A város másik felén Seeley Booth különleges ügynök az előtte tornyosuló papírmunkát bámulta. Mennyire utálom a hétfőket… főleg ha ennyi papírmunkám van. Inkább fociznék Parker-rel, mint tegnap. Saját kis álomvilágából a telefon csöngése hozta vissza. Fenébe!

- Booth ügynök – szólt bele a telefonba.
- Booth, itt Angela – hallotta partnere legjobb barátnőjének hangját a vonal másik végén.
- Mi a baj, Angela? – kérdezte aggódva.
- Talán nem kellene elmondanom neked, ha Bren megtudja, nagyon meg fog haragudni rám – habozott a nő.

- Angela, ki vele! Történt vele valami? – kérdezte az ügynök, aggodalma egyre nőtt.
- OK, nyugodj meg! Ma reggel kapott egy szál virágot… - kezdte a magyarázatot a nő.
- Ugyan Angela, egy szál virág még nem a világ! Biztos valamelyik olvasója küldte – szakította félbe az ügynök.
- Booth, nagyra értékelném, ha hagynád, hogy befejezzem!
- Bocs Angela, hallgatlak – válaszolt a férfi kissé lágyabb hangon.

- Nem a virág a lényeg, volt mellette egy boríték is – felelte a nő. – A boríték tele volt képekkel, amik a legkülönbözőbb helyzetekben készültek Bren-ről. Munkába menet, otthon, bevásárláskor, mindenhol.
- Micsoda? Ezt nem mondod komolyan! Azonnal ott vagyok! – készült letenni a telefont az ügynök.

- Várj egy percet, Booth! Nem ronthatsz rá csak úgy! Ráadásul nem is tudja, hogy szóltam neked! Szóval kérlek, csak óvatosan! – kérte Angela.
- Igazad van – felelte a férfi. Ha lerohanom, csak megint azt kapom, hogy védelmező alfa-hím vagyok! Ezt a hülyeséget! – Rendben Ange, később beugrom hozzátok.

- Rendben Booth, akkor később látlak!
- Kösz, hogy szóltál Ange!
- Nincs mit! – felelte a nő, majd letette a telefont.

Istenem, miért kell neki mindig valami bajba kerülnie? – sóhajtott az FBI ügynök, miközben vette a kabátját és a kulcsait, és elhagyta az irodáját.