40. fejezet

Carol hasogató fejfájásra ébredt. Mozdulni próbált, nem sikerült. Hátrakötözött karokkal, szorosan egymáshoz rögzített lábakkal feküdt a sötétben. Hirtelen megjelent előtte Bobby, amint élettelenül feküdt a padlón. Édes istenem, remélem Bobby-nak nem esett baja esett, mert ha igen, neked véged!! Felnyögött. Mocorogni próbált. Ha a karját mozdította a lábán feszült meg a kötél, ha lábát a karján. Egy kötél. Takarékos megoldás. Nyugalom, Carol! – mondogatta magának. Nem tudta megmondani, hogy meddig feküdt ott. Hirtelen villanyfény lobban a helyiségben. Az égő fényereje ugyan nem lehetett több negyvenesnél, de a hosszan tartó sötétség után mégis elvakította a lányt. Kinyílt az ajtó. A férfi megállt előtte, előrerántotta, és a térdéhez támasztotta, azután áthajolt felette és elvágta a kötelet. Carol, miután szeme hozzászokott a fényhez szétnézett a helyiségben. Egy falhoz rögzített ágyon feküdt. Az ágy mellett egy betonasztal állt. Szék nem volt. A helyiség túlsó felében egy vécé és egy mosdókagyló volt, melyet műanyag függönnyel lehetett elválasztani a helyiségtől. Ablakot nem látott.
- Jó reggelt, szerelmem. – mondta nyájasan a férfi és hátrébb lépett. Carol megmozgatta elgémberedett tagjait.
- Mit akarsz tőlem? – kérdezte Carol, miközben felállt az ágyról.
- Hogy kérdezhetsz ilyet, drágám, természetesen téged. – Ben Davidson hideg, szürke szeme megvillant, ahogy félreérthetetlenül felmérte a lány testét. Szemérmetlen pillantásától Carol hátán végigfutott a hideg. Egyre csak az járt a fejében: Istenem, nehogy baja essen a kicsinek! – Mondtam már, hogy nagyon, de nagyon sajnálom, ami történt, egy ilyen aprócska botlás miatt nem kellene lefújni az esküvőt. – lépett közelebb a férfi.
- Botlás? – Carol hátralépett egyet.
- Igen, tudod. Ami Amy-vel történt.
- Ja, igen. – bólintott lányt, mintha tudná, miről van szó. Ez nem normális! Ki lehet Amy?– És milyen esküvőről beszélsz?
- Hát a miénkről, kincsem! – Carol látta, hogy a férfinak teljesen elment az esze. – Ülj le, beszéljük meg a dolgot. – Teljesen bolond! Carol egy előrehulló hajtincset simított ki az arcából, és tízig számolt magában, hogy megnyugodjon. Bele kell menjek a játékba.
- Rendben. – ült vissza az ágyra. – Beszéljük meg.
- Jó kislány vagy! – mondta a férfi és leült a lány mellé az ágyra. – Tudod véletlen volt az egész.
- Véletlen?
- Igen, azt hittem, hogy te vagy édesem. Annyira hasonlítottatok egymásra, összekevertelek benneteket, aztán meg Amy teljesen rám akaszkodott. – végigsimított a lány haján. - De ígérem, hogy holnaptól semmi és senki nem állhat közénk.
- Miért mi lesz holnap?
- Megtartjuk az esküvőt.
Észnél légy. Türelem! – intette le magát Carol.
- Egy kicsit előrébb hoztam az időpontot, már alig várom. Remélem nem baj. – mondta Davidson.
- Nem. – felelte halkan Carol.
- Tudom, hogy egy kicsit hirtelen jött, de… - mosolygott a férfi. – mondtam nem tudok tovább várni. Tudod, hogy te vagy a mindenem Holnaptól örökre összetartozunk, - állt fel Ben. - most pihenj kicsim, hogy holnap szép legyél. Elrendeztem szinte mindent, már csak egy elvarratlan szál maradt, de azt is elintézem. Mindjárt hozok egy takarót. – Sarkon fordult és kiment. Ígéretéhez híven néhány percen belül beadott egyet. – Ja, és azt hiszem – fordult vissza a lányhoz. - a ma reggeli akcióddal kvittek vagyunk. Visszavágtál Amy-ért.
