40. rész

Gyorsan elrepült 1 hónap; minden a legnagyobb rendben haladt.


Kevin álmosan tartotta a fejét irodalomóra alatt; nem úgy tűnt, mint aki figyel. Összerezzent, amikor Kitty egy papírlapot csúsztatott elé.


„Rosszul aludtál, vagy ez csak Mrs. Harper hatása?”

A fiú habozva meredt a papírra, majd úgy döntött, megírja az igazat.

„Az elmúlt pár napban álmaim vannak rólad.”

„Nem tudom, ez most hízelegjen, vagy zavarba hozzon.”

„Semmi OLYAN, oké?”

„Most értsem úgy, hogy nem is akarsz OLYAN álmokat rólam? Vérig vagyok sértve.”

„Kitty, ez halálosan komoly!! Álmomban beront 2 fegyveres férfi az osztályba, az egyik meglő téged, és a karjaim közt halsz meg… nem tudom, miért lő rád… de sokkal többnek tűnik, mint álom. Akár egy megérzés.”

„Le kellene állnod a horrorfilmekkel, Kev.”

„KITTY! TUDOD, MILYEN ROSSZ MINDEN ÉJSZAKA ÚJRA ÉS ÚJRA LÁTNI, AHOGY MEGHALSZ??”

„Nyugi!! Senki sem fog megölni engem. Apa előbb ölné meg azt, aki bántani akar.”

„Tudom. De szeretlek, és nem akarlak elveszíteni, mi amor.”

„Nem fogsz, mi corazón. De az Ördögűzőt tényleg ne nézd meg pár napig.”


- Ó, Mr. McAnders és Miss Hudson, sajnálom, hogy zavarok az órával! – a villámló szemű Mrs. Harper állt előttük. Kevin gyorsan a könyvébe csúsztatta a levelet.
- Figyeltünk, Mrs. Harper.
- Akkor mondja meg, miről beszéltem öt perce.

Kevin csak nézett ki a fejéből.

- Ha nem Miss Hudson bájaival lett volna elfoglalva, tudná. Holnapra egy ezer szavas esszét kérek Edgar Allan Poe munkásságáról. Mindkettejüktől.
- Igenis, tanárnő.


***



- Remek, még Mrs. Harpert is felhúztuk – sóhajtott Kitty a szünetben, és a szekrényének dőlt. Kevin mellé támaszkodott.
- Csak annyit tudok arról a pasiról, hogy írt pár bűnügyi regényt.
- Suli után gyere el hozzánk. Apa sokáig dolgozik ma az irodában egy jelentésen. Valami Randy-t szidott miatta.
- Biztos vagy benne, hogy jó ötlet?
- Miért?
- Apád mintha nem kedvelne túlságosan.
- Mutass egy olyan apát, aki rajong a lánya barátjáért. Nehéz megemésztenie, hogy máris önállóbb lettem… Tudod, nem is tudja olyan régóta, hogy vagyok.
- Az életed egyre bonyolultabb számomra – hajolt le Kevin, és szájon csókolta a lányt.
- Meg kellene filmesíteni – mondta Kitty csendesen, a fiú ölelésébe bújva.


***

- Te meddig jutottál el eddig? – kérdezte Kevin estefele a fejét masszírozva.
- 182 szóig… talán az álmodban Mrs. Harpernek kellene meghalnia.

Kevin megmerevedett.

- Ez egy nagyon rossz vicc volt.
- Bocs.

A fiú közelebb húzódott hozzá, és átölelte. Kitty a vállára hajtotta a fejét.

- Nem bírnám ki, ha bármi történne veled – suttogta Kevin.
- Rossz látnom, hogy emészted magad miattam… semmi bajom nem lesz… - érintette meg a lány a fiú arcát.


Kevin megcsókolta, és végigdőlt a kanapán, szorosan magához ölelve Kitty-t; olyan szorosan, hogy a lány a vastag farmeron keresztül is érezte az izgatottságát. A fiú hirtelen elengedte.

- Bocsánat – mondta tűzpiros arccal.
- Nem kell bocsánatot kérned – hebegte Kitty ugyanolyan pirosan; kellemes érzés öntötte el. Mindkettejük meglepetésére szenvedélyesen megcsókolta a fiút.
- Kitty…
- Ne most beszélj…

Mire Kitty észbe kapott, Kevin volt felül és a nyakát csókolgatta. A lány bensőjében tűz égett; Kevinre volt szüksége, csak ő képes eloltani ezt a tüzet a testében…
Mikor Kevin végighúzta kezét a mellkasán, egy emlék éledt újjá a fejében:


Kilenc éves volt, az ágyában feküdt, azzal az illúzióval, hogy anyja közelében senki sem bánthatja. Bejött anyja akkori barátja, Richard. Befeküdt mellé és simogatni kezdte, azt suttogva, hogyha nem tiltakozik, nem fog fájni…

Kevin csak azt érezte, hogy a pánik görcsbe rántja Kitty testét.

