14. fejezet

Március 4. - Csütörtök
Másnap Carol mint, ahogy az elmúlt másfél évben negyed ötkor ébredt. A korai óra ellenére, régen érezte magát ilyen kipihentnek és nyugodtnak. Még behunyt szemmel nyújtózott egyet. A keze neki ütődött valaminek. Kinyitotta szemét, a díványon feküdt, felöltözve. Először nem értette a dolgot, aztán eszébe jutott az előző este. Kicsit zavarban érezte magát, hogy mindent elmondott Bobby-nak. Felötlött benne, hogy milyen jó érzés volt a férfi karjaiban feküdni. Gyorsan elhessegette ezt a képet, felült. Ekkor meglátta az üzenetet. Elmosolyodott. Úgy érezte, hogy valahogy meg kell köszönje a férfinek, amit tett. Amiről ő nem is tudta, hogy megtette. Hogy végre megszabadult a múlt árnyaitól. Ki kell találjak valamit, amivel megköszönhetem!. Eszébe jutott, hogy Bobby mennyire szereti a fánkot. Ránézett az órára. Még csak fél 5. Van egy gyorsan elkészülő fánk receptem, ha most begyúrom kész is leszek vele indulásra. Mozgás kislány! Felpattant és a konyhába sietett. Gyorsan elővette a szakácskönyvét és begyúrta a tésztát. Amíg az kelt, lezuhanyozott és kikészítette a ruhát, amit majd felvesz. Mivel ma is folytatja a pakolást, ezért egy farmert és egy sötétkék pulóvert vett elő. Készített egy kis reggelit, majd neki állt a sütésnek.
Éppen az utolsó darabokat tette dobozba, amikor csöngettek. Beletörölte kezét a kötényébe és kinyitotta az ajtót.
- Szia! Gyere be! – mondta vidáman a férfinak.
- Szia! Korán jöttem? – nézett végig a lányon és furcsa mosollyal bámulta.
- Nem, 5 perc és kész vagyok. – felelte. Kezdett zavarba jönni a férfi tekintetétől. – Mi az? Mit nézel?
- Van valami az arcodon. – nyújtotta ki kezét Bobby, de mielőtt még hozzáért volna, visszahúzta.
- Itt? – törölte meg Carol az arcát.
- Várj! – mondta a férfi, és gyengéden végigsimította a lány arcát. A bőre meleg és bársonyos volt.
- Ó, csak egy kis porcukor. Megyek, átöltözöm. Rögtön itt vagyok. – sietett el a szobája felé. – Bobby! – fordult vissza az ajtóból.
- Igen!
- A konyhában van egy kis meglepetés. – mosolygott a férfira.
Bobby felakasztotta kabátját a fogasra, majd a konyhába ment. Olyan más ma reggel. Eltűnt szeméből a fájdalom, ami akkor is ott csillogott, amikor nevetett. Kinyitotta a dobozt és boldogan elmosolyodott.
- Erre nem lett volna semmi szükség. Te csináltad? – kérdezte hangosan, hogy a lány a csukott ajtón át is meghallja.
- Mindez csak apró hála azért, amiért tegnap meghallgattál. – jött a válasz.
- Én akartam, hogy elmond.
- Igen, de el is küldhettelek volna.
- Ez igaz. – mondta, kivett egy fánkot és beleharapott.
- Ízlik? – érdeklődött a lány. Bobby megfordult, a lány útra készen állt a konyhaajtóban.
- Nagyon finom. – bólogatott a férfi. – Tényleg te csináltad?
- Bizony. Régi családi recept. – válaszolta mosolyogva Carol. - Kész vagyok. Felőlem indulhatunk.
Bobby rápillantott az órájára.
- Rendben. Negyed körülre ígérte az autószerelő.
- Hé, a dobozt ne hagyd itt! – szólt Bobby után Carol. – Mind a tiéd. Tudom, hogy szereted.
- Köszönöm. – mosolygott rá melegen a férfi. Erős késztetést érzett, hogy megcsókolja Carolt, de nem tette.

