Ismerd meg a múltad… 11. rész

Mindenki döbbenten nézett Tarára. Kitty találta meg először a hangját.

- Ha-ha. Ez irtó jó poén volt, Tara, de most komolyan kérdezem. Mi az eredmény?? – a lány hangja hisztérikusan csengett.
- Nem vicceltem – mondta halkan Tara, és az elképedt Jack felé nyújtotta a papírt. A férfi gépiesen elvette. Kitty ott termett mellette, és együtt olvasták a jelentést.
- Ő az apám? – kérdezte Kitty pár pillanattal később remegő hangon. Tara lassan bólintott.
- Ez nem történhet meg. Összekevertek valamit… - makacskodott Kitty, de a lelke mélyén tudta, hogy ez lehetetlen.
- Életemben nem találkoztam az anyjával! – jött meg Jack hangja is. Myles köhintett.
- Ezek szerint kellett…
- Tara, mutass egy képet Melisszáról – kérte D.

Tara kitett egy képet a nő holttestéről, és kinagyította az arcát. Kitty megrándult, amikor meglátta halott anyját, de nem szólt semmit. Jack hosszú percekig nézte a képet.
Először semmi ismerős nem volt a nőben. Aztán lassan beúszott egy kép…

Akkortájt költözött Washingtonba… egy bulin egy nő valami az italába kevert...
Lehunyta a szemét, és felsóhajtott.

- Emlékszem. Ő volt az egyetlen egyéjszakás kapcsolatom…
- Ettől most megtisztelve kellene éreznem magam?? – kiáltotta Kitty, de a felénél elcsuklott a hangja. Hiába próbálta visszatartani a könnyeit, azok előtörtek, és Bobby karjaiba vetette magát.
- Évek óra várok erre a pillanatra, és őt kapom?

Jack felvonta a szemöldökét és vissza akart vágni, de Sue megragadta a karját és szemével figyelmeztette, hogy ne tegye.



- Hogy mi? – Ted értetlenül nézett Bobby-ra, aki elmagyarázta a helyzetet. – Ez valami vicc?
- Bárcsak az lenne – morogta Kitty. Jack bosszúsan nézett.
- Most akkor mi legyen? – nézett rájuk tanácstalanul Ted.
- Te vagy a főnök, neked kell tudni! – csattant fel ingerülten Myles.
- Szólunk a gyámügynek. Tudniuk kell róla. Kitty, mivel az apád is…

Kitty felnyársalta a tekintetével Ted-et…

- Vagyis Jack is FBI ügynök, Bobby-ra nem lesz szükség.
- Bobby-nál akarok maradni.
- A szociális gondozó minden bizonnyal azt fogja mondani, hogy Jackhez kell menned, mivel ő a legközelebbi élő rokonod.
- Ő nem az apám és én nem vagyok a lánya – motyogta Kitty olyan halkan, hogy csak Jack hallhassa meg.


- Kitty, ne makacskodj – Bobby szelíd erőszakkal ráncigálta ki a lányt a kocsijából, amikor megálltak a lépcsőház előtt, amelyben Jack lakott. Ted sejtése bevált, a szociális munkás azt mondta, Kitty-nek Jackhez kell költöznie, amilyen gyorsan csak lehet. Nem vette figyelembe a lány tiltakozását.
- Azt hittem, az ilyen munkásoknak a gyerekek érdekeit kell nézniük – dühöngött Kitty, miközben Bobby kivette a csomagjait az autóból, és felsóhajtott.
- Azt tette. Ha azt mondta, Jack-nél jobb helyed lesz, mint nálam, akkor biztos úgy is van.

Közben Jack is megérkezett. Bobby és Kitty felmentek utána a lépcsőn. Hogy pontosak legyünk, Kitty-t Bobby húzta. Jack kinyitotta az ajtót, és beléptek. Jack Kitty-hez fordult.

- Két szoba közül választhatsz. Ez vagy az – mutatott Jack először egy bal oldali ajtóra, majd jobbra.
- Melyik a tiéd? – kérdezte Kitty. A férfi az ajtóra biccentett, amelyik előtt álltak. A lány gondolkodás nélkül a Jackétől távolabb esőbe ment be. Jack gondterhelten nézett utána.
- Beszélek vele – veregette hátba barátját Bobby, majd a lány után ment. Meglátta, hogy Kitty ledobta a csomagjait a földre, és hason fekszik az ágyon, arcát a párnába fúrva.
- Sírsz? – kérdezte gyengéden Bobby.
- Nem – válaszolta Kitty elfúló hangon, ami nem tette hihetővé a szavait.
- Jack nem olyan rossz ember, biztos vagyok benne, hogy…
- Azt mondtad, örökbe fogadsz.
- Abban az esetben, ha Benny az apád.
- Szinte ugyanaz.
- Kitty, ne mondj ilyet. Jack nem fog lemondani rólad. Aludj rá egyet, és mindent más színben látsz majd. Légy jó, holnap találkozunk.
- Szia.

Bobby kiment a szobából.

- Sok szerencsét hozzá, haver – mondta. Jack felsóhajtott.
- Szükségem lesz rá…


Este Jack bement Kitty szobájába, és leült az ágy szélére.

- Kipakoltál – állapította meg körbenézve a szobában.
- Muszáj volt – válaszolta Kitty a könyve mögül, amit éppen olvasott.
- Kitty… tudom, hogy nem rajongsz értem… letennéd a könyvet?

Kitty nem mozdult, Jack inkább feladta.

- De valahogy majd csak összeszokunk… jobban megismerjük egymást… kérlek szépen, tedd le a könyvet. Zavar, hogy nem látom az arcod.

Kitty nem reagált.

- Kitty, ha nem teszed le…
- Akkor mi lesz? Felpofozol, mert engedetlen voltam? – kérdezte Kitty keserűen, elemelve a könyvet az arca elöl. Jack megmerevedett egy pillanatra, majd felállt, és az ajtó felé vette az irányt. Az ajtóból még visszaszólt:

- Soha nem ütnék meg egy gyereket. Főleg nem a sajátomat. Az apád vagyok, egyszer bele kell törődnöd.

Mielőtt becsukta volna az ajtót, egy elhaló hangot hallott.

- Attól, hogy egyezik a DNS-ünk, sosem leszek a lányod…

Majd egy olyan hangot is, amikor valaki egy párnával akarja tompítani a zokogásával járó hangokat.