33. fejezet

Március 26. – péntek

A reggel hamar elérkezett. Lassanként már világosodott az ég alja, amikor Carol ellépett az ablaktól. Nem aludt az éjjel, csak nyugtalanul forgolódott az ágyban. Bobby-ra gondolt, és arra az elhatározásra, amire az este jutott. Lezárja ezt az ügyet és elmegy. Most értette meg, hogy mire volt jó a „nem randizunk” szabály.
Már korán bement az irodába, remélve, hogy sikerül elkerülnie Bobby-t, mert képtelen lett volna még csak ránézni is. Bízott abban, hogy Mylessal gyorsan el tudnak indulni Amy lakására.
- Jó reggelt! – hallotta Bobby vidám hangját az ajtóból. Összerezzent. Milyen vidám! Biztos jó estéje volt. Felpillantott és látta, hogy a férfi mosolyogva felé tart. Lehunyta szemét, próbálta visszatartani könnyeit. Szerencsére mielőtt elérte volna Demetrius lépett be.
- Bobby! De jó, hogy már itt vagy. Gyere az irodámba! – mondta sürgetően D. Bobby csalódottan felsóhajtott és követte főnökét. Észrevette, hogy Carol szinte egyetlen pillantásra sem méltatta. Nem értette a dolgot. Elkövettem valamit? Remélte, hogy miután visszajött, tudnak beszélni. Tegnap este a lány nem hívta, reggel pedig, mire Carol lakásához ért, már eljött otthonról.

Egy jó félórával később Carol épp Myles-sal beszélgetett, amikor Bobby visszatért. A lánynak fel sem kellett pillantania ahhoz, hogy tudja, mikor lépett be. Igyekezett, úgy tenni, mintha teljesen belemerült volna a papírokba, de minden idegszálával érezte a férfit.
- Nézd csak Myles. Ezeknél a régi ügyeknél van némi hasonlóság, de…
Ekkor halkan és érdes hangon megszólalt a háta mögött Bobby. – Carol beszélhetnénk.
A lány megfordult, erőszakkal kellett visszatartani magát, hogy ne ugorjon a férfinak, válaszokat követelve.
- Menjünk az egyik tárgyalóba. – ajánlotta a férfi. Carol bólintott és megkerülte a férfit. A lány rideg viselkedése megdöbbentette nem csak Bobby-t, hanem a többieket is. Bobby összeráncolt szemöldökkel nézett rá. Mi üthetett belé? Mi történt egyetlen éjszaka alatt, hogy így megváltozott? - zakatoltak a kérdések a férfi fejében, miközben követte.
Ahogy becsukódott mögöttük az ajtó Bobby átölelte a lány vállát, és maga felé fordította, hogy láthassa az arcát. A lány szemében lévő fájdalom megrémítette.
- Mi történt drágám? – kérdezte aggódva.
- Semmi! – hazudta Carol és ellépett a férfitől. – Azt mondtad, beszélni akarsz velem. – jegyezte meg meglehetősen tompa hangon. Bobby csodálkozva nézett rá. Ez nem az lány volt, akit ismerek, akit szeretek. Hideg, megközelíthetetlen.
- Valami történt látom rajtad. Kérlek, mond el. – könyörgött a férfi. – Én követtem el valamit?
A lány egy pillanatra felvonta a szemöldökét, majd félrenézett, hogy leplezze érzéseit. És még játsza az ártatlant!
Mivel bánthattam meg? Megtudta, hogy tegnap….
- Most nincs itt az idő, hogy megbeszéljük. – jelentette ki Carol. – Majd este.
- Sajnos nem fog menni. – mondta Bobby. Carol felkapta a fejét. – Ezt akartam elmondani. El kell utazzak! Demetrius ezért hívott be az irodába. Egy régi ügy.
- Rendben. – válaszolta hűvösen, próbálta leplezni a csalódottságát, szerette volna tisztázni a dolgokat Bobby-val, de nem itt és nem most. – Mikor indulsz?
- Még ebben az órában. – közelebb lépett a lányhoz és megállt előtte. Kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa az arcát, de a lány tekintetét látva keze félúton lehullt. Carol védekezően összefonta a karját a melle előtt.
- Meddig maradsz?
- Nem tudom. Remélem csak néhány nap. Ha visszajöttem, beszélünk.
- Úgy lesz. – bólintott a lány.
- Most mennem kell. Vigyázz magadra! – suttogta Bobby, majd halkan becsukta maga mögött az ajtót. Carol lerogyott az egyik székre, arcát kezébe temette.

Bobby egy pillanatig a csukott ajtónak dőlt, majd visszament az irodába.
- Baj van? – kérdezte Sue látva a férfi arckifejezését – Carol?
- A tárgyalóban. – felelte a kérdezett. – El kell menjek.
- Micsoda? – ugrott fel Jack. – Hogy-hogy el kell menjél?
- A new york-i irodától átkértek egy ügyhöz. Felbukkant a régi ismerős, és anno én voltam a beépített ember. – az asztalához ment és pakolni kezdett.
- Ez a gond? – érdeklődött Sue Bobby-hoz lépve. – Carol egész reggel olyan furcsa volt.
- Nem, csak az előbb tudtam meg. Nem tudom mi a baj, nem mondta el.
- Ne aggódj, majd vigyázunk rá. – veregette meg barátja vállát Jack. – Lehet tudni, hogy meddig maradsz?
- Nem, de amint lehetőségem lesz, jelentkezem.
- Bobby, indulnod kell. – dugta be fejét az ajtón D.
- Megyek már! Viszlát! – indult az ajtó felé, majd megtorpant – Myles! – intett fejével munkatársa felé. - Válthatnánk néhány szót!

- Mondjad! – mondta Myles miután becsukódott a lift ajtaja mögöttük és kettesben maradtak.
- Tudom, hogy elég sokszor piszkáltalak, de szeretnélek megkérni arra, hogy vigyázz Carolra. – munkatársa kissé értetlenül bámult rá. - Tudom, hogy a többiek is figyelni fognak rá, azonban láttam, hogy ti egész jól kijöttök egymással. Még a virágaid is érdeklik őt. – nevetett fel kényszeredetten Bobby. – Nem tudom, hogy mi történt vele. Tegnap még minden rendben volt. Hátha veled közlékenyebb és elmondja, hogy mi bántja. Féltem őt. – vallotta be. – Nem akarom elveszíteni. Hosszú idő óta ő a legjobb dolog, ami történt velem.
Myles-t nagyon meglepte Bobby őszinte vallomása. Soha nem álltak túl közel egymáshoz. Bobby inkább Jack-kel tartott fenn szorosabb baráti kapcsolatot. Látta azonban, hogy az elmúlt hetekben, mióta együtt volt Carollal, sokkal kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb volt, és be kellett vallja magának Carolt is megkedvelte.
- Megígérem. – bólintott.

folyt.köv.