37. fejezet

Április 11. – vasárnap

Bobby este érkezett vissza New York-ból. Minden porcikájával arra vágyott, hogy végre a karjaiba tarthassa Carolt. Nagyon hiányzott neki. Az eltelt idő alatt egyre azon töprengett, hogy mi történhetett a lánnyal. Elképzelni sem tudta. Minden tökéletes volt, aztán Carol szóba sem akart állni velem. A lakásába érve első dolga az volt, hogy a lány lakását hívta, nem vette fel. Azután Jacket tárcsázta.
- Hudson.
- Szia Jack, Bobby vagyok.
- Szia haver. – hallotta a volna másik végéből barátja vidám hangját. – Itthon vagy már?
- Igen, az előbb értem haza. Végre lezártuk az ügyet. Nálatok minden rendben? – kérdezte, szíve szerint azonnal Carol után érdeklődött volna.
- Tettünk néhány előrelépést az ügyben, de … - lemondóan felsóhajtott. – Tara beteg volt és Carol – Bobby szíve hevesebben kezdett verni a lány nevét hallva. – is betegeskedett.
- Próbáltam hívni, de nem vette fel.
- Csak nemrég jöttünk el az irodából, még biztos nem ért haza.
- Vasárnap is bent voltatok? – kérdezte csodálkozva.
- Igen, szorít az idő. Ha számításaink helyesek holnap csap le újra a gyilkos. Carol miatt pedig ne nyugtalankodj. – próbálta nyugtatni barátját Jack. – Myles vitte haza.
- Myles? – Köszönöm!
- Igen. Tudod…. – habozott, nem tudta, hogy hogyan is mondja meg barátjának, miszerint Carol lehet a következő áldozat. Lázasan törte fejét, hogy minél kíméletesebben tudja közölni. Bobby nem tudta mire vélni barátja hallgatását.
- Mit titkolsz Szikra? – kérdezte idegesen Bobby. – Carollal történt valami?
- Nem….Úgy tűnik, hogy rájöttünk milyen szempontok alapján választja ki áldozatait az emberünk.
- Igen? És…
- És…. – egy pillanatnyi szünetet tartott. - Carol beleillik a képbe, így három napja Myles vigyázz rá esténként.
Bobby gyomra összeszorult.
- Odamegyek! – közölte – Tudnom kell, hogy jól van.
- Rendben. Ha bármi történik, hívj! Mindegy mikor.
Bobby ahogy letette a kagylót, rögtön újra tárcsázott. A harmadik csengésre vették fel a telefont.
- Bobby vagyok….

Carol a fürdőszobában volt, amikor csengettek.
- Myles, megnéznéd ki az! – kiáltott a férfinak. Biztos Dave! gondolta, de miért csönget, van kulcsa.
Összehúzta köntösét és kisétált a nappaliba.
- Bobby! – sóhajtott egyet, amikor felismerte a férfit a konyhából beszűrődő fényben.Nem tudom elhinni, hogy itt van!
Majdnem egy percig némán nézték egymást. A férfi zöld szemével végigmérte a lányt, tekintete megpihent egy pillanatra a testén. Végül Bobby-nak sikerült először megszólalnia.
– Szia Carol. Beszélnünk kell.
- Hol van Myles? – kérdezte Carol.
- Elment. – mondta a férfi.
– Kérsz egy csésze kávét vagy teát? – kérdezte udvariasan. Jó neveltetése sietett segítségére, bár belül reszketett.
- Nem, nem kérek semmit, köszönöm. Carol, én …. – Hol kezdjem? Legszívesebben karjaimba kapnám – gondolta, de erről szó sem lehet. Annyira hiányzott! - Carol, én…. – Még soha nem esett ennyire nehezére a beszéd. Ott állt a lány, zöld köntösében, mezítláb, kissé kócosan a kanapé másik oldalán, és felé fordította az arcát. A tekintetét, azonban nem láthatta, túl sötét volt a szobában. – Nem gondolod, hogy felgyújthatnánk egy-két lámpát?
- Dehogynem. – Felkattintotta az egyik fotel mellett a kis olvasólámpát. Fénye bevilágította a fotelt és közvetlen környékét, Carol arcát azonban sötétben hagyta.