Negyed 8 előtt nem sokkal érkeztek az épülethez.
- Gyere menjünk fel. Charlie-val az iroda előtt találkozunk. – mondta Bobby. – A tegnapi beszélgetésre visszatérve – fordult Carolhoz a liftben – Nem gondoltál arra, hogy visszakérd magad?
- De, igen. – bólintott a lány. – Valamelyik nap beszélgettem is erről D-vel. Hiányzik az a fajta a munka.
- És a csapat?
- Nagyon. Jól összeszokott társaság volt, mint a tiétek.
- Akkor miért helyeztek át ide?
- A bátyám és az apósom keze volt a dologban. – Bobby kérdőn nézett rá. – Szerintem azt szerették volna, ha a közelükben vagyok, így szemmel tudnak tartani.
- Miért, hiszen nagylány vagy? – vigyorgott.
- Én is mondtam nekik, de..
- Féltenek. – Carol bólintott.
Kevéssel azután, hogy beléptek az irodába Troy jelent meg.
- Hello Troy! – mutatta Bobby. Egy pillanatra pánikba esett, mivel ő nem ismer annyi jelet, így félt hogy hogyan fog Troy-jal kommunikálni, de aztán eszébe jutott, hogy Carol ismeri a jelbeszédet. – Carol, ő Troy. Együtt dolgozik Charlie-val.
- Hello Bobby. – közben kérdőn nézett a férfira.
- Ő itt Carol. Az ő kocsijával van gond.
- Szia! – kezet fogott a férfival. - Szerintem menjünk a garázsba, hogy meg tud nézni.– mondta és mutatta egyszerre is.
- Ismered a jelbeszédet?
- Igen. Van egy nagyon jó barátom, akinek a húga süket.
Miközben lifttel lementek a garázsba Bobby figyelte, amint Carol és Troy beszélgetnek.
- Na itt van ez az átkozott. – mutatott a lány kocsijára. Troy beült és megpróbálta beindítani, de csak nyöszörgés hallatszott. Kiszállt, felnyitotta a motorháztetőt. Néhány perc vizsgálódás után a kocsi mellett várakozókhoz fordult.
- Azt mondja, - tolmácsolta Troy jeleit Bobby-nak, - hogy nem komoly, de be kell vinnie a műhelybe, mert itt nem tudja megcsinálni.
- Mikorra lesz kész?
- Még ma délután. – felelte.
- Nagyszerű. Előre is köszönöm.
- 5 körül lehet érte jönni.
- Kösz, Troy – mondta Bobby. A férfi elment, hogy elhozza a vontatót.
Bobby és Carol szóltak a biztonságiaknak, így Troy minden akadály nélkül el tudta vinni a lány kocsiját.
- Akkor délután elviszlek. – közölte a férfi, miközben kiléptek a liftből.
- Annyi bajod van velem. – nevetett rá a lány. Kinyújtotta a kezét, és a férfi karjára tette. Nem vették észre, hogy az iroda ajtóból Lucy ravasz mosollyal figyeli őket. – Ideje mennem, ma még sok dolgom van. Még egyszer nagyon köszönök mindent. – indulni készült, amikor hirtelen megfordult. – Ó, azt hiszem a táskámat az asztalodon hagytam.
- Jó reggelt! – köszöntek az irodába lépve.
- Nektek is. – mondta Jack. – Carol, mit szél fújt erre?
- Itt hagytam a táskám. – felelte a lány és Bobby asztalához lépett, felvette a székén felejtett táskát.
- Igen? – nézett Jack vigyorogva barátjára.
Egy csinos barna bőrű lány lépett hozzájuk.
- Szia! – nyújtotta kezét a lánynak. – Biztos te vagy Carol. Sokat hallottam rólad. Lucy vagyok.
- Szia! Örülök, hogy anyukád jobban van. Hallottam mi történt.
- Ó, köszönöm.
- Szép jó reggelt. – hallották Sue hangját. – Jól láttam, hogy Troy hajtott ki a garázsból?
- Igen. – válaszolta Bobby. – Carol kocsija tegnap lerobbant, elvitte megjavítani.
- Most már tényleg mennem kell. – indult Carol.
- Délután kereslek. – szólt utána Bobby.
- Rendben. Viszlát.
- Délután? – somfordált közelebb Lucy Bobby asztalához.
- Mi van? – nézett a lányra Bobby. – Ne kombinálj Lucy! – fenyegette meg. – Elviszem a műhelyhez a kocsijáért. Ennyi.
- Valóban?
- Figyelj Lucy! Carolt hagyd ki a játékaidból. Foglalkozz inkább a kedvenc párunkkal. Rendben?
- Hé – kiáltott fel Jack és Sue. – Ne csináld ezt Bumm.
Lucy ajkain sejtelmes mosollyal bólintott. Aha, hát így állunk.

folyt.köv.