- Most hogy mindenki megkapta az ajándékát, azt hiszem, ideje vacsorát készíteni – állt fel Lucy. – Sue, amíg itt vagyunk, ezzel nem kell törődnöd, mi elintézzük – nézett a konyhába tartó barátnőjére. – Te és Jack addig terítsétek meg az asztalt. Teremtsetek igazi romantikus hangulatot… tudom, hogy ez nektek nem okozhat gondot – mosolygott az elvörösödött szerelmespárra.

- Már alig várom, hogy lássam a végeredményt – csatlakozott Tara. – De addig is, legjobb lesz őket egyedül hagyni, hogy zavartalanul megteríthessenek – intett a többieknek, hogy hagyják magukra a szerelmespárt.

- Tara, látom egyre többet tanulsz Lucytól… a végén még a nyomdokaiba lépsz – jegyezte meg Bobby.
- Megteszem, amit tudok – mosolygott a nő.
- Akkor most mindenki… - kezdte Myles, de nem tudta befejezni, mivel az ismét kitörő vihartól hirtelen az egész szoba sötétségbe borult.

Sue rémülten állapította meg, hogy szinte semmit nem érzékel a körülötte történtekből, de Jack nyugtatóan ölelte át.
- Kérlek, hozz gyertyákat; tudod, hol vannak – kérte Bobbyt, az ausztrál pedig elindult, tudván, hogy barátjára most Sue-nak van szüksége. Hamarosan ismét fény gyulladt a szobában, Jack és Sue pedig zavartan bontakozott ki egymás karjából.

- Igen… szóval… akkor mi most megterítünk – szólalt meg végül Jack. – Hozom az edényeket.
- Sue, menj vele – küldte utána barátnőjét Lucy. – Sok edényt kell kihoznia, szüksége van a segítségedre.
Sue sóhajtva ment a férfi után, tudva, hogy barátnője nem adja fel az ő és Jack összehozására irányuló kísérleteit, amíg sikerrel nem jár.

Miután az edényekkel a kezükben visszaértek, Lucy mindenkit kiterelt a szobából, egyedül hagyva a szerelmespárt. Némán terítették meg az asztalt, közben egymáshoz érve, valahányszor csak lehetőség adódott rá. A vihar gondoskodott arról, hogy igazi romantikus hangulatban fogyasszák el a vacsorát… és ebben a pillanatban mindketten azt kívánták, bárcsak kettesben tölthetnék ezt az estét.

A csapat a tomboló vihar közepette, gyertyafénynél fogyasztotta el a vacsorát. Jack és Sue képtelen volt elszakítani egymástól tekintetét, és gyakran eszméltek arra, hogy hosszú percek óta egymást bámulják. Barátaik mosolyogva figyelték a szerelmespárt; ők már régen tudták, amit ennek a két fiatalnak évek óta nem volt bátorsága beismerni.

- Ha gondoljátok, egyedül is hagyhatunk benneteket – vigyorgott a párra Bobby.
- Mit… Hogyan? – kérdezte zavartan Jack, felriadva ábrándozásából. – Ja igen. Nem, nem szükséges, jó hogy itt vagytok.
- Biztos? – kérdezte Myles. – Úgy tűnik, nagyon jól érzitek magatokat együtt.
- Igen, szeretnék vele kettesben lenni… de örülök nektek… szóval… azt hiszem, ideje aludni menni – fejezte be gyorsan Jack, mielőtt még jobban zavarba hozná magát.

- Látom, minél előbb szeretnél egyedül maradni Sue-val… de teljesen megértem, pár perc és már itt sem vagyunk – vigyorgott Lucy, és a szerelmespár elvörösödött arccal kezdte a padlót bámulni. – Most mi van? – tettette Lucy az ártatlant. Süt rólatok, hogy ezt szeretnétek… de ne aggódjatok, értjük a célzásokat – mosolygott sokat sejtetően, Jack és Sue pedig legszívesebben a föld alá süllyedt volna zavarában.

- Menjetek csak, mi majd elmosogatunk – ajánlotta Tara. – Reggel találkozunk, jó éjt!
- Jó éjt! – köszönt el Lucy is. – Biztos vagyok benne, hogy az lesz – tette hozzá mosolyogva, újabb pirulásra késztetve a párt.

- Ne haragudj – szólt néhány pillanattal később Jack, amint a szobájába értek. – De ők már csak ilyenek.
- Igen… Szeretnek állandóan cikizni… - helyeselt Sue. – És attól tartok, nem túl valószínű, hogy egyhamar leszoknak róla…

- Hát nem… - értett egyet Jack. – De most hagyjuk a csapatot. Szeretnél levetkőzni? Már úgy értem… kimehetek, amíg átöltözöl… - javította ki magát gyorsan, most örülve annak, hogy a nő nem hallhatja a hangját.
- Azt hiszem, akkor a többiek ismét kitalálnak valamit, amivel cikizhetnek… Így talán jobb lesz, ha itt maradsz… de kérlek, fordulj el – válaszolta Sue.

- Rendben – egyezett bele a férfi, bár nehezére esett hátat fordítani, amikor egy ilyen gyönyörű nő állt előtte, mint élete szerelme. De végül rávette magát, hogy elforduljon, és sietve levette ruháit.
- Kész vagyok, most már idenézhetsz – szólt Sue néhány másodperccel később. A férfi nem késlekedett, azonnal a nő felé fordult… és mindkettőjüknek elakadt a lélegzete a látványtól. Hosszú másodpercekig csak nézték egymást, és tudták, hiábavaló lenne a beszéddel próbálkozniuk.

- Gyönyörű vagy – vette rá magát a beszédre mégis Jack, még mindig a nő gyönyörű alakját csodálva.
- Te sem panaszkodhatsz – felelte Sue, tekintetével szemügyre véve a férfi tökéletes testének minden részletét; még az éjszakára felvett póló alatt is tisztán kivehette Jack izmos mellkasát.

- Azt hiszem, itt az ideje ágyba bújni… - szólt Jack. – Már úgy értem, egymástól megfelelő távolságra, persze – helyesbített sietve, remélve, hogy a nő nem értette félre szavait.
- Igen, elég késő van… - helyeselt Sue. – Akkor… - folytatta volna, de a hirtelen villámlástól megrémült, és az ijedtségtől a férfi karjaiba vetette magát. – Ne haragudj – szólt zavartan néhány pillanattal később. – Csak annyira megijedtem…

- Semmi baj – nyugtatta meg Jack, szorosan az ölelésébe vonva, gyengéden simogatva szerelmét. – Csak egy villám volt.
- Jack… - nézett rá a nő. – Nem lenne gond, ha ismét átölelnél éjszaka? Félek az ilyen hatalmas viharoktól, és annyira biztonságban érzem magam a karjaidban.

A férfi rámosolygott, majd az ágyhoz vezette. Lefekve, a karjaiba vette a nőt, gyengéd csókot lehelve a homlokára.
- Jó éjt – suttogta.
- Jó éjt – felelte Sue, a férfi mellkasára hajtva fejét. Boldogan simult szerelméhez, tudva, hogy amíg Jack mellette van, semmi baj nem érheti.