- Leülhetek?
Carol a kanapéra mutatott. – Tessék.
Bobby a kanapé legszélére ült. Carol a szemközti fotel karfájára ereszkedett.
– Azt mondtad, beszélni akarsz velem – mondta udvariasan. Akkor meg beszélj! Ne feszíts kínpadra, gondolta. A férfi azonban csak ült és nézett rá, úgy érezte, mintha még sohasem látta volna. Carol felugrott. Képtelen volt nyugton ülni és elviselni Bobby tekintetét. Hátat fordított neki és gondolataiba merülve kinézett az utcára.
- Hogy érzed magad? – nyögte ki a férfi, hogy megtörje a csendet. Lassan felállt és a lány mögé lépett.
- Köszönöm jól. Ezért nem kellett volna ide jönnöd. – mondta hűvösen.
- Látnom kellett, hogy vagy. Jack említette, hogy nem voltál túl jól az elmúlt napokban.
- Most már láttad, jól vagyok. – közölte. Carol nem fordult meg, amikor Bobby a háta mögé lépett és egészen gyengéden a vállára tette a kezét. – Azt mondtad beszélni akarsz velem, Bobby.
- Igen, akarok – suttogta Bobby. – De nem jut eszembe, mit akartam mondani. – Gyengéden maga felé fordította a lányt. – Most csak arra emlékszem, milyen rég volt, amikor utoljára a karjaimban tartottalak.
- Igen! – vonta fel szemöldökét a lány. – Én arra is emlékszem, amikor egy másik nővel láttalak.
- Carol, én… - A férfi hangja mélyen és rekedten csengett, látta, hogy a lány megremeg, és szemei megtelnek könnyel. Ösztönösen átölelte a lányt. A férfihoz simult, de aztán ökölbe szorította a kezét, és vadul dobolni kezdett Bobby mellkasán. Hisz semmit sem jelentek neki! Akkor minek ölelget? – dühöngött magában. Egyszerűen képtelen volt elviselni a férfi közelségét.
- Eressz el, Bobby! – követelte. – Hát nem érzed, milyen gyötrelmet kell kiállnom, ha hozzám érsz?
A lány szavai éles tőrdöfésként érték Bobby-t. A férfi hirtelen eleresztette Carolt, a lány, pedig remegve egy székre rogyott. Meglepetten állapította meg, hogy Bobby szeme gyanúsan csillog.
- Tudod,…. Nick halála után meggyőztem magam arról, hogy soha senkit nem fogok találni, aki igazán fontos lesz számomra. Az igazság azonban az volt, hogy féltem. Féltem attól, hogy még egyszer át kell majd élnem azt az iszonyú érzést, hogy elveszítek valakit, akit szeretek. Nem tudtam volna még egyszer elviselni. És akkor jöttél te. Beléd szerettem. - A férfi az utolsó szónál felkapta a fejét. Szeret! – de te… - elcsuklott a hangja, próbálta visszanyelni feltörő könnyeit. – de te becsaptál. Semmit sem jelentettem neked. – A férfi értetlenül nézett rá. - Bizony, Bobby láttalak! – emelte fel könnyekben úszó arcát a lány. – Az elutazásod előtti estén én is ott voltam az étteremben, láttalak azzal a nővel. – suttogta Carol és elfordította fejét.
Nem, nem lehet így vége. Meg kell tudnia, hogy az életemnél is többet jelent nekem.
- Carol, kérlek, engedd, hogy megmagyarázzam. – térdelt le Bobby a lány elé. – Soha nem akartalak megbántani. Aznap este otthon ültem, vártam a hívásod. Valami nagyon fontosat akartam elmondani neked. Egyszer csak csengettek. Azt hittem te jöttél el. De Darcy volt. Azt mondta, hogy néhány napra jött a városba és beszélni akar velem. Próbáltalak hívni, de nem értelek el, és te sem hívtál. Gondoltam, hogy majd másnap elmondok mindent, de reggel jött az utasítás, hogy el kell menjek, így nem tudtam beszélni veled. És te olyan furcsán viselkedtél.
- Mit akart mondani? – kérdezte félve Carol. Tehát Darcy-val volt!
