27. fejezet

Március 12. - péntek

Amikor másnap reggel Carol felébredt, olyan nagyszerűen érezte magát, mintha mi se történt volna. Se fejfájása, se egyéb panasza nem volt. Kinyújtotta a kezét és Bobby után tapogatózott. Nem találta. Csak álmodtam az egészet. És micsoda álom volt!– gondolta. Az oldalára fordult, fájdalom nyílalt vállába. Felnyögött. Ezek szerint nem csak álom volt. Ahogy kinyitotta a szemét, hogy megnézze mennyi az idő éppen Bobby zöld szemeibe nézett. A férfi az ágya mellett térdel, kezében egy tálcát tartva.
- Szia! – köszönt mosolyogva Bobby. – Hogy érzed magad?
- Szia! – felelte a lány álomittasan. - Sokkal jobban! – válaszolta a lány, kisimította az arcából összekócolódott haját, és felült. Bobby gyorsan párnát tett a háta mögé, és az ölébe helyezte a tálcát.
- Hát ez meg mi? – kérdezte a lány.
- Csak egy kis reggeli. – felelte mosolyogva Bobby miközben leült az ágy szélére és a lány combjára tette a kezét. Kék ingben és farmernadrágban elbűvölően veszélyesnek látszott.
– Köszönöm, – mosolygott rá Carol, úgy, hogy Bobby-nak szinte a lélegzete elakadt. - de igazán nem kellett volna fáradnod.
- Egyáltalán nem volt fáradság – mondta Bobby.
- Te nem eszel? – kérdezte a lány miközben beleharapott a pirítósba.
- De igen. – bólintott Bobby, közben vajat kent egy pirítósra. – Dave telefonált.
- Mit mondott?
- Valamikor délután érkezik, üzeni hogy ne ellenkezz és pihenj.
- Én és az ellenkezés? – kérdezte tágra nyílt szemmel a lány. – Nem szoktam ellenkezni. – elfordította a fejét, hogy elrejtse mosolygását. Pillantása az éjjeli szekrényen lévő órára esett.
- Te jó ég, már 7 óra. – kiáltott fel. – El fogunk késni. – készült felkelni.
- Hé-hé. – fogta meg a kezét Bobby, hogy megállítsa – Nem késünk el. Vagyis te nem fogsz elkésni.
- Ezt hogy érted?
- D telefonált és üzeni, hogy ma nem kell, hogy be gyere, pihenj.
- Jól vagyok. Te is látod. Az irodában pedig van elég munka.
- Igen, de rosszul aludtál. Pihenned kellene.
- Mindig a pihenéssel jössz. Nagyon rosszul nézhetek ki. - mondta Carol és beletúrt hajába.
- Csodálatosan nézel ki – Bobby elpirult, amint rájött, hogy hangosan is kimondta, amit gondolt. Óvatosan a lányra nézett, hogy vajon miként fog reagálni. Carol először elpirult, majd nevetni kezdett.
- Ne hazudj! – ütött játékosan a férfi karjára.
- Miért hazudnék? – kérdezte furcsa kifejezéssel a szemében a férfi, és közelebb húzódott a lányhoz. Carol abbahagyta a nevetést és a férfi szemében nézett. Erős vágyat látott Bobby tekintetében tükröződni. Vágyat és egy mélyebb érzést, amelynek ereje szinte megrémítette.
- Bobby..
- Igen?
- Köszönöm, hogy itt voltál velem. – suttogta Carol és elpirult, amint eszébe jutott, hogy múlt éjjel arra kérte a férfit, csókolja meg és hogy maradjon vele. – Annyi bajod van velem.
- Ugyan már! – simogatta meg arcát a férfi. – Ne butáskodj. Te nem jelentesz gondod.
Carol lesütötte szemét, képtelen volt elviselni Bobby tekintetét anélkül, hogy el ne árulná érzéseit.
- Fáj? – simított végig Bobby gyengéden a takarón keresztül a lány combján.
- Már nem. A családomon kívül te voltál az első, aki látta. – mondta halkan a lány, közben Bobby ingének gombjaival játszott. Futó érintés volt csupán, Bobby szíve mégis vadul verni kezdett. Előrehajolt és megérintette a lány arcát, lágy mozdulattal a lány hajába borzolt, aztán lágyan megcsókolta a halántékát, majd ajkával követte a lány állának hajlatát. A meghitt pillanatot a telefoncsörgése szakította félbe. Bobby halkan szitkozódva húzta elő telefonját.
- Manning! – szólt bele, közben a lány kézfejét simogatta. – Myles! Mi az?......Nem, tényleg nem komoly…Jól van… De biztos, hogy nem ezért hívtál! Mi történt?...Hol?.....Indulok… Megmondom neki. Viszlát!
- Mi történt?
- Megtalálták Cynthia Evanst…. – szünetet tartott, - megölték.
- Rögtön felöltözöm. – rúgta le a takarót a lány és fürdőszoba felé indult.
- Várj, neked pihenned kell. – próbálta megállítani Bobby.
- Eleget pihentem. Én is megyek. – közölte ellentmondást nem tűrően a lány és melle előtt összefonta karral megállt az ajtó előtt. – Jól vagyok! Néhány karcolás az egész, ez nem fog itthon tartani. - Bobby látta, hogy úgy sem tudja lebeszélni. Felállt és odasétált hozzá.
- Rendben. – sóhajtotta beletörődve. – De, ha nem érzed jól magad, ha szédülsz, vagy bármi más, szólsz és hazahozlak. – végigsimított a lány haján. Carol arckifejezése azonnal megváltozott, egyszeriben lágy és gyöngéd vonásokat öltött. Szíve vadul kalapálni kezdett. Lábujjhelyre emelkedett és egy puszit nyomott a férfi arcára.
– Ígérem, úgy lesz. – súgta. – És köszönöm mindent.
Mielőtt Carol felfoghatta volna, mi történik vele, Bobby a két keze közé fogta az arcát és megcsókolta. Néhány pillanatig tartott csak a csók, majd Bobby hátralépett.
- Mozgás öltözni! – mosolygott a lányra, majd elhagyta a szobát. A lány gondolataiba merülve tűzte fel a haját, majd bement a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzon. Tudta, hogy reménytelenül beleszeretett Bobby-ba és azt is tudta, hogy a férfinak hatalmában áll boldoggá vagy boldogtalanná tenni őt. Bobby kezében van a döntés….
Kilépett a zuhanyzóból, megtörölközött, és csak azután mert belenézni a tükörbe. A látvány nem volt túl biztató.
- Már csak ez hiányzott! – sóhajtott fel, amint megpillantotta a véraláfutást a bal szeme alatt. Csúf fintort vágott a tükörképének, majd felöltözött.

folyt.köv.