24. rész

- Olyan rossz, hogy máris elmentek – mondta másnap szomorúan Mr. Hudson, miközben megölelte Kitty-t. Jack testvérei már korábban elmentek, de Sarah és Tom megígértették Kitty-vel, hogy írni fog nekik. – Hiányozni fogsz, kiscsaj. Allie megleckéztetését sosem fogom elfelejteni.
- Biztosra veheted, hogy arról még az unokáim is tudni fognak. Karácsonykor találkozunk.
- Csak karácsonykor? – vonta fel a szemöldökét Mrs. Hudson.
- Úgy döntöttünk, a hálaadást Sue szüleinél töltjük – válaszolta Jack, és megszorította Sue kezét. – Szeretnénk, ha Kitty őket is megismerné.
- Elvégre házasság útján a nagyszüleim lesznek – jegyezte meg Kitty vidáman, mire Jack és Sue elpirultak. A lány Mrs. Hudson-t is megölelte, majd beszállt a kocsiba.
- Hiányozni fogtok!
- Ti is nekünk – mondta Jack, miközben Sue-val beszálltak a kocsiba. – Sziasztok, köszönjük a szép hétvégét!
- Főleg a tegnapi vacsora volt szuper!
- Kitty, kösd be a biztonsági övet, és egy szavad sem akarom hallani hazáig.
- Pedig épp most akartam felolvasni a legújabb könyvem, ami Platón filozófiájáról szól… szerintem megtalálnád tőle a lelki békéd…
- Köszönöm, de már megvan.

Még egyszer elköszöntek Jack szüleitől, és Kitty addig integetett, amíg el nem tűntek a szeme elöl, utána a táskájában kezdett kutatni. Jack meglátta a visszapillantó-tükörből.

- Mit keresel?
- A Platónról szóló könyvem.
- Azt hittem, csak vicc…
- Dehogyis! Platón mélyen megérintett, ahogy gondolkodik, egyszerűen az égbe repít, és… - Kitty elnevette magát, mikor meglátta apja arckifejezését. – Tényleg csak vicc volt, egy korombelit a bolondokházába vinnének, ha érdekelné Platón.
- Szerintem te a nélkül is bekerülsz oda – nevetett Jack, jelezve, hogy nem gondolja komolyan.
- Nem tehetek róla, hogy a te génjeidet örököltem – vont vállat Kitty, és Sue csak mosolyogni tudott rajtuk.



- Hé, sziasztok! Milyen volt Wisconsin? – kérdezte Bobby, mikor másnap reggel beléptek az irodába.
- Nagyon jó! Összefutottunk Allie-vel is – válaszolta Kitty.
- Oh… beszélgettél vele?
- Valamit mondott, de én csak annyit értettem belőle, hogy blablabla, szajha vagyok.
- Beszélgetés helyett leöntötte levessel – mondta bosszúsan Jack.
- Ne mondd, hogy nem nézett ki jól a nagyi 20 éves ruháiban – vigyorgott Kitty.
- Jó, a locsolócső egész szórakoztató volt – vallotta be Jack.
- Ugye nem csak azért, mert látszott a melle?

Jack csúnyán nézett lányára.

- Most mit nézel így? Elvégre te is csak egy férfi vagy!!
- Valaki beavatna minket is? – kérdezte Lucy.
- Jó, hogy kérdezed, apa és Sue szeretne mondani nektek valamit – nézett Kitty jelentőségteljesen rájuk. Jack és Sue egymásra pillantottak.
- Mondd el te – szólalt meg először Sue.
- Nem szeretnéd inkább te?
- Te jobban meg tudod fogalmazni a dolgokat.
- De én szeretném, ha…
- Nyögjétek már ki! – kiáltotta Tara.
- Sue és én együtt járunk – mondta Jack.

Az első reakció döbbenet volt; majd Lucy odafordult Kitty-hez.

- Én három évig próbáltam őket összehozni, neked meg egy hétvége alatt sikerül??
- Hát, Lucy, nehéz kimondani, de legyőztek – vigyorgott Bobby.
- Semmi különöset nem tettem, egyszerűen sokat tanultam Lucy-tól – mosolygott Kitty, és Lucy hálásan nézett rá.
- Az meg sem fordul a fejetekben, hogy magunknak köszönhetjük, hogy együtt járunk? – méltatlankodott Jack.
- Most hogy mondod… nem.
- Á, Kitty, Jack, visszajöttetek – lépett be D az irodába. – Bizonyos okok miatt csak most tudták befejezni a papírmunkát Kitty ügyében, és csak most engedélyezték, hogy édesanyádat eltemessék.

Kitty megmerevedett; nyoma sem volt az előbbi vidámságának. Jack féltőn átkarolta.

- A lakásotokba is visszamehetsz összeszedni a többi holmidat.
- Veled megyek – mondta Jack, és a kabátjáért nyúlt.



- Hát… megint itt vagyok – szólalt meg Kitty szokatlanul vékony hangon, amikor beléptek a lakásba. Jack egy könnycseppet vett észre a szeme sarkában.
- Sírsz? – kérdezte óvatosan.
- Dehogyis… úgy ismersz engem, mint aki képes rá?

A következő pillanatban Kitty Jack karjaiban zokogott.

- Annyit szenvedtem ebben a lakásban…
- Már senki sem bánthat – vigasztalta Jack gyengéden. – Amíg én itt vagyok, addig nem.
- Tudod, félek… félek, hogy olyan leszel, mint anya… hogy egy nap felkelek, és nem szeretsz többé…
- Ezt felejtsd el. Mindig szeretni foglak. Gyere, pakoljunk gyorsan – Jack is feszélyezetten érezte magát a lakásban, ahol lányát annyit bántották.

Beléptek Kitty régi szobájába. Jack levett egy mesekönyvet a polcról.

- Nem éppen ezt olvassák a korodbeliek.

Kitty a plüssállataival volt elfoglalva, de amikor felnézett és meglátta, apja miről beszél, elmosolyodott.

- Tudod… anya akármit is tett velem, nem mondhatom, hogy kicsit sem szerettem... és egy kicsit talán ő is szeretett engem. Van pár szép emlékem róla. Körülbelül 6 éves koromig egész jól elvoltunk, minden este olvasott nekem mesét abból a könyvből. De aztán… már nem volt ideje rám. És az ötödik születésnapomon elvitt a vidámparkba. Az volt az egyetlen szülinapom, amikor anya csak az enyém volt, és csak velem törődött… - Kitty pár pillanatig még tűnődve meredt maga elé, majd megrázta magát.
- Siessünk, olyan gyorsan el akarok menni innen, ahogy csak lehet.

Jack segített a pakolásban, fél óra múlva készen voltak. Kitty a nappaliban letette a csomagjait, és utoljára körbenézett a lakásban.

- Azt hittem, sokkal könnyebb lesz lezárni életem ezen részét – sóhajtott Kitty.
- Gondolj arra, hogy életed új szakaszába lépsz, ahol én nagyon szeretlek téged – mondta Jack, megölelte lányát, és hagyta, hogy Kitty újra kisírja magát a karjaiban.