29. fejezet

Március 13. – szombat

1 óra körül csöngettek. Carol letette az aktát, amelyet éppen tanulmányozott és az ajtóhoz ment és kinyitotta.
- Bobby! – mondta meglepetten. – Mit keresel itt?
- Szia! Szeretnélek elrabolni. – közölte a férfi egyszerűen, miközben belépett a lakásba.
- Micsoda? – nézett Bobby-ra csodálkozva.
- Ne kérdezz semmit, csak öltözz melegen.
- De…
- Semmi de! - A férfi lehajolt és a lány ajkára szorította a száját. Egyre szenvedélyesebben csókolta. Carol készségesen kínálta oda neki az ajkát, önkéntelenül magához húzta a férfi arcát. Bobby azonban elengedte, és magabiztosan rámosolygott, hüvelykujjával megcirógatta a lány remegő ajkát. - Bízz bennem! – kacsintott rá a férfi.
- Adj 10 percet.
Ezzel besietett a szobájába. Néhány perccel később sötétkék gyapjúnadrágban és egy árnyalattal világosabb pulóverben tért vissza. A férfi csillogó szemekkel nézett rá, majd gyorsan elfordította a fejét, mert nem tudta titkolni a tekintetében bujkáló vágyat. Nem akarta elárulni, milyen nagy hatást gyakorol rá a lány.
- Elkészültem, mehetünk! – mondta Carol, közben felhúzta csizmáját és kivette a szekrényből kabátját.
- Hová viszel? – kérdezte, mikor már a férfi kocsijában ültek.
- Megígértem, hogy megmutatom a várost. – mosolygott sejtelmesen a férfi.
A kirándulás több mint egy órát tartott. Jó érzés volt Carolt maga mellett tudni. Bobby nem a turisták által látogatott helyekre, hanem a Washington-ban töltött évek alatt általa felfedezett érdekes helyekre vitte a lányt. A kirándulás végül egy parkban ért végett. Bobby egy kis ösvény mellett állította le a kocsit, amely egy sziklás magaslatra vezetett. Ezt a helyet gyakorta felkereste, amikor magányra vágyott, azonban még senkit nem hozott el ide, de Carolnak meg akarta mutatni.
- Van kedved egy kis sétához? – érdeklődött.
- Hogyne. – felelte a lány és kikecmergett a terepjáróból. A férfi melléje lépett és átkarolta a derekát, amíg a hóval borított ösvényen sétáltak. – Alig várom, hogy végre megérkezzen a tavasz.
- Ezzel én is így vagyok. Elég furcsa az időjárás idén. Tavaly ilyenkor már nyoma sem volt a hónak.
- Hová visz ez az út?
- Majd meglátod. – mondta titokzatosan a férfi.
- Jaj, Bobby, ez csodaszép! – kiáltotta Bobby felé fordulva. A magaslatról fantasztikus kilátás nyílt a városra. A szikrázó kék égen ragyogott a nap, és a távoli, szűz hómező úgy csillogott, mintha milliónyi gyémánt ékesítené. A faágak lehajlottak a hó súlya alatt. Csend honolt a tájon.
- Valóban. – jelentette ki Bobby Carol arcát figyelte. Enyhe szellő fújt, amely pírt varázsolt az arcára, még soha nem látta Carolt ilyen gyönyörűnek.
- Akár a mesében – lelkendezett a lány. Hirtelen lehajolt, hógolyót gyúrt, aztán célzott és dobott. A férfi egy pillanatig elképedve meredt a mellkasa közepén éktelenkedő fehér foltra. Egy másodperc sem telt bele, és egy fa mögött kellett a lánynak fedezéket keresnie, de az egyik megtorlásul küldött hólabda még így is súrolta a vállát. Rövidesen hógolyócsata kellős közepén találták magukat. Egy kis idő múlva tetőtől talpig hó borította őket.
- Fegyverszünet! – kiáltotta a lány esdekelve, miután a férfi utolsó lövedéke nyakon találta és a hó becsúszott a gallérja alá. Óvatosan kilesett a menedékül szolgáló bokor mögül. Bobby-nak nyoma sem volt. A lány előmerészkedett és körülnézett. Hova tűnhetett?
- Hé! Nem ér lesből támadni!
