Vissza a jelenbe:
A merengésükből Demetrius belépése szakította ki őket.
- Híreim vannak. – jelentette be D megállva Tara asztala előtt.
Mindenki felé fordult, még Sue is, akinek Levi jelezte a férfi érkezését.
Jack munkatársa kezében lévő aktára pillantva fájdalmasan felsóhajtott.
- D, mond, hogy az nem az a kezedben, amire gondolok! – mondta reménykedve.
- Kérlek! – nézett olyan könyörgő arccal Bobby, hogy mindannyian felnevettek. Bobby Tara-ra nézve rákacsintott.
- Nyugi, nem új ügyet hoztam. – közölte nevetve D, megkönnyebbült sóhajok hallatszottak. – Jó híreim vannak. Az igazgatóság úgy döntött, hogy az ügy sikeres lezárásáért az egész csoport egy szabadnapot kap....
- Igen! – ugrott fel a fáradságát meghazudtolóan Bobby hatalmas vigyorral az arcán.
- Ez nagyszerű! – kiáltott fel Lucy és Jack szinte egyszerre.
- Engedjétek, hogy befejezzem. – próbálta csitítgatni őket D – Tehát, holnap nem kell begyertek, és ha minden jól alakul hétfőig nem is találkozunk. Egy kérésem van csupán. – nézett végig munkatársain a férfi. – Maradjatok telefon közelben, hogy bármikor el lehessen érni benneteket, ha netán történne valami, de bízom benne, hogy semmi nem lesz. Rátok fér a pihenés.
- Ez nagyon igaz. –vetette közben Myles, aki a szokásos higgadt nyugalommal vette tudomásul a bejelentést.
- Akkor hétfőn találkozunk. Jó hétvégét srácok. – ezzel D kisétált a teremből.
- Ez hihetetlen – szólt Lucy – már nem is emlékszem, hogy mikor aludtam utoljára normális ágyban. – sóhajtott fel – Erre már nagyon szükségünk volt.
- Egyetértek. – helyeselt Sue.
- Szerintem, ezzel a kijelentéssel egyikünk sem óhajt vitába szállni. – szólt közbe Myles. – Így javaslom, hogy inkább a kezünk járjon, ne a szánk, hogy minél előbb elkészüljünk.
Ezzel a megállapítással mindenki egyetértet. Újult erővel láttak neki a papírmunkának.

Szinte észrevétlenül sötétedett be. Tara szemei már égtek az egész napos monitor bámulástól, a karján a vágás is sajogni kezdett a sok gépeléstől. Felemelte fejét és szétnézett az irodában. Meglepetten látta, hogy egyedül van. Halványan rémlett, hogy valamikor kora délután Sue és Lucy elköszönt. Nagyon fáradtnak érezte magát. Rápillantott a monitoron lévő órára, fél 5-öt mutatott. Szerencsére hamarosan végzek. Nem is emlékszem, hogy mikor voltam utoljára ilyen fáradt. Megdörzsölte szemét és elindította az utolsó biztonsági mentést a gépen. Felemelte a bögréjét, hogy igyon, de üres volt. Egy pillanatig elgondolkodott, hogy igyon-e még egy kávét, de aztán elvetette az ötletet. Ujjait a halántékára szorította, hogy fejfájását némileg enyhítse. Hátradőlt a székén és lehunyta a szemét. Nem vette észre, hogy Bobby besétált az irodába. A férfi megállt Tara asztala mellett és némán figyelte a nőt. Milyen sápadt, milyen védtelen - futott át az agyán. Vágyakozó mosoly jelent meg az ajkán. Alig tudta visszafogni magát, hogy ne ölelje át a nőt. Az asztalához sétált, elzárta gépét és összeszedte holmiját.
Tara hirtelen egy kéz érintését érezte a vállán. Felkapta a fejét, egyenesen Bobby szemébe nézett. A férfi arcán aggodalom és gyöngédség tükröződött.
