8. fejezet

Bobby és Myles mire a helyszínre érkezett a helyszínelő csapat éppen végzett.
- Hello Scott! – szólította meg Myles az egyik férfit.
- Hello!
- Mit tudunk eddig? – kérdezte Bobby közelebb lépve a letakart testhez.
- Egy kocogó talált rá. – mondta Scott, közben megemelte a fekete műanyagot, hogy a két ügynök megnézze a holttestet. Tracy Gavino-ra szinte rá sem lehetett ismerni. A mindig gyönyörű nő arcát borzalmas sérülések torzították el. A homlokán golyó ütötte lyuk. – Azt hiszem a halál oka nyilvánvaló, de többet, majd a boncolás után.
- Mikor állt be a halál? – kérdezte Myles, miközben felegyenesedett. Örült, hogy ma még nem reggelizett.
- Legalább 2 napja halott, de….
- Tudjuk, pontosabbat, majd a boncolás után. – fejezte be a mondatot Bobby. Ezzel magukra hagyták a csoportot és az egyik rendőrautó mellett álló férfihoz mentek.
- Jó napot! Ön talált rá az áldozatra.
- Igen.
- Mit keresett erre ebben az időben?
- Minden reggel, vagyis inkább hajnalban erre szoktam futni. Ilyenkor nem jár erre senki. Nem zavarnak. Jövő hónapban lesz egy tájfutó verseny arra készülök.
- Látott valakit ma reggel? – kérdezte Bobby, miközben Myles noteszébe felírta a férfi adatait.
- Amikor megérkeztem, arra – mutatott a néhány száz méterre lévő fák felé – egy autó állt. Gondoltam biztos egy szerelmes pár lehet vagy valaki, aki szintén fut.
- Milyen autó volt?
- Elég sötét volt még, így nem láttam pontosan. Talán egy Cherokke volt, de tényleg nem láttam.
- Színe? Világos, sötét?
- Sötét, talán kék, de az is lehet, hogy fekete volt. Nem tudom biztosan. Mikor visszajöttem a telefonomért, hogy hívjam a rendőrséget, már nem volt itt.
- Köszönjük. – nyújtotta kezét Bobby. – Ha valami mégis eszébe jutna, – egy névjegykártyát adott át.- hívjon.
- Ezzel nem sokra megyünk. – sóhajtott Myles a kocsijuk felé tartva. – Egy sötét kocsi. Ez nem túl sok.
- Egyetértek. Hátha a többiek szerencsésebbek.

