35. fejezet

Április 9. – péntek

Két hét telt el Bobby elutazása óta. Carol úgy érezte, az idő ólomlábakon jár, jóllehet ki sem látszott a rengeteg tennivalóból.
- Jó reggelt! – köszönt az irodába érve. Még csak Myles volt bent.
- Jó reggelt! Hogy vagy? – érdeklődött óvatosan a férfi.
- A megfázásom nem akar múlni, de amúgy jól.
- Biztos, hogy megfázás? – kérdezte.
- Biztos. – közölte a lány. – Amúgy reggel beszaladtam abba a kávézóba, ahová Cynthia is járt. Összefutottam az üzletvezetővel, elmondta, hogy az egyik pincér abban a hónapban kezdett, mikor a lány eltűnt. Ben Davidsonnak hívják. Ismerem, nagyon kedves srác. Általában engem is ő szokott kiszolgálni. A főnöke elmondta, hogy előtte abban a kávézóban dolgozott, ahová Brenda Horton és Debra Collins járt. Talán érdemes lenne utána nézni.
- Igazad van. Most bent van?
- Nem. Délutános.
- Akkor délután meglátogatjuk. – közölte Myles. – Caroline figyelj. Tegnap nem akartam mondani, de Jack említette, hogy talán hétvégén Bobby visszajön. – A lány, ha lehet mondani még sápadtabb lett. – Tisztáznod kellene vele a dolgokat.
- Nincs mit tisztázni. Becsapott, nagyon megbántott. – Ez volt az első alkalom, hogy valamit is elárult, a történtekről.
- Nem akarod elmondani? – próbált puhatolózni a férfi. Messze állt tőle ez a fajta kíváncsiskodás, de látta, hogy Carol nagyon szenved.
- Sajnálom Myles, de nem. Ezt nekem kell megoldani.

Lassan mindenki megérkezett, és munkához látott. Dél körül egy küldönc érkezett, hatalmas virágcsokorral Carol számára.
- Ki küldte? – lépett a lányhoz Lucy. – Mi van a kártyán?
- Nincs kártya. – állapította meg Carol.
- Egy titkos imádó? – firtatta Sue. – Vagy lehet, hogy… - Jack megérintette a kezét, felé fordult, a férfi nemet intett a fejét, így Sue nem fejezte be a mondatot.
- Nem tudom, ki küldhette, de gyönyörű csokor. Tegnap is kaptam egyet.
- Kicsit furcsa, hogy nincs kártya, nem? – jegyezte meg Lucy.
- Lehet, hogy Adam volt, vagy Dave. Volt már olyan, hogy csak úgy, minden különösebb indok nélkül virágot küldtek. – közölte – Majd megkérdezem őket.

Délben az egész csapat elment Tara-hoz, aki már egy hete az ágyat nyomta. Carol és Myles nem tartott a többiekkel vissza az irodába, hanem a kávézó felé vette az irányt.
- Jó napot Ben!
- Caroline! Örülök, hogy látom. Hozhatok valamit? – kérdezte udvariasan a fiatalember.
- Köszönjük, de most nem ezért vagyunk itt. Néhány kérdést szeretnék feltenni magának. – mutatta fel igazolványát.
- Rendben. Miben lehetek az F.B.I. segítségére?
- Ismeri ezt a nőt? – mutatott Myles egy fényképet Brenda Hortonról.
- Láttam már a kávézóban, ahol korábban dolgoztam.– bólintott a férfi. – Caro… nem…Brenda Denton. – Myles felhúzta szemöldökét és a noteszébe kukkantott. - Azért emlékszem, mert néhány hónappal korában a rendőrség már érdeklődött utána. Mi történt vele?
- És őket? – vette elő a többi áldozat képét Carol. A pincér végig néztek a képeket.
- Nem – rázta meg a fejét. – Őket, nem láttam. Várjunk, őt, - vette fel Debra Collins fényképét – mintha láttam volna, és ő – mutatott egy másikra – Cynthia, ha jól emlékszem, ide járt, azonban már napok óta nem találkoztam vele. Csak nem tűnt el?
- Sajnálom, de nem mondhatunk többet. Köszönjük, hogy segített. – állt fel Myles.
- Szívesen. – mondta mosolyogva a férfi. – Ha van még kérdésük, állok rendelkezésükre.

- Kicsit furcsa volt a fickó. – jegyezte meg Carol, miközben a kocsijuk felé tartottak.
- Igen. – bólintott Myles. – Szinte egész idő nem vette le a szemét rólad. Brenda Horton leán….
Carol hirtelen megszédült a kocsinak kellett támaszkodnia, hogy ne essen el.
- Caroline? Minden rendben? – sietett hozzá Myles.
- Igen, csak egy kicsit megszédültem.
- Ez nem tréfa. Nem ez az első alkalom. – Carol felkapta a fejét. – Igen, tegnap is láttam. – mondta a férfi.
- A fáradtság miatt…
- Nem, ez már nem az. Beszállás a kocsiba! Elviszlek egy orvoshoz. – közölte a férfi.
- De…
- Nincs vita. Ha nem fogadsz szót, megmondalak Lucy-nak és akkor…– fenyegetőzött Myles.
- Jól van. - Carol halványan elmosolyodott és engedelmeskedett a felszólításnak.

folyt.köv.