- Tudtam, annyira tudtam! – ugrándozott Lucy, átölelve barátnőjét, amint a szerelmespár végre szétvált. – Az elmúlt napban megpróbáltátok titkolni, hogy együtt vagytok, de tudod, hogy előttem semmi sem maradhat rejtve. De annyira örülök nektek! – zárta karjaiba ismét barátait.

- Haver, tudtam, hogy te sem szabadulhatsz, és egyszer elkötelezed magad – vigyorgott Bobby.
- Igazán örülünk, hogy ennyire fellelkesít a boldogságunk – húzta magához közelebb szerelmét Jack. – Kicsit hosszú időbe telt, de végre egymásra találtunk… és ez már mindig így lesz – csókolta meg lágyan a nőt, aki mosolyogva viszonozta a csókot.

- Annyira romantikus… - szólt merengve Tara.
- Igazi tündérmese – mosolygott barátaira Lucy. – A hős lovag és a gyönyörű királylány egymásra talál…

- Ez igazán nagyon szép, de nem mehetnénk végre sétálni? – méltatlankodott Myles.
- Harvard, még mindig nem értékeled az igaz szerelmet… - csóválta a fejét Lucy. – De majd ha a te életedbe is bekopog az Igazi…
- Jó, akkor majd kiderül, mi lesz, de most menjünk – felelte a szőke ügynök, nem túl sok türelemmel a hangjában.

- Hát rendben… de majd ha belép az életedbe a nő, aki az egész gondolkodásmódod megváltoztatja, tudni fogod, hogy én előre megmondtam – mosolygott Lucy, bár Myles pillantásából egyértelműen világossá vált, hogy nem igazán hisz az egész életet megváltoztató, mindent elsöprő szerelemben.

A csapat elindult, hogy a lakást három napja először elhagyva, kilépjen a havas utcára. Vidám nevetésük betöltötte a környéket, ahogyan a csúszós utakon sétáltak, megpróbálva nem elesni. A szerelmesek egymás derekát átölelve haladtak a többiek mellett, egymás iránti érzelmeik lángolásában még a dermesztő hideget sem érzékelték.

Hóembert építettek, majd nevetve dobálták egymást hógolyóval, örülve annak, hogy végre elmúlt a vihar, és elhagyhatták a lakást. Három nap bezártság után felszabadultan játszottak a hóban. Jack és Sue annyira belemerült a hógolyózásba, hogy egymásra estek, ezúttal azonban nem jöttek zavarba… ehelyett a férfi mélyen szerelme szemébe nézett, és megcsókolta, csakúgy, mint előző nap, amikor annyi év után végre egymásra találtak. A csapat ismét örömujjongásban tört ki a kép láttán, megcsodálva a láthatóan egymásba halálosan szerelmes párt, akik boldogan mosolyogva feküdtek a hóban, egymást csókolva.

- Szeretlek – mosolygott kedvesére Jack, amikor néhány pillanatra szétváltak ajkaik.
- Én is szeretlek – viszonozta a mosolyt Sue, a férfi pedig ismét lehajtotta fejét, hogy újra megcsókolja. A csapat abbahagyta a hógolyózást és elbűvölten nézte a fiatal párt. Annyira szépek együtt… Őket egymásnak teremtette a sors.