- Kevin, kérlek, NE! – sikoltotta a lány elfúló hangon.

A fiú felült, magával húzva a lányt is. A könnyek csak úgy ömlöttek Kitty szeméből; még soha nem gyűlölte jobban Richardot, mint most. Kevin csitítóan simogatta a hátát, míg a lány könnyei el nem apadtak.

- Sajnálom… - hüppögte Kitty, arcát a fiú mellkasába temetve.
- Mi történt? – kérdezte Kevin szelíden. Kitty felemelte a fejét, hogy barátja szemébe nézhessen.
- Kevin… én már… nem vagyok szűz – Kitty szemébe könnyek gyűltek, amikor a fiú arca megrándult.
- Volt valakid előttem?
- Megerőszakolt anyám barátja, amikor kilenc éves voltam. Aztán a többi is.

Kevin belenézett Kitty szemébe; fájdalmat és keserűséget látott bennük. A lány éppen megosztotta vele a poklot, amit át kellett élnie. Ösztönösen közelebb húzta magához barátnőjét, és leírhatatlan gyűlöletet érzett mindenki iránt, aki valaha bántotta őt.

- Aztán megölték anyámat, és apához kerültem – folytatta Kitty suttogva. – Az előbb… annyira, de annyira szeretném, ha te lennél az első az életemben, de…
- Akkor én leszek – fojtotta bele a szót a lányba Kevin lágyan. – De nem most. Amikor te akarod.
- Köszönöm – Kitty Kevinhez bújt, majd eszébe jutott valami. – És te… te meg Patricia…
- Nem. Majdnem… de mégsem.
- Sajnálom, hogy a múltammal terheltelek.
- Kedvesem, ha meg tudnám változtatni a múltadat, megtenném.

Kitty az ajkát harapdálta; közben buzgón hálát adott Istennek, amiért elvezette Kevinhez.

- Most törődjünk a jövővel. Az esszé nem fogja megírni saját magát.
- Ha nem érek haza hamarosan, anyám meg fog ölni. Ma van Ben születésnapja.
- Anyukád nem tűnt gyilkos típusnak.
- Ha valamelyik gyerekéről van szó, ölni is képes lenne.
- Szerencsés vagy, hogy ilyen anyukád van.

Kevin vállat vont, és az esszének szentelte a figyelmét.


***


- Ha ez nem lesz jó Mrs. Harpernek, panaszt teszek Mrs. Hale-nél – mondta Kevin az ajtóban állva.
- Veled tartok. Boldog szülinapot az öcsédnek.
- Átadom. Jó éjt. Legalább te aludj jól.
- Ne törődj azzal az álommal, Kev – simogatta meg Kitty a fiú arcát. – Nem lesz semmi bajom. – Lábujjhegyre állt, és búcsúzóul megcsókolta.
- Jó éjszakát, szerelmem.
- Neked is. Holnap találkozunk.



***



Amikor Jack hazaért és kiszállt a kocsijából, Kevin magas alakját látta eltűnni a park fái között. Mit keresett a fiú náluk ilyen későn?


- Szia apu! – köszöntötte Kitty apját, mikor belépett a lakásba.
- Szia drágám. Láttam Kevint elmenni.
- Együtt írtuk meg a leckét. Még csak most álltam neki a vacsorának. Mi volt ma az irodában?
- Randy vérbe fagyva feküdne a drágalátos jelentésein, ha rajtam múlott volna. Te viszont nyúzottnak látszol.
- Hosszú volt a nap – válaszolta Kitty egy kis habozás után.
- Menj fürdeni, addig összeütök valamit. Nyugi, nem lesz mérgező.
- Oké – mosolyodott el a lány fáradtan. Átölelte apját és élvezte a biztonságot, amit csak ő tudott nyújtani neki.
- Na, mi ez az elérzékenyülés, kicsim?
- Csak jó, hogy itt vagy.

Jack felborzolta lánya haját, és megpuszilta. Kitty még szeretett volna apjához bújva maradni, de elengedte őt és bement a fürdőbe.

Egyikük sem sejtette, hogy talán ez az utolsó alkalom, hogy megölelhetik egymást.