- Hát… Szia – köszöntötte Jack a nőt, kétségbeesetten kutatva a megfelelő szavak után, amelyeket hozzá intézhet.
- Szia – mosolygott Sue. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar viszontlátjuk egymást. Úgy értem, örülök, hogy ismét találkozunk, csak meglepődtem – javította ki gyorsan magát.

- Úgy éreztem, nem bírom ki nélküled, muszáj volt eljönnöm… akarom mondani örülök, hogy újra találkozhatunk – helyesbített a férfi sietve, remélve, hogy szavai nem árulták el teljesen, mennyire elképzelhetetlennek tartja már az életet a nő nélkül.

- Örülök, hogy eljöttél – nézett rá szerelme, Jack pedig örült, hogy a nő nem hallhatja vad szívverését.
- Én is örülök, hogy itt lehetek – mosolygott a férfi, Sue pedig elmerült szerelme gyönyörű barna szemeiben.

- Sétálunk egyet? – javasolta Sue, hogy megtörje a hirtelen beállt csendet.
- Szívesen – felelte Jack, miközben elindultak a kertben.

- Hogy vagy? – kérdezte a nő, bár csupán egy nap telt el azóta, hogy utoljára látták egymást.
- Most, hogy itt lehetek veled, kitűnően… úgy értem, nagyon jól – helyesbített sietve. – És te?
- Én is… jó, hogy itt vagy – felelte Sue, elpirulva a gondolattól, hogy most mit gondolhat róla a férfi.

- Gyönyörű ilyenkor az egész vidék – állapította meg Jack, végignézve a környéken. – Minden csupa hó, a családok vidáman játszanak… a gyerekkoromra emlékeztet – merengett el.
- Engem is – merült el emlékeiben a nő is. – A hóemberépítések, szánkózások, hógolyózások… - mosolyodott el. – Néha nem bánnám, ha ismét gyerek lehetnék, hogy újra átélhessem mindezt.

- Néha én is szeretnék visszamenni az időben, hogy újra gyerek lehessek, aki gondtalanul játszadozhat – mosolyodott el Jack, elképzelve, ahogy hamarosan Sue-val és közös gyerekeikkel vidáman játszanak a hóban.

- Szívesen maradnék itthon még az ünnepek után is… - ábrándozott el Sue, megállva a hóban. – Annyira békés, nyugodt minden… jó nézni a vidáman játszó gyerekeket és arra gondolni, hogy egyszer majd talán nekünk is részünk lesz ebben…

- Én is nagyon szeretem ezt a helyet – válaszolta Jack. – És én is örömmel élnék egy ilyen csodálatos szépségű, nyugodt helyen – értett egyet a nővel.
- Talán egyszer ez is bekövetkezik – szólt Sue.
- Igen, talán – helyeselt Jack. – De hamarosan vissza kell mennünk Washingtonba… Vigyázz, el ne csússz! – kiáltott fel, és még időben kapta el a nőt ahhoz, hogy az el ne essen. – Ez közel volt – állapította meg, megkönnyebbülten sóhajtva.

- Köszönöm – mosolygott a nő zavartan, elpirulva a gondolattól, hogy a férfi még mindig szorosan tartja őt a karjaiban, pedig már stabilan állt a lábán. Bár ha Jack közelében vagyok, jobb ha van mire támaszkodnom, mert mindig elgyengülök a közelében – váltott ismét vörösre az arca.

- Talán jobb lesz, ha nem engedlek el, mert csúszik a jég és bármikor eleshetünk – szólt Jack, örülve, hogy közel tarthatja magához élete szerelmét.
- Igen, az lesz a legjobb – értett egyet Sue, boldogan a gondolattól, hogy álmai férfija a karjaiban tartja, még ha csak az elcsúszás elkerülése miatt is.

Némán sétáltak tovább, gondolataikba merülve. Mindketten annyi mindent szerettek volna elmondani a másiknak, de egyszerűen képtelenek voltak megszólalni. Ehelyett csak gyönyörködtek a tájban, és arról ábrándoztak, hogy egyszer majd egy párként, kéz a kézben sétálhatnak erre.

- Mit szólnál egy hóemberépítéshez? – vetette fel hirtelen Sue.
- Nagyszerű ötlet – értett egyet lelkesen Jack. – Gyerekkorom óta nem építettem hóembert, biztosan nagyszerű móka lesz – mosolygott, már alig várva, hogy hozzákezdjenek.

