70. rész

Jack ébredt fel előbb reggel, és arra gondolt, milyen szépet álmodott, majd tekintete a mellette fekvő nőre esett.

Tehát nem álom volt…

Lágyan végigsimított az arcán; Sue finoman megrándult, de nem ébredt fel.
Csodálatos érzés volt mellette ébredni és gyönyörködni benne; és ez már egész hátralevő életükben így lesz. Menyasszonya köré fonta a karját, szorosabban magához ölelte, és beszívta bőre illatát.
Gyengéden Sue hasára tette a kezét… egyikük sem volt felkészülve erre az éjszakára. Már alig várta, hogy érezze második gyermekét a szerelmében növekedni.
Sue mocorogni kezdett, majd kinyitotta a szemét, álomittasan a férfira mosolygott és átölelte a nyakát.

- Jó reggelt, szerelmem – mosolygott rá Jack gyengéden. – Hogy aludtál?
- Ez volt életem legszebb éjszakája… és nem az alvásról beszélek – mosolygott vissza a nő. – Bár még sosem aludtam ilyen jól… - nyújtózkodott. – Annyira szeretlek.
- Én is megőrülök érted. – A férfi lágy kört írt le a nő hasán.
- Mikor szeretnél babát? – kérdezte Sue halkan. Gondolatait már régóta egy gyönyörű csokoládészemű kisbaba töltötte ki, akinek Jack az édesapja.
- Remélem, már most hárman fekszünk itt – csillogott Jack szeme. – El kell kezdenünk keresni egy nagy, kertes házat, hogy mindenki elférjen benne. És az esküvőt is el kell kezdenünk szervezni. Mondd te a napot, édesem.
- Május tizenkilencedike – szaladt ki Sue száján gondolkodás nélkül. – Valami már egy ideje azt súgja nekem, hogy az lenne a legtökéletesebb nap.
- Akkor május tizenkilencedike – csókolta meg Jack, és a nő szorosan hozzásimult.

***

Kitty fáradtan nyitotta ki az ajtót. Halk volt, nehogy felébressze apját, mert a lakásban semmi jelét nem látta, hogy a férfi ébren lenne.

Kihasználja az alkalmat, hogy nem csapok már korán reggel zajt… okos…

Lábujjhegyen bement a nappaliba, és az ott levő rendetlenségen kezdett bosszankodni… túl fáradt volt ahhoz, hogy ésszerűen gondolkozzon.

Mindig széthagyja a ruháit… de mikor kezdett el ilyen rózsaszín blúzt hordani? Uramisten, a végén kiderül, hogy meleg… na, mindegy.

Rendmániája nem engedte, hogy aludni menjen, míg mindent rendbe nem tett. Utána úgy döntött, mielőtt ágyba bújik, ad egy puszit apjának.
Halkan ment az ajtóhoz, és rendkívül óvatosan nyitott be… a szobában azonban nem azt találta, amire számított.
Apja és Sue szenvedélyesen ölelték egymást, és láthatólag teljesen belefeledkeztek egymásba. A lány felsikított, becsapta az ajtót és rémülten meredt rá.
A következő pillanatban apja jelent meg egy köntösben – és Kitty hatalmas megkönnyebbülésére – legalább egy alsónadrágot magára kapott.
- Kicsim, ez…
- Tudom, hogy hívják, apa. Volt alkalmam gyakorolni is, csak nem önszántamból.
Jack ekkor megértette a lány sikítását… azt várta volna, hogy Kitty az ajtóban marad és zavarba ejtő megjegyzéseket tesz… de lányában régi emlékek éledtek újjá, amiket oly buzgón próbált eltemetni magában.
- Drágám… - ölelte magához gyengéden a lányát. – Már soha, senki sem fog bántani téged.
- Tudom… csak… néha még mindig attól félek, hogy egy nap felébredek, és kiderül, hogy az egész csak egy álom volt… azért ragaszkodom hozzád ennyire… - bújt Kitty apjához.
- Félsz, hogy ha feleségül veszem Sue-t, már nem foglak többé szeretni, ugye?
Kitty egy beazonosíthatatlan fejmozdulatot tett. Jack sóhajtott.
- Semmi sem fogja megváltoztatni, hogy te vagy az én kicsi lányom és mennyire szeretlek téged, életem.
Jack érezte, hogy lánya a szavak hatására ellazul… elszállt az idegessége, ami ki tudja, mennyi ideje gyötörte.
- Nagyon szeretlek, apu – suttogta.
Sue kijött a szobából, és gyengéden megérintette lánya vállát.
- Jól vagy, kicsim?
Kitty bólintott, majd pimaszul elmosolyodott.
- De nálad biztos nem jobban… - vigyorgott, és a nő fülig pirult.
- A testvéredért meg kell dolgoznunk… - mosolygott rá Jack.
- Jaj, szegény, a végén még sajnálni kezdelek titeket…
- Kitűztük az esküvő időpontját – terelte Sue a témát. – Május tizenkilencedikétől egy család leszünk, kicsim, és utána elindítom az örökbefogadást.
- Téged is nagyon szeretlek… anyu.
Sue elmosolyodott, és ő is megölelte a lányt.
- Hamarosan elköltözünk, kicsim – folytatta Jack. – Egy nagy, kertes házba, ahol mi és a jövendőbeli testvéreid is elférnek.
- Lehet egy különleges kérésem? – kérdezte a lány óvatosan.
- Persze, drágám.
- Ugye hangszigeteltek lesznek a falak? Hogy éjszaka tudjak aludni, amíg ti a tesóimon dolgoztok…
A két felnőtt elpirult.
- Majd meglátjuk – válaszolta sietve Jack.
- Pár hónapon belül hivatalosan is egy család leszünk – mondta Sue boldogan. Már kislánykora óta ilyen életről álmodozott… hosszú évek viszontagságaiba és keserűségébe került, míg eljutott idáig, de az, hogy Jack szereti és már saját családja van… megérte az egészet.

Vége