- Mire gondolsz? – értetlenkedett a lány.
- Arra a férfira a lakásodon, de vele nem lesz több gond. Jegyezd meg, ez volt az utolsó. Többé senki más nem érhet hozzád. Erről kezeskedtem.
- Mit akarsz vele tenni? – kérdezte ijedten Carol.
- Ugyan miért érdekel? Ő egy senki. Most már az enyém vagy. – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Ben. – Holnaptól örökre.
Megfordult és elhagyta a szobát, aztán lekapcsolta a villanyt. Semmilyen zaj nem hallatszott kintről, így Carol biztos volt, hogy a helyiség hangszigetelt. Ez elmebeteg!Fájdalmában iszonyatosat sikított, majd levetette magát az ágyra. Előhúzta blúza alól a nyakláncot, megcsókolta a medált, majd visszatette a szíve fölé. Szeretlek, Bobby. Remélem nem esett bajod. Nem eshetett bajod! Vigyázz magadra! Aztán végigfeküdt az ágyon és elaludt.

Sötét volt, mikor újra felébredt. Nem tudta, hogy reggel, vagy este van-e. Először nem tudta, hogy hol van, így pánikba esett, majd eszébe jutott minden. Felült az ágyon és nyugtató légző gyakorlatokat végzett. A szíve már nem dobogott olyan hevesen, és rendesen kapott levegőt. Ekkor fellobbant az égő. Carol feltápászkodott, az ajtóhoz húzódott és várta, hogy Davidson belépjen. Hosszú percekig nem történt semmi. Rájött, hogy a villanykapcsolás automatikus. Az elkövetkező órákban a villany fel-, s lekapcsolódott, közben Carol erőt gyűjtött, hogy szembe tudjon szállni a férfival. Jóga és tai-chi gyakorlatokat végzett, hogy lenyugodjon. Hirtelen eszébe ötlött valami: gyorsan leellenőrizte a bakancsa szárát. Nem találta meg! - sikított fel magában. Végigsimított a bakancsa szárába rejtett kés markolatán. Nem tudta volna megmondani, hogy mennyi idő telt el, mire Ben Davidson visszajött, minden perc örökkévalóságnak tűnt.
- Hiányoztam, kicsim? – ült le a lány mellé az ágyra és fejét a mellkasára húzta. Carol igyekezet elfojtani viszolygását.
- Igen – hazudta.Mit csináljak?
- Hoztam neked valamit! – tolta el magától Ben és az asztalhoz lépett, melyre belépésekor egy nagy, barna csomagot tett. Lefejtette a csomagoló papírt és a dobozt a lányhoz vitte. – Bontsd ki!
Carol reszkető kézzel vette le a doboz tetejét. Széthajtotta a selyempapírt. Egy gyönggyel, csipkével és fodorral ellátott, selyemvirágokkal díszített hófehér mennyasszonyi ruha volt benne.
- Gyönyörű. – lehelte Carol – Ilyen szépet még nem láttam. – bízott benne, hogy hangja őszintén cseng, mert a ruha borzalmas volt.
- Felveszed?
- Természetesen. – bólintott lelkesen. A férfi közelebb lépett és maga felé fordította a lányt, ujjaival felemelte az állát.
- Látod? Semmit sem tagadok meg tőled. A lábaidhoz teszem a világot. Találsz még egy-két dolgot a dobozban! Keresgélj!
Óvatosan kiemelte a ruhát és az ágyra terítette. A doboz alján talált még egy pár a ruhához illő cipőt, harisnyát, fátylat és egy kisebb bársonydobozt, amelyben nyaklánc, fülbevaló és karkötő volt.
- Erre nem lett volna szükség!
- Dehogynem. Mind a tiéd.
- Most kimennél?
- Minek? – mordult fel Ben.
- Tudod: a vőlegény nem láthatja az esküvő előtt a mennyasszonyt a ruhában. Balul üthet ki a házasság.
- Hiszel ebben az ostobaságban? – kérdezte összevont szemöldökkel.
- Megkockáztatnád?
- Igazad van. Nem akarom, hogy bármi baj történjen. Mindig is tudtam Caroline, hogy te vagy az igazi. Azért azt sajnálom, hogy nincs aki segítsen az öltözésben. Amy-vel mindig is jól megértettétek egymást, de ő nem volt elég erős, így búcsút kellett vegyek tőle.
