Ismerd meg a múltad... 14. rész

- Akkor én megyek is – állt fel Sue az asztaltól, miután megvacsoráztak. – Vagy segítsek elmosogatni?
- Nem, te főzöl, Jack mosogat, én meg lekísérlek – mondta Kitty.
- Egyedül is letalálok, köszönöm.
- Lekísérlek – ismételte Kitty, és Sue nem tudta mire vélni a dolgot.

Amikor leértek Sue kocsijához, Kitty szembefordult vele.

- Szerelmes vagy Jackbe? – kérdezte.
- Mégis honnan veszed ezt? – kérdezte Sue döbbenten. Azt hitte, jól rejtegeti az érzéseit.
- Ahogy egymásra néztek... Ahogy viselkedtek egymás társaságában... Szóval?
- Csak barátok vagyunk... – hebegte Sue. Kitty szúrósan nézett rá.
- Ő szeret téged, Sue. Ebben biztos vagyok. Jó éjt.

Sue elképedve meredt a lány távolodó alakja után. Hogyan is szerethetne Jack egy olyan nőt, mint ő?



Kitty megfordult, és felballagott a lépcsőn. Közben eszébe jutott, mennyire megrémisztette, hogy annyira közel került Jackhez. Rögtön undoknak is kellett lennie hozzá, nehogy megkedvelje a férfit.
„Soha nem fogom az apámnak tekinteni” – figyelmeztette magát, amikor az ajtó elé ért. Ekkor azonban valaki a nevét kiáltotta, ő megfordult, és megpillantotta Juliet-et, aki egy idősebb nővel jött fel a lépcsőn, feltételezhetően az anyjával.

- Szia Kitty! – köszönt rá Juliet.
- Szia Juliet – mondta Kitty, és a nő kíváncsian ránézett.
- Még sosem láttalak itt.
- Most költözött ide Mr. Hudson-hoz – magyarázta Juliet.
- Az unokahúga vagy?
- Öö... valami olyasmi... – válaszolta feszengve Kitty. Juliet csodálkozva ránézett, majd az anyjához fordult.
- Ő a lánya, anya.
- Nem tudtam, hogy van gyereke...
- Hosszú történet, Mrs.... Mrs.... – Kitty ránézett Juliet-re. Most döbbent rá, hogy nem tudja a lány vezetéknevét.
- Robertson. Hol van anyukád?
- Nézze, Mrs. Robertson, igazán mennem kell. Jó éjt!

Ezzel Kitty gyorsan bemenekült a lakásba, kicsit nekidőlt az ajtónak, majd benézett a konyhába, hogy lássa, hol tart Jack.

- Még mindig nem végeztél a mosogatással?
- Nem merem gyorsan csinálni – nézte Jack aggodalmasan bekötözött ujját. – Attól félek, elfertőződik, és le kell amputálni vagy vérmérgezést kapok...

Kitty felsóhajtott és bement a szobájába, de Jack még elkapta a motyogását:

- Férfiak...



Másnap az irodában:

- Hogy ment a főzés Jacknek? – kérdezte Lucy, és a többiek is hallgatóztak. Sue vállat vont.
- A konyha majdnem felgyulladt, kis híján agyrázkódásom lett... mondhatni egész jól.
- Ne várj csodát Jacktől, egy hős, hogy belekezdett ebbe az egészbe – szólt Myles.
- Ráadásul mindezt Kitty kedvéért – folytatta Bobby.
- Aki legszívesebben páros lábbal ugrálna a fején – fejezte be Demetrius.
- Annyira biztos nem utálja – jegyezte meg Sue. Nem sokkal később Jack és Kitty beléptek.
- Mi az a kötés az ujjadon, Szikra? – kérdezte Bobby.
- Semmi, Bumm, csak tegnap majdnem elvesztettem a fél karom – válaszolta Jack szenvedő hangon, és Kitty felhorkant.
- A kemény FBI-ügynök... mondjátok, hogyan viselkedik, amikor meglövik? Mert minimum úgy kiabált, mintha Sue leszúrta volna egy késsel...

Mindenki felnevetett, csak Jack nem találta mulatságosnak.

- Túlságosan felvágták a nyelvét, kisasszony.
- Csak úgy, mint a Hudsonoknak általában – szólt közbe Myles, és Kitty ránézett.
- Nem vagyok Hudson – mondta, majd odafordult Sue-hoz és a többi nőhöz.



Pár óra múlva megszólalt a telefon Jack asztalán. A férfi mondott néhány szót, letette, és felpattant.

- Behoztak egy férfit, aki kapcsolatba hozható Benjamin Jeden-nel. Azt mondták, hallgassuk ki mi.
- Nézhetem a kihallgatást? – kérdezte Kitty Jacktől.
- Nem bánom. De ha egy kicsit is idegesnek érzed magad, elmehetsz.

Kitty bólintott, majd Myles után elindult a kihallgató terem fele. Jack meg mert volna esküdni, hogy a lány a bólintás után halványan rámosolygott.