A hóemberépítés remek alkalomnak bizonyult, hogy mintegy véletlenül gyakran egymáshoz érjenek, ők pedig örömmel használták ki ezt a lehetőséget, annyiszor megérintve egymás kezét, ahányszor csak egymás közelébe kerültek.

- Gyönyörű – lépett hátra Sue, mosolyogva szemlélte a végeredményt.
- Igen, gyönyörű – felelte Jack, le nem véve pillantását a nőről. – Egyszerűen varázslatos.

Sue-nak elakadt a lélegzete a kijelentés láttán, és szíve hevesebben kezdett verni, amint a férfi közeledett felé. Jack úgy érezte, elérkezett a tökéletes alkalom, amire már olyan régóta várt… hogy végre bevallja a nőnek, mit érez iránta.

- Sue – vette a nő kezét sajátjaiba. – Amióta csak megismertelek, tudom, hogy csodálatos nő vagy, és minden férfi boldog lenne, ha veled tölthetné az életét. Kezdetben megpróbáltam tagadni, amit irántad érzek, de rá kellett jönnöm, hogy nem megy… hogy minden nappal egyre jobban szeretlek – nézett mélyen a nő szemébe, látva bennük a szerelmet, és a feltörni készülő örömkönnyeket, amelyeket vallomása kiváltott. – Szeretlek, Sue Thomas – mondta ki végül a mondatot, amelyre már évek óta készült. – Az első pillanattól kezdve, hogy megláttalak – simogatta meg az arcát, gyönyörű barna szemei telve szerelemmel.

Sue csak nehezen hitte el, hogy amit lát, az valóban igaz, és Jack Hudson, akinek a lábai előtt hevert Washington összes nőnemű lénye, csakis őt szereti és senki mást. Minden erejével megpróbált gátat vetni feltörni készülő örömkönnyeinek, de végül feladta a reménytelen küzdelmet, és szabad folyást engedett nekik.
- Én is szeretlek, Jack… mindennél jobban – szólalt meg végül, könnyei között.

A férfi gyengéden letörölte a könnyeket szerelme arcáról, boldogan a tudattól, hogy a nő viszonozza érzelmeit. Elmosolyodott, miközben a gyönyörű arcot simogatta, majd lassan lehajtotta fejét, hogy végre megtegye azt, amit álmaiban már olyan sokszor elképzelt, és végre érezze szerelme ajkainak ízét, kezei puhaságát, amint az arcát simogatja.

Sue megremegett, amint érezte a férfi ajkait a sajátjain. Olyan régen várt erre a pillanatra… és most örömmel adta át magát szerelme gyengéd csókjainak. A férfi szenvedélyesen csókolta őt, Sue pedig úgy érezte, ha szerelme erős karjai nem tartanák őt, biztosan eszméletét vesztené mindazoktól az érzésektől, amit Jack érintése váltott ki.

- Szeretlek, Sue – szólalt meg ismét a férfi, amikor levegőért kapkodva szétváltak; tekintetével lágyan simogatva kedvese arcát.
- Én is szeretlek, Jack – felelte szemeit kinyitva a nő, és úgy érezte, mintha méterekkel a föld felett lebegne a boldogságtól.

- Nézd… Azt hiszem, valakik gondoltak a karácsonyra – mutatott a fejük fölé csillogó szemekkel Jack. Sue követte szerelme tekintetét, mosolyogva állapítva meg, hogy barátnői tényleg mindenre készültek, és mindenütt fagyöngyöket helyeztek el a ház körül.

- Tudtam, hogy valamit forgatnak a fejükben – nevette el magát a nő.
- Mi pedig nem ellenkezhetünk a hagyományokkal – nézett rá kisfiús mosollyal Jack, majd ismét lehajtotta fejét, hogy újabb csókban egyesüljenek.

- Szeretlek – nézett rá gyengéd tekintettel Sue, amikor néhány másodpercre elváltak egymástól. – Köszönöm, hogy eljöttél, és ennyire varázslatossá tetted a karácsonyt.
- Én is szeretlek… mindennél jobban – simogatta meg kedvese arcát a férfi. – És semmi sem tesz boldogabbá, mint hogy most itt lehetek veled, és együtt tölthetjük ezt a gyönyörű ünnepet. Szeretlek, és mindig szeretni foglak – mosolygott, újra megcsókolva szerelmét, elkezdve ezzel új, közös életüket.