Eközben Sue és Jack az áldozat házához ment, hogy körül nézzen és beszéljenek férjével Mr. Gavinoval. A házat már a riporterek hada vette körül. A férfit magába roskadva találták a nappaliban. Fejét tenyerébe hajtva halkan zokogott.
- Mr. Gavino – szólította meg Jack a férfit, aki lassan felemelte a fejét. Szeméből mérhetetlen fájdalom sugárzott. – Jack Hudson vagyok az F.B.I-tól, ő itt Sue Thomas – mutatott a mellette álló szőke nőre. – Szeretnék néhány kérdést feltenni.
A férfi bólintott és mutatta, hogy foglaljanak helyet. – Kérnek valamit inni?
- Nem köszönjük. – hárította el a kínálást Jack. – Először is fogadja részvétünket.
Mr. Gavino lehunyta szemét és ismét bólintott. Egy vörös hajú nő lépett a szobába.
- Dana, kérlek küld el innen ezeket a hiénákat! – mondta a férfi és az ablakon át az újságírókra mutatott.
- Rendben. Megpróbálok tenni valamit. – ezzel a nő kisétált a házból.
- A testvérem és egyben a menedzserem.
- Mr. Gavino, tud valamit mondani a felesége halálával kapcsolatban? – kérdezte Sue.
- Az elmúlt három hétben Európában voltam. Az új könyvem bemutatóján. Tracy elkísért. Aztán egy héttel ezelőtt valami apróságon összevesztünk, de – megrázta fejét – már nem is emlékszem, hogy mi volt az. Természetesen a sajtó azonnal felkapta a hírt és már válásról cikkeztek. Ez túl sok lett Tracy-nek és hazautazott. Az utóbbi időben nem érezte valami jól magát.
- Ez mikor volt? – kérdezte Jack.
- Mikor is…pénteken. Azóta nem hallottam felelő. Többször is hívtam, itt is, és a mobilján is, de nem válaszolt. Először azt hittem azért nem áll szóba velem, mert mérges. Körbe telefonáltam a barátainkat, de ők sem tudtak róla semmit. Nyugtatgattak, hogy biztos elutazott valahova, hogy ne legyen a sajtó szeme előtt. De egyre nyugtalanabb lettem.
- Előfordult már máskor is, hogy így eltűnt a felesége? – érdeklődött Jack.
- Nem, még soha. – sóhajtott fel Mr. Gavino. – Azt is elmondja, amikor orvoshoz vagy fodrászhoz megy, ha nem nekem, Dana-nak mindig szól. Még soha nem csinált ilyet. – felállt és a bárszekrényhez lépett. Töltött egy italt és egy hajtásra kiitta. – Vasárnap már nem bírtam tovább és megszakítottam a körutat és hazajöttem.
- Miután hazajött észlelt valami furcsát vagy különöset a házban, esetleg valamit, ami utalhat arra, hogy a felesége mit csinálhatott az elmúlt napokban?
- Semmit! A kocsija még most a garázsban van. Vagyis…
- Igen? – nézett kérdőn Sue a férfira.
- A konyhában találtam egy csokor virágot. Furcsállottam, mert egy csokor feketetulipán volt és Tracy azt nem szereti.
- Feketetulipánok? – Jack Sue-ra nézett. – Elég ritka ebben az időszakban. Megvan még a csokor Mr. Gavino?
- Igen, kint a konyhában, ahol találtam.
Jack előkapta a telefonját és az irodát hívta, hogy küldjenek egy nyomrögzítő csapatot.
- Mr. Gavino, - vett egy nagy levegőt Jack – lehet, hogy kínos lesz a kérdés, de nem lehet, hogy volt egy barátja, esetleg szeretője, akiről Ön nem tudott?
- Szeretője! – kiáltott fel a férfi. – Az…az.. – kapkodott levegő után – teljességgel kizárt. Ha ismerték volna eszükbe se jutna ilyet kérdezni.
- Sajnálom, de ez rutinkérdés. – mondta Jack.
Közben visszatért a férfi testvére és leült mellé.
- Mrs. Gavino-nak volt haragosa? Nem fenyegette meg őt valaki? – tudakolta Sue.
- Nem. Elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki is haragudott volna a sógornőmre. – jegyezte meg Dana. – Rendkívül kedves teremtés. Teremtés volt. – javította ki magát.
- Ön, beszél Mrs. Gavino-val, miután eljött Európából? – kérdezte Sue Dana-t.
- Nem, utoljára az elutazása napján beszéltünk. Dühös, ideges volt, de ez érthető is volt az újságokban megjelentek miatt.
- Nem tudja, hogy ki küldhette a feketetulipánokat? – kérdezte Sue.
- Nem. Elképzelésem sincs. A környezetünkben mindenki tudja, hogy Tracy nem szereti a tulipánokat.
- Nagyon köszönjük a segítséget. – állt fel Jack. A helyszínelő csapat is végzett. – Ha bármi eszükbe jut, hívjanak.
- Találják meg azt, aki ezt tette vele. – rázta meg a feléje nyújtott kezet Mr. Gavino.
- Azon leszünk. – mondta Sue.

Ezzel egyidőben az irodába Tara Carollal együtt Mrs. Gavino bankszámláját és telefonhívásait ellenőrizte.
- Semmi. Múlt hét szerda óta nem volt mozgás a bankszámlán. – mondta lesújtva Tara.
- Ugye az volt a jelentésben, hogy pénteken jött haza? – kérdezte Carol.
- Igen. Miért? - Tara Carol felé pillantott és látta, hogy lázasan lapozza a telefonhívások listáját. – Találtál valamit?
- Múlt hét pénteken és szombaton Mr. Gavinon kívül még hárman próbálták elérni. Egy biztos szombaton délelőtt még otthon volt, mert a férjén kívül a másik három személy hívására reagált. Az egyikük hatszor is próbálkozott.
- Mutasd csak! – állt fel Tara és odasétált a lány asztalához. – Végre valami. Nézzük kiket takarnak ezek a számok.
Ekkor Carol asztalán megszólalt a telefon.
- Igen…..Kész a jelentés?.....Máris megyek. – letette és felállt. – Elkészült a boncolási jegyzőkönyv. Lemegyek érte.
- Te? – nézett rá kérdőn a másik lány.
- Igen. Miért ne?
- Valamelyik srác, majd felhozza.
- Nem szükséges. Egy kis mozgásra úgyis szükségem van.

folyt.köv.