Nem érkezett válasz. Síri csend ült a tájon. Aztán a lány hirtelen azt érezte, hogy hátulról elkapják, és a magasba emelik. Felsikított, és levegő után kapkodott, amikor egy hórakás kellős közepén találta magát. Eltartott egy darabig, amíg sikerült kikecmeregnie. Feje búbjától a lábujja hegyéig havasan olyan volt, mint egy lépkedő hóoszlop. Csak az arca marad félig-meddig szabadon. Bobby diadalmasan nevetett fel, szemmel láthatóan maradéktalanul elégedett volt önmagával. Győzelemittasan csípőre tett kézzel állt Carol előtt. Ez felingerelte a lányt. Hirtelen előrelendült és erősen meglökte Bobby-t, aki kibillent egyensúlyából, hagyat a hókupacra esett. Nem mozdult, csak tágra nyílt szemmel meredt az égboltra, így Carol először azt hitte, túl erősre sikeredett a lökés, és Bobby komolyan megsérült.
- Bobby? – suttogta aggódva. - Bobby?
A férfi felemelte a fejét, elmosolyodott, majd kezét a lány felé nyújtotta, aki felsegítette.
- Megijesztettél. – közölte a lány megjátszott sértődöttséggel.
- Jól van na… - mosolygott rá Bobby - Gyere, most folytassuk a sétát. Erre menjünk. - nem engedte el Carol kezét.
- Ez gyönyörű hely. – lelkendezett a lány.
- Ha látnád mikor itt az igazi tavasz, akkor mindent beborítanak a virágok.
Az ösvény egy kis tóhoz vezetett, amely felett egy híd ívelt át. A havat egyetlen lábnyom sem csúfította el.
- Csináljunk angyalt! – kiáltott fel hirtelen Carol.
- Angyalt? Az meg mi?
- Gyerekkorodban sohasem csináltál?
- Nem – felelte a férfi – Magyarázd el!
- Nagyon egyszerű. Először is belefekszel a hóba – heveredette le azonnal Carol, hogy szemléltesse a dolgot. – Aztán kinyújtod a karod, és a lábad – folytatta. – Ezután elkészíted a szárnyakat. – Fel-le mozgatta a karját a hóban. – A lábadat is mozgatod. Így. Ha felkelsz, kész is!– Felpattant és távolabb lépett művétől.
- Meglepő – mondta a férfi. – Valóban olyan, mint egy angyal. Én is megpróbálom. - Óvatosan leguggolt, majd leült. Míg Carol őrködött felette, kinyújtotta a végtagjait, lefeküdt, s utánozta a lány mozdulatát. Carol kacagni kezdett, mire a férfi tettetett haraggal pillantott fel rá. Hirtelen elkapta a lány lábát, megrántotta, így Carol melléhuppant a hóba. A lány lehunyta a szemét.
- Carol.
A férfi hangja puha volt és rekedtes. A lány kinyitotta a szemét. Bobby félkönyökre támaszkodva fölébe hajolt. Carol mondani akart valamit, de a férfi a szájára tapasztotta az ajkát. Mintha téli hálószobában lennének, puha, fehér hóágyon feküdtek, s egymást melegítették. A lány teste felforrósodott a férfi ajkának gyengéd cirógatásától. Bobby Carol szája sarkát, arcát, halántékát csókolta. Meleg lehelete leolvasztotta a lány szempillájáról a hópelyheket. Carolt a szenvedélye eddig ismeretlen hévvel ragadta el. Vágyakozva végigsimította Bobby karját, kezével átkulcsolta a nyakát, és gyengéden lehúzta magához a férfit. Nagy levegőt vett, vágyakozóan felsóhajtott, és nyelve hegyével a Bobby ajkán olvadozó hókristályokat simogatta. A férfi kinyitotta a száját, a hóba nyomta a lányt, és felnyögve ráfeküdt. Lábuk összekapcsolódott és Carol megérezte, hogy Bobby mennyire kívánja őt. Nyelvük összeért, izgatóan egymás körül körözött, ám a lány még többre vágyott, így teljesen váratlanul érte, hogy a férfi hirtelen kibontakozott az öleléséből, és felállt.
- Menjünk, mielőtt még beszerzünk egy jó kis tüdőgyulladást – mondta rekedten.
A lány úgy érezte, mintha Bobby arcul ütötte volna. Hogy lehet ilyen nyugodt, amikor neki minden erejét össze kell szednie, hogy visszataláljon a valóságba? Bizonytalanul felkecmergett.
Nem tudhatta, hogy Bobby csak azért vált el tőle oly hirtelen, mert többet akart tőle egy hóban lopott csóknál.
- Igen, hideg van – mondta halkan, és bízott benne, hogy Bobby-nak nem tűnik fel, mennyire meglepte, s mekkora csalódást okozott neki hirtelen hangulatváltozása. Gépiesen rakva a lábát követte a férfit a kocsihoz. Könnyeivel küszködött, amelyeket nem csak a hideg csalta a szemébe.

folyt.köv.