- Igazán kedves Lucytől, hogy megkímélt minket a házimunkától… - szólalt meg néhány másodperces szünet után Sue.
- Igen… Pedig elvileg én vagyok a házigazda… - értett egyet Jack.
- Nagyon kedves lány – állapította meg a nő.
- Igen, az – mosolygott Jack. – És láthatóan gondoskodott róla, hogy mi ketten egyedül legyünk… ismét… - jegyezte meg.

Sue elpirult, amint tudatosodott benne a gondolat, hogy legjobb barátnője minden erejét bevetve igyekszik összehozni őt álmai férfijával.
- Igen… Biztos azt gondolta, hogy nagyon fáradt vagyok, és te is sokat dolgoztál a héten… Igazán nagyon kedves tőle… nagyon figyelmes lány… - habogta Sue, miközben tökéletesen tisztában volt azzal, mi is volt barátnője célja barátaik váratlan félrevonulásával és az ő egyedül hagyásukkal.

- Lucy mindig is ilyen volt – válaszolta Jack, reménykedve, hogy munkatársának nem áll szándékában felhagyni törekvésével, hogy minden adandó alkalommal eltávolítsa az útból a többieket, kettesben hagyva a szerelmespárt.

- Gyönyörű a hóesés… - nézett ki Sue az ablakon. Jack követte a nőt, kétségbeesve küzdve az erősödő késztetés ellen, hogy átölelje és megcsókolja.
- Igen, az… - helyeselt a férfi, megpróbálva elég távolságot tartani a nőtől ahhoz, hogy ne tudja ösztöneinek engedelmeskedve a karjaiba venni és addig csókolni, amíg mindketten teljesen el nem vesztik az eszüket, bár semmire sem vágyott jobban. – Gyerekkoromban imádtam nézni a hóesést az ablakból… - idézte fel, úgy döntve, ez a legjobb módja, hogy ne gondoljon folyamatosan a nő megcsókolására, ami évek óta minden gondolatát kitöltötte.

- Én is állandóan a hóesést néztem az ablakból… - emlékezett vissza mosolyogva a nő. – Néha még most is ezt teszem… Visszagondolok a gyerekkoromra… Időnként nagyon hiányoznak azok az évek.
- Nekem is… - sóhajtott Jack. – Az embernek a világon semmi gondja sincs, békésen nézheti a hópelyheket, várja a karácsonyi ajándékokat… - mosolygott.

- Néha nagyon szeretnék visszamenni az időben, hogy ismét átélhessem mindezt – merengett Sue.
- Én szintén… - helyeselt Jack, szembefordulva a nővel. Annyira gyönyörű… Bárcsak megcsókolhatnám, és elmondhatnám neki, mennyire szeretem…

Feledve korábbi elhatározását, lassan közelebb lépett a nőhöz. Sue lélegzetvisszafojtva figyelte a férfit. Annyira szeretem… Bárcsak megcsókolna…

Jack összerezzent a hirtelen zajtól, ami visszahozta a valóságba. Valami leesett – jelelte a nőnek, az ajtó felé indulva, hogy megnézze, mi történt. Végre összeszedem a bátorságom, hogy megtegyem felé az első lépést, és akkor valami félbeszakít… - sóhajtotta. Remélem, lesz még alkalom arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz – gondolta, miközben a konyha felé tartott, ahonnan a zaj irányát sejtette.