4.

Sue látta, amikor Bobby Jack-hez lépett. Tudta, hogy nem helyes, amit csinál, de miközben igyekezett úgy tenni, mint aki teljesen belemerült a jelentés írásába, a két férfit figyelte. Jack annyira vidám volt reggel! Vajon mit fog Bobby-nak mondani? Sajnos Lucy pont ezt a pillanatot választotta, hogy odatelepedjen mellé, és beszámolót adjon a hétvégéről.
- Szia!
- Szia Lucy! – a két férfi felé nézett. Ezek szerint Bobby sem tudta elérni Jack-et, olvasta le Bobby szájáról.
- Hé, Sue – érintette meg karját barátnője.
- Igen?
- Reggel nagyon korán eljöttél, beszélni sem tudtunk.
- Igen. Levi-t vittem sétálni. – Barátnő! Ezek szerint jól láttam!
- Te nem is figyelsz rám!
- De igen csak…. – Allie! De az a nő nem Allie volt!
Lucy megkopogtatta a vállát.
- Mi van veled? Olyan, mintha nem is itt járnál.
- Bocsánat. Elgondolkodtam. Egy kicsit fáj a fejem. – ez igaz is volt. Több barátnője is van! Ezzel mindennek vége! El kell őt felejtenem, örökre, gondolta Sue, szívébe olyan erősen hasított a fájdalom, hogy majdnem hangosan felnyögött. Nehéz lesz, ha mindennap látom. Ki kell találjak valamit.
- Sue, nem tetszel nekem. Beteg vagy? – kérdezte Lucy
- Mondtam, fáj a fejem. Biztos az idő miatt. – füllentette. – Meg rosszul is aludtam.
- Ettél már ma valamit? – nézett rá kérdőn barátnője.
Sue megrázta fejét.
- Na, emiatt is fájhat a fejed. Ha jól sejtem csak egy kávét ittál, ugye? – Sue bólintott. – Na, gyere menjünk le a büfébe és kapjunk be valamit. A munka ráér.
Bár étvágya egyáltalán nem volt, mégis engedelmesen követte barátnőjét, aki szinte megállás nélkül csacsogott. Sue néha bólintott vagy mormolt valamit, de végeredményben semmit sem fogott fel abból, amit Lucy mondott.

Az idő, mintha ólomlábakon járt volna. Sue alig várta, hogy véget érjen a nap és végre haza mehessen. A nap folyamán többször is rajtakapta Jack-et, hogy figyeli. Ilyenkor a férfi gyorsan elkapta tekintetét. Miért bámul? Ezt nem bírom! Miért is nem fogadtam el azt az állást? Hirtelen villogni kezdett a lámpa az asztalán jelezve, hogy telefonhívása van.
- Szia Sue, David vagyok! – olvasta a monitoron.
- Szia David! Hogy vagy?
- Jól, csak egy kicsit fáradtan.
- Még mindig New York-ban vagy?
- Már nem. Elkészültünk a központtal, most újra itthon vagyok. Ezért is hívtalak. Lenne kedved velem vacsorázni ma este?
David-re mindig számíthatok. Vele jól érzem magam, gondolta. Amíg vele vagyok, addig sem gondolok Jack-re.
- Szívesen – válaszolta Sue. A szíve mélyén tudta, hogy nem szép dolog kihasználni David-et, de most felejteni akart.
- Nagyszerű! 6-ra érted megyek, ha megfelel?
- Rendben.
- Akkor este! Szia!
- Szia és várlak!
Ahogy felemelte fejét, tekintete találkozott Jack-ével. Mintha a szomorúságon, csalódáson kívül még valamit látott volna a férfi szemében, ami meglepte. Féltékenység! Á, csak képzelődöm, rázta meg fejét Sue és újra belevetette magát a papírmunkába.

folyt.köv.