- Minden rendben? – nézett rá fürkészőn.
- Igen – hebegte. Gyorsan a monitorhoz fordult és látta elkészült a mentés. A gép órája 5-öt mutatott. Elaludtam! Ilyen még nem fordult elő velem. – Hogy hogy még itt vagy? – kérdezte Bobby-t - Azt hittem elmentél.
- Most indulok. D-nél voltam. És te, végeztél?
- Igen, kész vagyok, minden értelemben. – mosolyodott el Tara. – Alig várom már, hogy végre ágyba kerüljek. – vallotta be.
Bobby halkan felnevetett.
- Ezzel én is így vagyok. – sóhajtott. Bárcsak együtt tehetnénk meg! - gondolta. - Nehéz hetünk volt. – nyögte ki végül.
Tara elkapcsolta gépét, hátra tolta székét és felállt, de hirtelen megszédült. Bobby gyorsan átölelte derekát. A nőt jóleső érzés töltötte el, amikor megérezte, hogy Bobby átöleli. A férfi egy pillanatra szorosan magához ölelte, majd lassan visszaültette a székére.
- Jól vagy, kedvesem? – kétségbeesetten nézte a lány sápadt arcát, majd megszorította kezét.
- Igen, csak.. – Tara lassan felemelte a fejét, a férfi tekintetéből annyi gyengédséget olvasott ki, hogy túlcsordult a szíve és elakadt a szava. Bobby mélyen Tara szemébe nézett, aki gyorsan elfordította fejét, mert félt, hogy szemei elárulják.
- Tara? – suttogta Bobby.
- Csak fáradt vagyok. – válaszolta végül, közben összeszedte magát annyira, hogy újra megpróbáljon felállni. – Látod nincs semmi bajom. – mondta nem túl meggyőzően.
- Hazaviszlek. – hangja gyengéd volt, de határozott és indult Tara kabátjáért.
- Erre nincs semmi szükség. – tiltakozott Tara, holmiját pakolászva.
- Figyelj ide. – fordította maga felé a nő arcát. - Az elmúlt két napban szinte megállás nélkül szakadt a hó. Nézz ki az ablakon, már majdnem teljesen besötétedett és most is havazik.
- Máskor is vezettem már hóesésben. – akadékoskodott.
- Ez igaz. De az előbb aludtál. – Bobby összeráncolta homlokát. – Még csak az hiányzik, hogy elaludj a volán mellett. Ha bármi bajod esne…- hirtelen elhallgatott - nem élném túltette hozzá magában.
A nő zavartan nézett rá.
- Tényleg nem kell fáradnod! – mondta halkan.
- A fenébe is! – csattant fel Bobby. – Nem akarom, hogy azzal a nevetséges játékautóddal furikázz. Hazaviszlek. Nem tudsz lebeszélni róla – jelentette ki ellentmondást nem tűrően a férfi. Tara elkapta Bobby zöld szemének pillantását, és egyszerre tudta, hogy értelmetlen tovább ellenkeznie.
- Rendben. – sóhajtotta, majd ásított egy hatalmasat. – Azt hiszem igazad van. – mindketten felnevettek. A feszültség elmúltával Tara-n szinte halálos fáradtság uralkodott el.
- Gyere, a taxi előállt – mondta Bobby és segített a nőnek felvenni a kabátját. Majd belekarolt és el sem engedte, amíg a kocsijához nem értek.
Kinyitotta az ajtót Tara-nak, majd ő is beült.
- Felejtsd el a munkát, pihenj, mindjárt hazaröpítelek. Vedd, úgy hogy a sofőröd vagyok. – mondta nevetve Bobby. – Nem baj, ha bekapcsolom a rádiót? – kérdezte.
Tara mosolyogva bólintott.
- Nem. – Hátradőlt az ülésen, miközben Bobby kikanyarodott a parkolóból. Rádióból halk zene szólt.

folyt.köv.