42. rész

Kitty még élt, amikor beértek a kórházba, de a pulzusa ijesztően gyenge volt és nem volt eszméleténél.
Az orvosok azonnal a műtőbe vitték; belső vérzése volt, és féltek, ha nem sietnek, a lány a saját vérében fullad meg.
Jack a folyosón ült az egyik széken; szeme előtt újra és újra lepergett, ahogy a lövés hallatára berontanak a terembe, elfogják a fegyvereseket… tekintetével Kittyt kereste, hogy megmondja neki, minden rendben… ekkor észrevette a sok vért, és Kittyt Kevin ölében… a fiú sokkot kapott, Bobby elkísérte egy orvoshoz.

- Nem a te hibád, Jack.

A férfi felnézett; Sue ült le mellé.

- Ha hamarabb érek oda…
- Akkor lehet, hogy több áldozat lenne. Én is aggódom Kittyért. Már ő is a családomhoz tartozik.
- Olyan sokat szenvedett már… miért vele történt?
- Nem tudom, Jack.

Sue átölelte a férfit; ahogy így tartották egymást csendben, Jack olyasmit tett, amit már nagyon régóta nem: imádkozott. Teljes szívéből.


***


- El fogjuk veszíteni!

„Istenem, kérlek, védd meg őt…”

- A vérnyomás esik!

„Annyit szenvedett már, és csak olyan kis ideig lehetett boldog… ne hagyd magára…”

- Leállt a szíve!

„Segíts neki…”

Az orvosok próbálkoztak, de Kitty szíve megszűnt dobogni.

„Nem hagyhatod, hogy elveszítsem… szükségem van rá… KÉRLEK!”



Az egyik orvos felsóhajtott, és az órára nézett.

- A halál időpontja…

Pittyegés hallatszott; mindenki döbbenten nézett a gépekre. Kitty szíve újra verni kezdett…


***


- Mr. Hudson?
- Kevin… jobban vagy?
- Talán. Nem tudom. Kitty?
- Még a műtőben.

A fiú felsóhajtott. Szeme vörös volt a visszafojtott könnyektől.

- Menj haza.
- Nem akarom itt hagyni…
- Ha bármi van, értesítelek. Manning ügynök hazavisz.
- Köszönöm.
- Ez a fiú tényleg szereti a lányodat, Jack – mondta Sue, mikor Bobby és Kevin elmentek.
- Tudom – sóhajtott Jack.

Az orvos kilépett a műtőből.

- Mr. Hudson, a lánya még mindig életveszélyben van. A műtőben a szíve is leállt… kész csoda, hogy életben maradt. Ez nekem is nehéz, Mr. Hudson, hogy egy ilyen fiatal élet forog kockán, de…
- Kérem, Dr. Hars, legyen őszinte.
- Mr. Hudson… lehet, hogy a lánya már soha többé nem ébred fel.



***


Jack otthon ült a kanapén a csendben, és csak nézett maga elé a sötétben. Már késő este volt. Egy este Kitty nélkül… a lány nem csörömpölt az edényekkel a konyhában, nem folyatta a vizet a fürdőben, nem szólt zene a szobájában… csak a csend maradt nélküle.
Kevinnek még nem mondta el, hogy Kitty talán már soha nem fog pimasz megjegyzéseket tenni. Nem akarta kimondani; attól még valóságosabb lett volna az egész.

- Istenem, nem veheted el tőlem… alig találtunk egymásra… annyi mindent nem mondtunk még el egymásnak…

Hirtelen ötlettől vezérelve felállt, bement a lány szobájába, felkapcsolta a villanyt; Kitty ágyára ült és magához szorította a párnáját.

„Bízott bennem… azt hitte, amíg itt vagyok neki, senki sem bánthatja, mert én megvédem… de bennem is csalódnia kellett…”

Elmorzsolt néhány könnycseppet a szeme sarkában, majd felnézett a falra.
Már jó ideje nem járt Kitty szobájában, így nem tudta, hogy a lány két képet tett a falra.

Az egyik kép Kitty-t és Kevin-t ábrázolta. Valószínűleg az iskolaudvaron készült egy barátjuk jóvoltából. A lány a fiú ölében ült és átölelték egymást; sütött róluk a szerelem.

A másik képen ő volt és lánya; az egy hónappal ezelőtti pikniken készült. Az a kép volt, amit Sue készített. Kitty szorosan hozzábújt, és úgy tűnt, mintha sosem akarná elengedni.

A képek fölé Kitty egy feliratot ragasztott. A felirat megtörte Jack önuralmát. Lánya párnájába temette az arcát és rázta a testét a sírás.

A felirat:

Akiket a legjobban szeretek a világon.