Ismerd meg a múltad… 9. rész

- JP, azt szeretnénk, ha elvégeznél egy DNS-vizsgálatot – magyarázta neki Lucy, miután röviden vázolta a helyzetet. – Csak Kitty-től kell DNS mintát venned.
- Nem bánom. Gyere ide – mondta JP Kitty-nek, miközben előkészítette a kellékeket. A lány riadtan odalépett.
- Nem fog fájni – biztatta Demetrius.
- Nem hát. Csak ezzel nyúlok be a szádba… - mormogta JP. – Kész is. Az eredményre maximum három napot kell várnotok, srácok…
- Köszönjük – mosolygott rá Sue.



- Tehát. Feltételezzük, hogy Jeden ölte meg Kitty anyját – kezdte Jack.
- Nem feltételezzük, tudjuk – nézett fel Kitty a könyvéből. Most szólalt meg először azóta, hogy feljöttek a laborból. – Bevallotta az első e-mailjében.
- Addig mindent csak feltételezünk, amíg nem tudjuk alátámasztani hiteles bizonyítékokkal – vágta rá kissé ingerülten Jack. Kitty felvonta a szemöldökét.
- Azt hittem, az emberek nem vallanak be csak úgy egy gyilkosságot. De hát te tudod, te vagy a tapasztaltabb és az okosabb… - habár Sue nem hallhatta a lány hangját, úgy érezte, hogy kicsit gúnyosan nyomta meg az utolsó két szót, mielőtt visszatért a könyvéhez.

Jack felsóhajtott. Ő és Kitty ugyanúgy ellenségeskedtek egymással, mint Sue és Myles ismeretségük elején. „Mit tudhat Bobby, amit én nem?” – gondolta bosszúsan.



Este 10 óra volt, Bobby a lefekvéshez készülődött. De előtte eldöntötte, ránéz Kitty-re. Halkan nyitott be a szobába, mert azt hitte, a lány már alszik. Meglepődött, amikor a sötétben kivette Kitty alakját, amint a térdét átkulcsolva ül az ágyban. Felkapcsolta a villanyt, és a lány hunyorogva felnézett rá. Bobby leült mellé az ágyra.

- Azt hittem, alszol.
- Nem tudok – sóhajtott Kitty. – Folyton az jár a fejemben, talán pár nap múlva megtudom, ki is az apám. Egész életemben erre vágytam, és most, hogy kiderülhet… azt hiszem, mégsem akarom tudni.
- Össze vagy zavarodva, ez érhető. Nagyot fordult veled a világ pár nap alatt. Ráadásul kamaszkorban is vagy, ez már elegendő ok a zavarodottságra, szerintem. Nem tudok tapasztalatokkal szolgálni a lányok hormonális változásait illetően, sajnálom… de biztos nehéz lehet.


Kitty megölelte Bobby-t. A férfit ez a gesztus váratlanul érte, de viszonozta.

- Bárcsak te lennél az apám – suttogta Kitty.
- Úgy érzem, azt én is szeretném – válaszolta Bobby, majd, hogy meghatottságát leplezze, felborzolta a lány haját.
- Tudsz már aludni?
- Megpróbálom.
- Rendben. Jó éjt, és szép álmokat, Kitty.
- Neked is.


Bobby már nyúlt a villanykapcsoló fele, amikor meghallotta Kitty halk hangját.

- Bobby, nem mondtam el mindent.

A férfi keze megállt a levegőben, és visszaült az ágyra.

- Hogy érted ezt? – kérdezte lassan.
- Benny-ről…
- Csinált veled valami mást is az a szemét? – Bobby hirtelen izzó gyűlöletet érzett, habár nem tudta elképzelni, az az állat hogyan bánthatta volna még Kitty-t.
- Hát, ahogy vesszük… anyám és az ő kapcsolata nem mostanában kezdődött. Pár éve egyéjszakás kapcsolatnak indult, akkor annyiban is maradtak, aztán nemrég újra egymásra találtak. Tudom, azt mondtam, anya azt mondta, nem tudja az apám nevét, de most, hogy így belegondolok talán csak nem akarta elmondani…
- Pontosan hány év is telt el a kapcsolatuk vége és újrakezdése óta? – kérdezte Bobby rosszat sejtve. Kitty ránézett. Szemében könnyek csillogtak.
- Tizenöt. Lehet, Benny az apám…