- Elmesélte, hogy Los Angeles-ben megismerkedett valakivel, nagyon boldog, jövő hónapban lesz az esküvője. Szerette volna elmondani, hogy mennyire sajnálja, amit tett, de így visszatekintve ez volt a leghelyesebb. Ebben egyetértettem vele. – óvatosan megfogta Carol kezét. Halvány reménysugár csillant fel, mivel a lány nem húzódott el. – Elmondtam, hogy én is találkoztam valakivel, aki nagyon sokat jelent nekem és – megfogta a lány állát, felemelte, hogy ne tudjon kitérni pillantása elől, összeszedte minden bátorságát, felkészülve mindenre, kimondta: - akit szeretek.
A lány szeme tágra nyílt a csodálkozástól. Legszívesebben szenvedélyesen a karjába vette volna. Szeret!
- Nem tudtam, hogy szeretsz… - suttogta.
- Bolond voltam. Féltem, nem tudtam elmondani, hogy mennyire szeretlek.- Felsóhajtott, felállt és magával húzta a lányt és ajkát az övére szorította. Ahogy a férfi izmos felsőteste az övéhez simult, Carol jólesően megborzongott. Odaadóan viszonozza a csókjait, hisz már régóta vágyott erre. Végül Bobby a mellkasára vonta a fejét. Carol egyszerre hallotta és érezte a férfi szívének hangos zakatolását.
- Hogyan kételkedhettél valaha is a szerelmemben?
- Sohasem mondtad! – zokogta a lány. Alig lehetett érteni szavait.
- Egyszerűen nem találtam a helyes szavakat, amelyekkel kifejezhettem volna érzelmeimet, így próbáltam más módon kifejezésre juttatni. Sajnálom. – Gyengéden a tenyerébe fogta Carol kezét – Nézz rám!
Nagy, zöld szemében könnyek csillogtak, amikor Bobby-ra emelte a tekintetét. Tekintetük találkozott, egymásba olvadt, szeretet sugározva.
- Mindennél jobban szeretlek a világon, de nem tudtam, valóban én vagyok-e a megfelelő férfi számodra. Neked olyan férfira van szükséged, aki őszintén szeret téged, kedves, és ….
- Miből gondoltad, hogy te nem lehetsz az a valaki? Én azt hiszem, pont te vagy az – vágott a szavába csendesen a lány.
- Elég sok keserű tapasztalatot szereztem a múltban. Vagy szó sem volt szerelemről, vagy ha mégis, hamarosan visszavonták, vagy megszegték a vallomást. – Carol lassan felemelte a kezét és megsimogatta a férfi arcát. Még sohasem látta Bobby-t ennyire sebezhetőnek. - Szeretlek, Carol. - suttogta gyöngéden a férfi, s közben forró lehelete Carol halántékát simogatta. – Attól a pillanattól fogva, hogy megláttalak. Teljesen elvarázsoltál! Annyira hiányoztál! – még szorosabban ölelte magához. Carol a férfi izmos mellkasára hajtotta a fejét. Hallotta Bobby szabályos, erőteljes szívverését. – Hoztam neked valamit. – vett elő egy kis dobozt a zsebéből. – Nyisd ki!
Carol remegő kézzel nyitotta ki a dobozkát. Nem gyűrű volt benne, ahogy egy pillanatra gondolta, a fehér bársonypárnácskán egy lélegzetelállítóan szép aranylánc volt egy apró aranykulccsal, amely smaragddal volt díszítve.
- Ez…ez…gyönyörű. – suttogta a lány.
- Fordulj meg, segítek felvenni. Ez a kulcs a szívemhez – súgta Carol fülébe. - Többé semmi nem választ el tőled. – a férfi a lány álla alá nyúlt és felemelte a fejét. – Már régen oda akartam adni. - Lágyan megcsókolta az ajkát, majd ölbe kapta és bevitte a hálószobába. Óvatosan letette az ágyra. A lány szeme titokzatosan ragyogott. Bobby végignyúlt mellette az ágyon. Gyöngéd pillantásával szinte simogatta a lányt. Az enyém, egyedül az enyém.
