miközben visszaemlékezett az elmúlt órák eseményeire. Kezdeti ellenállása hamar megszűnt, ahogy jobban megismerte az ügynököt, aki az ő és a kislány biztonságáért volt felelős. Myles-t a maga módján szimpatikusnak találta. Különösen az fogta meg, hogyan változott meg gyökeresen az ügynök viselkedése a kislány közelében. A zord külső mögött egy érző szív lakozik. A gyermeki ártatlanság képes megnyitni egy morcos új-angliai szívét… még ha ő ezt nem is hajlandó beismerni – mosolygott.

Gondolataiból Nora érkezése riasztotta fel, aki vele szemben foglalt helyet.
- Nagyon jól bánik a kislánnyal – mosolygott Temperance, a nappaliban játszó gyermeket és a szőke ügynököt figyelve.
- Igen… bár sohasem vallaná be, de odavan Cassie-ért – válaszolta mosolyogva Nora, szerelmét figyelve. – Remélem, egy nap a sajátjainkkal is így játszik majd.
- Biztos vagyok benne – válaszolta Brennan. – Nagyon szép pár vagytok.

- Köszönöm – felelte Nora, tekintetét ismét kedvesére irányítva. – Azt hiszem, megtaláltam életem szerelmét – merengett. – De ahogy látom, te is megtaláltad a lovagodat, aki megvéd minden rossztól – mosolygott a nőre.
- Mi csak… - kezdte volna szokásos magyarázatát Brennan arról, hogy ők csak társak, semmi több, amikor hirtelen barátja jelent meg lelki szemei előtt. A férfi szemei melegséget, őszinte törődést sugároztak és talán… szerelmet. Elmosolyodott, amint elképzelte, hogy a férfi közelebb lép hozzá, rámosolyog, miközben megsimogatja az arcát, és közelebb hajol hozzá… De nem, nem szabad erre gondolnod. Ő a munkatársad, és különben is, milyen kapcsolat lenne ez? Hiszen folyton csak vitatkozunk. Felsóhajtott, miközben új barátnőjére nézett. – Nem tudom… Az idő majd eldönti – szólt, újra a kislányt és az ügynököt nézve.

Nora mosolyogva nézte a nőt, amint álmodozó tekintete a messzeségbe mered. Pedig ti tökéletesen összeilletek… és ez hamarosan számotokra is világossá válik.