Az este meglepően nyugodtan telt. Booth és Bones kellemesen elbeszélgettek, TV-t néztek, és kibírták szócsaták nélkül. Legalábbis nem vitatkoztak olyan sokat, mint általában. Útban a Jeffersonian felé Booth azon tűnődött, vajon miért egyezett bele olyan könnyen a nő, hogy nála töltse az estét. Talán megijedt? – morfondírozott. – Nem, az ki van zárva! Ő nem olyan. Talán csak belátta, jobb, ha nem marad egyedül.

Mikor elérték az intézetet, kiszálltak az autóból és együtt lépték át az üvegajtót. Korán volt, így a biztonsági őrön kívül senkivel nem találkoztak útban a nő irodája felé. Ahogy beléptek az ajtón, mindketten egyszerre sápadtak el. Az asztalon egy ismerős boríték feküdt egy szál rózsa kíséretében. Egymásra néztek; mindketten tudták, kitől jött a levél. Booth az asztalhoz lépett, majd óvatosan kinyitotta a borítékot. Abban fényképeket talált magukról, amik az előző este készültek róluk Boothnál, és egy újabb levelet. A levelet olvasva Booth arca elsápadt:

„Kedves Temperance!

Komolyan gondolta, hogy el tud előlem bújni a társánál? Azt hittem, ennél okosabb, vagy legalábbis jobban kiismert már. Csalódtam Önben. Ha eddig nem jött volna rá, úgy érzem, fel kell nyissam a szemét: előlem nem menekülhet! Szóval, tudja mi a dolga: élvezze az életét, amíg hagyom! Ne féljen, nem tart már soká!

XXX”

Booth átnyújtotta a levelet a nőnek, aki rezzenéstelen arccal olvasta. Amikor végzett, a férfira emelte tekintetét, aki most először az aggodalom jeleit fedezte fel a nő halványkék szemeiben. Mellélépett és barátját átölelve, a hátát simogatva, nyugtatóan suttogott a fülébe:
- Ne aggódj, Temperance! Nem engedem ennek a szemétnek, hogy ártson neked!
- Tudom – válaszolta a nő, és szorosabban bújt hozzá.

Néhány másodpercig így álltak ott, egymást ölelve, majd kissé zavarban eltávolodtak egymástól.
- Hm… - kezdte az ügynök – azt hiszem, jobb, ha megyek.
- Igen – válaszolta kissé elpirulva a doktornő. – Nekem is sok dolgom van.
- Rendben – felelte Booth útban az ajtó felé, majd mikor elérte, megfordult – Légy óvatos, Bones, egyedül ne menj sehova! Ebédkor érted jövök.
- Rendben, később találkozunk – válaszolta Brennan, majd a férfi elhagyta az irodáját.