- Bobby….mondanom…
Még mielőtt folytathatta volna, Bobby szorosan átölelte. A lány gyorsan kisiklott öleléséből és kissé elhúzódott a férfitől. Bobby csodálkozva nézett rá.
- Valami baj van?
- El kell mondanom valamit. – mondta komolyan. – Említetted, hogy Jack mondta, hogy nem voltam túl jól az elmúlt napokban.
- Csak nem vagy beteg? – kérdezte ijedten Bobby, felült.
- Nem. – rázta meg fejét a lányt. – Ez nem betegség. – mondta szelíden.
- Carol, ne csináld ezt! Megijesztesz! – fakadt ki Bobby. – Kérlek, mond el!– megfogta a lány kezét.
- Rendben van – Carol nem köntörfalazott tovább. Most vagy soha! – Gyerekünk lesz.
- Biztos vagy ebben? – nézett rá döbbenten Bobby. Carol lesütött szemmel bólintott, majd óvatosan a férfira nézett.
- Meglehetősen.
Apa leszek!
- Apa leszek? – kérdezte.
- Igen. – suttogta Carol. Bobby arcán széles, boldog mosoly terült el. - Örülsz a gyereknek?
- Hát persze! – kiáltotta a férfi. Carol azt se tudta, hogy sírjon vagy nevessen boldogságában. – Szeretlek! – mondta Bobby mély, fojtott hangon, majd gyengéden két tenyerébe fogta kedvese arcát, mélyen a szemébe nézett. Ahogy tekintetük találkozott, tudták, hogy nincs az a hatalom, amely elválaszthatná őket egymástól. A férfi a lányhoz hajolt és végtelenül gyengéden megcsókolta.
Halkan felnyögött, amint Bobby simogatni kezdte. Jóleső bizsergés járta át. Érverése felgyorsult, közelebb nyomult a férfihez. Szenvedélyük kölcsönösen átragadt egymásra.
– Szeretlek. Attól a perctől kezdve, hogy rám néztél. – súgta a lány Bobby fülébe. A férfi Carol szemébe nézett. A csillogó smaragd szempárban tisztán tükröződtek Carol érzései. A lány szorosan hozzásimult. - Ó, Bobby! – sóhajtotta. Még soha nem volt ilyen boldog. – Úgy szeretlek, mint a saját életemet. – hangja elcsuklott.
- Annyira csodálatos vagy. – szemében gyengéd ígérettel nézett le rá Bobby.
Óvatosan, csaknem tétovázva ölelte át Carol vállát és gyöngéden a hátára fektette. Először csak nézte, tekintete végigsiklott karcsú testén. Carol elpirult, de állta Bobby kutató pillantásait. A férfi mosolygott, mert észrevette Carol zavarát. Felhajtotta a lány pólóját, kinyújtotta a kezét és Carol hasára tette. Hasizma rögtön megfeszült és árulkodóan összerándult. Lehajolt és megcsókolta Carol még teljesen lapos hasát. Néhány hónap múlva már ott érezheti gyermekének mozdulatait.
- Nagyon boldoggá fogom tenni édesanyádat! – mondta, majd száját mohón a lányéra szorította, Carol teljesen átadta magát Bobby forró csókjának. Készségesen szétnyitotta ajkát, és élvezte, amint Bobby nyelvének hegye végigsiklik a fogsorán. Hirtelen sugallatra enyhén beleharapott.
- Boszorkány – nyögte a férfi. Vigyázva jártatta végig kezét a lány domborulatain. Reszkető kézzel húzta le válláról a köntöst. Világos bőre selymes fényben ragyogott. Carol gyönyörű volt. Még annál is szebb, mint ahogy emlékezett. Kicsit később a férfi elengedte, hogy levetkőzzön. Amikor a lány Bobby karjai között feküdt és magán érezte férfias, izmos testét, az érzékiség betöltötte a világát. Tökéletes összhangban mozogtak. Az élvezet csúcsán megfeledkeztek a helyről és az időről. Úgy érezték, semmi nincs, ami elválasztaná őket egymástól, és ez a tudat varázslatos volt. A vágyakozás és a gyönyör testben, lélekben egymásba olvasztotta őket.

folyt.köv.