8.

Sue egy pillanatra teljesen ledöbbent. Eszébe sem jutott, hogy David ilyen terveket forgat a fejében, azonban egyetlen pillanatig sem kételkedett abban, hogy a férfinak komoly a szándéka. Csak rá kellett néznie. Szemét könnyek öntötték el, és mély szomorúság kerítette hatalmába. Mit csináljak? Mit mondjak? Szeretem David-et, de…. de nem úgy, ahogy ő szeretné. A történtek ellenére még mindig Jack-et szeretem. Súlyos sértésnek tűnt számára, hogy vissza kell utasítania egy olyan szeretetreméltó férfit, mint amilyen David, mégsem volt más választása. A szívére kellett hallgatnia. Nem teheti boldogtalanná David-et, annál sokkal többet jelent számára. Mindent megtett volna azért, hogy David-et megkímélje, de nem tudta szeretni – nem tudta úgy szeretni, mint a férjét. Ha David-hez menne az, csalás lenne és csalásból, pedig nem lehet boldogság.
- David – kezdte vonakodva – Ez a legnagyobb bók, amit valaha kaptam, de nem érdemlem meg. Nagyon közel állsz hozzám, de nem úgy, ahogyan ezt a feleségedtől elvárhatnád. Megérdemled az igazi boldogságot, én, pedig soha nem tennélek boldoggá. Őszintén sajnálom, de nem tudom elfogadni az ajánlatod.
- Várj egy kicsit Sue. – fogta meg a lány kezét – Ne hamarkodd el a választ. Gondolt végig. Ígérem, hogy boldoggá teszlek. Nem bánod meg, ha hozzám jössz. Gondolkozz rajta, Sue!
A lány megnyalta kiszáradt ajkát.
- Sajnálom, David. Mást szeretek. – vallotta be halkan. - Reménytelen szerelem, ami soha nem fog semmi jóra vezetni, de nem tehetek le róla.
David egy pillanatig hallgatott, és gondolatokba merülten megsimogatta a lány arcát.
- Valahogy sejtettem, hogy ez a lesz a válaszod. – mondta nagyot sóhajtva. - Jack az, ugye? – kérdezte.
Sue elpirult.
- Igen. – suttogta, szemében könnyek jelentek meg.
David vigasztalóan szorította meg a kezét.
- Nagyon szerencsés. De miért mondod, hogy reménytelen? Ahogy én észrevettem te sem vagy közömbös neki.
- Ez nem így van. – rázta meg fejét a lány. – Van barátnője. Láttam.
- Nagyon sajnálom. Tudnod kell, hogy rám mindig számíthatsz. – mondta – Ne felejtsd el ezt, ha valami gond vagy baj adódna. – a férfi odahajolt és megcsókolta a lány homlokát.
- Köszönöm. – mosolygott rá könnyes szemekkel Sue. – Ez…ez nagyon sokat jelent és még egyszer sajnálom.
- Túl fogom élni. – mosolygott a férfi szomorúan. – Gyere, hazaviszlek. Ja, és még csak annyit, hogy azért nem adom fel. – kacsintott a lányra.
Sue elnevette magát.

Sötét volt a lakásban, amikor Sue hazaért. Lucy már biztos alszik, gondolta. De Levi miért nem jön üdvözölni? Óvatosan benyitott Lucy szobájába. Az ágy üres volt.
- Lucy? Levi? – szólította a többieket - Nincs itthon senki? Furcsa. Ilyen későn sétálni menni!
Levette kabátját és a díványra rogyott. Magában újra lejátszotta az estét. Lehet, hogy rosszul döntöttem? Nem, rázta meg a fejét. Szeretem David-et, de nem úgy. Ha Jack… Ne gondolj már folyton ő rá, rótta meg magát! Miért is kellett találkoznom Jack Hudson-nal?!
Hirtelen Levi bújt hozzá, majd fény öntötte el a szobát.
- Szia csavargó! Hol jártál? – felkapta a fejét – Lucy! Hol jártatok?
- Ó… - Lucy habozott - volt egy kis elintézni valóm és Levi-t is elvittem, hogy ne legyen egyedül a lakásban. De te miért ülsz a sötétben? Milyen volt a randi? – ült le mellé.
- Gondolkodtam. A randi jó volt. David megmutatta az új csarnokot. Neked is látnod kell, egyszerűen fantasztikus.
- A kertészetbe mentetek? – nézett zavartan Lucy.
- Igen, de hidd el, tényleg csodálatos volt. A csarnok közepén vacsoráztunk, aztán megmutatta az egész termet. Végül megkérte a kezem. – tette hozzá.
- Hogy? – Lucy nem akart hinni a fülének. – Jól értettem, azt mondtad, hogy David megkérte a kezed?
- Igen. – bólintott Sue.
- És? – barátnője kezére nézett, de nem látott rajta gyűrűt.
- Szeretem David-et, de nem annyira, hogy a felesége legyek.
- Ezek szerint nemet mondtál.
Sue bólintott. Lucy megkönnyebbülten sóhajtott fel. Hála Istennek! Micsoda bonyodalmakat okozott volna, ha igent mond.
- Hogy fogadta?
- Meglepően jól. Holnap után lesz a csarnok megnyitója és megkért, hogy kísérjem el.
- Semmi harag, kiabálás? – csodálkozott Lucy.
- Nem semmi. Barátok maradtunk. Elfogadta, bár azt nem ígérte meg, hogy nem fog újra próbálkozni. – mosolygott Sue.
- Tényleg nagyszerű fiú. – mondta Lucy.
- Én most megyek lefekszem., hosszú volt a nap. Jó éjt.
- Jó éjt. – amint biztos lett abban, hogy Sue már nem látja előkapta mobilját – Én vagyok….Tudom, hogy késő van, de erről tudnod kell….Figyelj már rám! David megkérte Sue kezét. – szinte maga előtt látta a vonal túlsó végén lévő arckifejezését – Nemet mondott….Ne, örülj, mert még korán sincs vége a dolognak….Továbbra is találkoznak, ha nem igyekszel még meggondolja magát…..Rendben…Reggel beszélünk.
Valamit tennem kell, gondolkodott Lucy. Ha Jack továbbra is így viselkedik tuti, hogy David karjaiba kergeti Sue-t és akkor egyikük sem lesz boldog. A megnyitó esetében már nem tehetek semmit, de valahogy el kell érjem, hogy ne tudjanak találkozni.

folyt.köv.