25.

Másnap Tara már hajnalban ébren volt. Ma lesz a napja! Kipattant az ágyból, gyorsan pólót és farmert húzott, majd csendben kilopakodott a házból.

Napkeltekor, kezében tálcával tért vissza. Bobby még mindig aludt. Letette a tálcát az asztalra, majd letérdelt a dívány mellé, hogy felébressze. Hosszú percekig csak nézte az alvó férfit, tekintetével simogatta annak arcát. Annyira szeretem! Visszaemlékezett rá, milyen érzés volt amikor a férfi karjaiban tartotta és megcsókolta. Kinyújtotta a kezét és ujjával gyengéden végigsimított Bobby arcán, majd nem tudta volna megmondani, hogy mi ütött belé, lehajolt és ajkával megérintette a férfi ajkát. Bobby mocorogni kezdett, Tara visszatartotta lélegzetét. Nézte az ébredező férfit, aki pár hunyorgás után mintha észrevette volna, hogy ki van mellette, mélyen a szemébe nézett.
- Ó, hát felébredtél? – mosolyogott Bobby-ra Tara. Igyekezett úgy tenni, mintha a reggeli felszolgálásának legtermészetesebb része lenni, hogy ott térdel a férfi ágya mellett.
- Ilyen ébresztésnek nem lehet ellenállni. – vigyorgott Bobby. Mit meg nem adnék, ha minden reggel így ébresztene! A férfi már akkor ébren volt, amikor a lány visszatért a tálcával.
Észrevette! Tara hirtelen annyira elszégyellte magát, hogy még jobban elvörösödött. Zavartan elfordult.
- Tessék – emelte fel a tálcát – hoztam reggelit.
- Nem kellett volna fáradnod. – Bobby felült és a takaró lecsúszott izmos mellkasáról.
Tara igyekezett nem bámulni a férfit.
- Nem volt fáradság – nyögte ki végül – Megrendeltem a kosarat is.
- Korán keltél ma – vette el a tálcát a lánytól – Ez mind az enyém – nézett a megpakolt tálcára. – Ha ezt mind nekem kell megenni, egész nap meg sem fogok tudok mozdulni.
- Nem tudtam, hogy mit ennél, így hoztam mindenből. – mondta Tara.
- Gyere, csatlakozz, nem szeretek egyedül enni. – húzódott arrébb. – Szerinted mikor induljunk? –fordult Bobby a lányhoz.
- Reggeli után. Még most nincs olyan meleg.
- Rendben. Miután befejeztük a reggelit, felhívom Jack-et, aztán indulhatunk.

Az indulás kezdete a tervezettől egy kicsit eltolódott.
- Ne menjetek messzire! – figyelmeztette őket Daniel. – Most szóltak a parti őrségtől, hogy vihar közeledik. Lehet, hogy inkább el kellene halasztanotok a kiruccanást.
- Ne aggódj! – nyugtatta barátját Bobby.
Daniel Tara-ra nézett. Bobby nem volt biztos abban, hogy csak aggodalom tükröződik pillantásában.
- Tudunk vigyázni magunkra – fogta meg Daniel karját Tara, közben elkapta Bobby tekintetét, és a férfi arcán bosszúságot vélt felfedezni.
- Ne feledd, amit mondtam. – súgta oda Daniel.

Berakták az uzsonnás kosarat a kocsiba, majd elindultak.
- Jack tudott valami újat mondani? – fordult Bobby-hoz Tara.
- Nem. Felkeresték Sanders szüleit, de ők sem tudják, hogy hol a fiúk.
- Miért kell mindig a rossz pasit választanom. – sóhajtott nagyot Tara. – Bárcsak többet tudnék segíteni, annyira tehetetlennek érzem magam. – könnyek gördültek végig Tara arcán.
Bobby szíve összeszorult.
- Most ne gondolkozz ezen. A legfontosabb, hogy pihenj. Jack-ék minden követ megmozgatnak. Rendben? – megszorította a lány kezét.
- Rendben. Igyekszem nem gondolni rá, de nagyon nehéz másfelé terelni a gondolataimat. – De az mindennél többet ér, hogy itt vagy velem. Ha te nem lennél, nem bírnám ki!
- Tudom. – bólintott Bobby. – De igyekszek mindent megtenni, hogy ne ezen gondolkozz.
- Bobby….
- Igen? – fordult felé a férfi.
- Csak…., hát szóval….szeretném megköszönni, hogy…. ennyire megértesz, …és törődsz velem…hogy….itt vagy velem.
A férfit mélyen meghatották a nő szavai.
- Nem kell megköszönöd. Szívesen teszem. – Nem is lennék máshol szívesebben. – De most felejtsük el a munkát. Ne is gondoljunk rá. Élvezzük a kirándulást!
- Igazad van. – mondta Tara, letörölte könnyeit és mélyet lélegzett az illatos levegőből. - Gyönyörű ez a sziget.
A keskeny út mellett rengeteg levendula, liliom, hortenzia nyílt. Az egész sziget szinte egy nagy trópusi virágoskerthez hasonlított. Daniel útmutatása szerint áthajtottak az alkalmazottak faluján. Gyönyörű vízesések mellett haladtak el, papagájok és más egzotikus madarak ricsaja még a lezúduló víz moraját is túlharsogta. A hegyoldalban színes tetejű, fehér bungalókat láttak.

