3.

A meghitt pillanatnak a pincér érkezése vetett véget. Nekiálltak az evésnek, de mindketten a másik érintésére gondoltak. Szótlanul ettek, néha egymásra pillantva, s mikor tekintetük összefonódott semmi mást nem láttak a világból csak a másikat. Először Sue kapta félre tekintetét, Istenem, ezek a szemek, végem van, ha így néz rám – gondolta.
Milyen édes – gondolta Jack -, elvesztem a fejem és gondolkozni se tudok ha ránézek.

- Indulni kéne – szólalt meg Sue kicsit később – a többiek lassan keresni fognak.
- Igazad van, menjünk – helyeselt Jack, bár szíve szerint kisajátította volna magának a nőt.

- Épp ideje volt – mondta Bobby mikor visszatértek – már azt hittük, hogy elvesztetek. Épp keresőosztagot akartunk utánatok küldeni – viccelődött.
- De Bobby…- nézett komolyan a barátjára Jack, de szemei mosolyogtak, még mindig az iménti ebédre, Sue-ra gondolva.
- Mire jutottatok? – Myles.
- Valószínűleg egy helyi bandával van dolgunk, akik keveset kockáztatva, rövid idő alatt viszik, amit tudnak, hogy aztán orgazdákon át értékesítsék azokat – Jack. Nem maradnak sokáig egy helyszínen, így már messze vannak mire a rendőrök kiérnek.
- Ti mire jutottatok a többi ügy aktájával?- Sue.
- Hasonlóak ott is a körülmények – vette át a szót Bobby. Szerintem előtte egy kis terepszemlét végeznek, mert tudják, hogy hol vannak a könnyebben elvihető értékek és nem is foglalkoznak az időigényesebb helyen lévő ékszerek megszerzésével.
- Remélhetőleg lesznek értékelhető adatok és hamar a végére érünk ennek az ügynek – mondta Myles – és leült az asztalához.

Többiek követték a példáját és a sok akta között nekiálltak közös pontokat keresni. Olyanokat, amelyek összefüggésbe hozzák az előző rablásokat a mostanival.

Észre sem vették és kinn besötétedett. Lucy odament Sue-hoz.
- Még el kell intéznem valamit, otthon találkozunk.
- Rendben – Sue.
Jack hallgatva az előző beszélgetést, megkérdezte Sue-t:
- Hazavigyelek?
- Igen – válaszolta Sue – és boldog volt, hogy még nem kell elköszönnie Jack-től, hogy még egy kicsit vele lehet.

Szótlanul tették meg az utat Suék lakásáig. Ez a csend is olyan jó volt. Élvezték a másik közelségét, nem kellett beszélgetniük, így is tökéletes volt minden.

Milyen szép is lenne, ha minden este együtt mennénk haza a közös otthonunkba – gondolta Sue. Ma ebéd előtt mikor a kezeimet simogatta, úgy éreztem, hogy ez több mint barátság. Hogy ő is többet érez, mint barátságot. Ki tudja, még bármi megtörténhet- és hátradőlt az ülésen. Szemeit lecsukva idézte vissza Jack érintését.

Vajon mire gondolhat – nézett a nőre Jack. Olyan szép, vele szeretném leélni az életem. Ebéd előtt az asztalnál olyan jó volt, és nem húzta el a kezeit mikor simogatva melegítettem fel azokat. Talán több is lehetne közöttünk. Óvatosan kell közelednem felé.

A lakás elé érve Jack kiszállt az autóból, kinyitotta az ajtót Sue-nak és elkísérte a házig.
- Köszönöm – mondta Sue – és elővette kulcsait, de azok kiestek a kezéből.
Egyszerre hajoltak le érte, kezük összeért. Jack Sue kezébe tette a kulcsokat, de elidőzött rajta. Finoman végigsimítva Sue ujjain engedte el annak kezét.
Sue-n borzongás futott végig, mely nem kerülte el Jack figyelmét.
- Mennem kell – mondta és hirtelen felindulásból adott egy puszit Sue arcára. Rámosolygott a meglepetten álló nőre és a kocsihoz indult.
- Jó éjt, holnap találkozunk.
- Jó éjt – felelte halkan Sue, Jack érintésének hatása alatt.