Hétfő. Egy újabb hét veszi kezdetét. Az elmúlt nap rendkívül fárasztó volt; Dr. Temperance Brennan éjjel háromkor ért haza. Futólag vetett egy pillantást az éjjeliszekrényen lévő ébresztőórájára: 16:30. Ideje felkelni. Kikelt az ágyából és egyenesen a konyhába ment, hogy készítsen magának egy jó erős kávét. Kortyolt néhányat a még gőzölgő italból, majd elindult a fürdőszoba felé, hogy letusoljon. Miután végzett kivett egy sötétkék nadrágot és egy hozzáillő világos blúzt a szekrényéből és gyorsan felöltözött. Befejezte a kávéját, elmosta a csészét, majd elindult dolgozni.

Délután öt óra volt, amikor átlépett a Jeffersonian Intézet automata üvegajtóján. A biztonsági őr egy pillanatra meglepődött, majd mikor látta, hogy Dr. Brennan érkezett meg, széles mosollyal üdvözölte. Egyáltalán nem volt szokatlan, hogy ilyen korán jön dolgozni. Egyenesen az irodája felé vette az irányt, de amikor odaért, szokatlan dologra lett figyelmes. Egy borítékot talált az ajtónak támasztva, amin a neve állt: Temperance, és egy szál rózsa hevert előtte. Booth – gondolta, s egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Még több mint két hét van a születésnapomig, és ő már most ajándékot hoz. Tipikus alfa-hím.

Lassan lehajolt, felemelte a borítékot és a virágot, majd bement az irodájába. Letette a táskáját és „az ajándékát” az asztalra, felakasztotta a kabátját a fogasra, leült az asztalához és bekapcsolta a számítógépét. Néhány másodpercig nézte a borítékot, azon tűnődve, mi lehet benne. Kíváncsisága hamar úrrá lett rajta, és mosolyogva óvatosan kinyitotta a borítékot. Azonban ahogy kivette a boríték tartalmát, arcára fagyott a mosoly. Várakozásaival ellentétben nem ajándékot talált benne, hanem fényképeket. Fényképeket saját magáról. Fényképeket saját magáról, útban a munkába, bevásárlás közben, útban hazafelé, sőt otthon, ahogy az ablaknál állva a hóesést nézi. Ez határozottan nem Booth-tól van... - futott át az agyán - vagy ha igen, csúnyán megfizet ezért a tréfáért.