Bobby egy emelkedőn megállította a kocsit.
- Oda nézz! – mutatott jobbra a tengerpart felé, ahol a hullámok lágyan nyaldosták a partot, kagylókat és apró kavicsokat sodortak magukkal.
- Lenyűgöző! – ámuldozott Tara. – Egyszerűen csodálatos.
- Menjünk el arra. Keressünk helyet, ahol letelepedhetünk uzsonnázni. – ajánlotta a férfi.
- OK.
Bobby kiemelte a kosarat a kocsiból és felvette a hátizsákját.
Néhány percnyi séta után találtak egy tökéletes kis tisztást. Bobby kivett egy pokrócot a hátizsákból és leterítette. Leültek.
- Nem tudok mit mondani, csak azt, hogy egyszerűen csodálatos itt!
- Igen. Csodálatos. – mondta Bobby, de nem a tájat, hanem a lányt nézte.
Evés közben semmiségekről beszélgettek, valahogy mindketten igyekeztek kerülni a fontos témákat. Már lassan végeztek, amikor kelet felől sötét felhők kezdtek gyülekezni.
- Sajnos rövidre sikeredett a kirándulás. – sóhajtott fel Tara, miközben összepakoltak.
- Induljunk gyorsan, hátha visszaérünk még a vihar előtt. – mondta Bobby, aztán megfogta Tara kezét és az ösvényen visszafutottak a kocsijukhoz.
- Legalább lenne teteje a terepjárónak, biztos, hogy bőrig ázunk, mire visszaérünk a szállóba.
- Igyekezzünk, hátha visszaérünk, mielőtt szakadna.
Azonban még mielőtt elérték volna a kocsit, zuhogni kezdett az eső. A sűrű lombok, ugyan védték őket, de az egyre erősödő szél hevesen rázta a fákat.
- Nem lenne jobb itt maradni az erdőben, amig el nem áll az eső? – kérdezte Tara.
- Nem. – rázta meg fejét Bobby - Attól tartok, hogy egész éjjel tartani fog a vihar. Próbáljuk meg inkább elérni a szállót mielőtt ténylegesen rákezdene.
- Te jó ég! – kiáltott fel a lány - Ha ez a kezdet, akkor mi jön még ezután?
Mikor elérték az erdő szélét az eső teljes erővel lezúdult. Pillanatok alatt bőrig áztak.
- Gondolod, hogy látsz majd vezetés közben? – kérdezte aggódva Tara.
- Meg kell próbáljam! – kiáltotta Bobby.
A kocsiban szinte állt a víz. Szerencsére a motor első próbálkozásra indult.
- Most kapaszkodj, kedvesem – mondta Bobby.
Visszamosolygott a férfira és kezével jelezte, hogy minden rendben. Bobby váratlanul magához húzta a lányt és megcsókolta. Aztán egyesbe kapcsolt és rálépett a gázpedálra. A kerekek néhány másodpercig pörögtek, de azután sikerült megfordulniuk és nekivágta az útnak. Menet közben a szél az arcukba csapta az esőt. Bobby-nak erőlködnie kellett, hogy lásson valamit. A talaj teljesen felázott, nehezen jutottak előre.
- Lehet, hogy nemsokára teljesen elakadunk. – Bobby hangja vészjóslóan csengett.
- Nézd! – mutatott Tara előre – Már látni a telepet. A következő kanyar után szilárdabb az út.
Ebben a pillanatban kocsijuk megpördült a sárban és csúszni kezdett lefelé a lejtőn, majd végül egy fának csapódva megállt.

folyt.köv.