- Igazán?
- Ó, igen. Csak úgy, mint a barátodtól. Hagytam, hogy kiszórakozd magad. Most már a múlthoz tartozik. Soha többé nem fog gondot okozni, gondoskodtam róla.
Carol arca megrándult. Ben észrevette.
- Mondtam, hogy felejtsd el a fickót. Ő nem számít. Csak mi! – a férfi szemeiben az őrület lángjai égtek.
A férfi tett egy lépést Carol felé, és lenézett rá. Most, hogy teljes magasságában föléje tornyosult, igen veszélyesnek látszott, Carolt azonban nem lehetett ilyen könnyen megijeszteni. Felemelte a fejét és dacosan a férfi szemébe nézett.
- Soha! – mondta ki Carol, mielőtt még gondolkodott volna.
- Hányszor mondtam, hogy velem ne ellenkezz. - A férfi belevágott az arcába, miközben úgy káromkodott, mint a jégeső. Carol felsikított, érezte, hogy valami meleg folyik végig az arcán. Próbálta védeni arcát, testét az ütésektől. A férfi gyűrűje felszakította a karján a bőrt, felrepedt a szemöldöke, és mindezeken túlmenően fájdalmasan ráharapott a nyelvére. Egyszer csak abba maradtak az ütlegek. A férfi hátralépett – Ne gondold, hogy nem fáj látnom a kínjaidat! – kiáltott. – Fáj! Nekem is fáj! Fogalmad sincs, milyen fontos vagy nekem kicsim! De meg kell tanulnod, hogy nekem nem mondhatsz ellent!
Carol érezte, hogy kezdi elveszíteni türelmét.Ezért megöllek. Alig tudta visszafogni magát. Hatalmas erőfeszítésébe került, hogy megőrizze higgadtságát, most még nem vághatott vissza. Várj még! Nyugalom. - intette magát. Vér fémes ízét érezte szájában.
- Sajnálom. – mondta hirtelen Ben és letérdelt elé. – Nem akartam, te kényszeríttettél.
- Sajnálom. – suttogta Carol. Játszani kell még egy kicsit tovább, amíg eljön a megfelelő idő. Még egy kicsit tarts ki! – mondogatta magának. – Várj, amíg kinyitja az ajtót!
- Jól van, kicsim. – simított végig a nő haján. – Minden rendben. Most menj és hozd rendbe magad, nehogy összevérezd a ruhát.
Carol bólintott, felállt és a mosdóhoz indult.
- Jaj, majdnem elfelejtettem – csapott a homlokára Ben. – a virágot! Máris hozom aranyom. – mosolygott a férfi az ajtóhoz ment, lenyomta a kilincset, az ajtó kitárult, de mielőtt még kilépett volna rajta hirtelen visszafordult, Carol mögé lépett és hátulról a karját a nyakára kulcsolta.
- Figyelj! Ajánlom, hogy jól vésd az eszedbe, amit most mondok. Még egyszer ne csinálj ilyet, mert azt nagyon megbánod. – suttogta metsző hangon a fülébe. Carol alig kapott levegőt. A férfi egyre erősebben szorította. Most nem eshetsz pánikba, majd ha túl leszel. Itt az alkalom. Lassan felemelte a bal lábát, lenyúlt és előhúzta a kést, kipattintotta.
- Most már örökre az enyém leszel. – súgta a férfi.
Carollal forogni kezdett a világ. Nem ájulhatsz el! Meg tudod csinálni, ahogy tanultad!Felemelte kezét és a kést teljes erejével a férfi combjába vágta. Szinte hallotta, ahogy a fém megcsikordul a csonton. Ben felüvöltött. Carol, ahogy régen a férje mutatta, megforgatta a sebben a pengét, majd kirántotta. A férfi újra felkiáltott.
- Hogy merészelted ezt! - a rogyott a sarokba Ben, kezét combjára szorítva, Carol levegőért kapkodott – Ezt nagyon megbánod te…te…te kis…. - nem tudta befejezni mondatát, mert kivágódott az ajtó és fekete ruhás férfiak özönlöttek be.

folyt.köv.