- Gyönyörűek együtt – merengett a szerelmespárt nézve Lucy.
- Tökéletes pár – mosolygott Tara. – Már csak egymásra kell találniuk.
- Én minden tőlem telhetőt megteszek az ügy érdekében… - sóhajtott Lucy. – De néha úgy érzem, minden erőfeszítésem hiábavaló. Ők kétségtelenül kerítőnői pályafutásom legnehezebb esete.

- Talán túlságosan is össze akarod őket hozni – állapította meg Tara.
- Lehet, vissza kellene fognom magam – felelte barátnője. – De remélem, hogy a segítségemmel vagy anélkül, de rövid időn belül egymásra találnak, különben mindannyian beleőrülünk ebbe az „én szeretem őt, de félek, ő nem szeret engem” – kapcsolatba.

- Talán most, karácsonykor végre megtörténik a csoda, és ennyi év után ez a két szerelmes szív eggyé válik – merengett a számítógépes zseni.
- Igen… ha igazán akarjuk, történhetnek csodák – értett egyet Lucy.

- Lehet, hagyni kellene őket, hogy maguktól vallják be egymásnak érzéseiket… talán rájuk is hat a karácsony szelleme és ennyi idő után végre ráveszik magukat – tűnődött Tara.
- Megpróbálhatjuk – válaszolta a csapat kerítőnője. – De ha most sem találnak egymásra, azt hiszem, nem marad más hátra, mint bezárni őket egy szobába, amíg végre összejönnek.
- Rendben – mosolygott Tara. – De remélhetőleg erre nem lesz szükség.

- Én is ebben bízom – felelte Lucy. – Úgyhogy azt javaslom, hagyjuk őket kettesben, amikor csak lehet; ha szerencsénk van, hamarosan összeszedik a bátorságukat, és szerelmet vallanak egymásnak. Látom, most forró csokit készítenek… ha visszajönnek, elkészítjük az ebédet, őket pedig hagyjuk tovább nézni a hópelyheket és beszélgetni, és így talán könnyebb lesz bevallaniuk egymásnak az érzéseiket – vázolta fel a haditervet.

- Kiváló terv – ismerte el Tara. – Bízzunk benne, hogy sikerrel jár. De azért tegyünk fel fagyöngyöt; ez talán cselekvésre ösztönzi őket – mosolygott, ábrándozva a konyhában tevékenykedő szerelmespárra nézve.