Korhatár: 16!

Nem kell mindig a szemnek hinni

1.

Sue fájdalmasat sóhajtott, amikor Levi felébresztette reggel. Lassan nyitotta ki a szemét. Sue még soha életében nem érezte magát ilyen rosszul. Nem testileg, hanem lelkileg. Egyáltalán nem akaródzott felkelnie. Elképzelni sem tudta, hogy hogyan éljen ezután. Tudott róla, hogy a szerelem fájhat, de soha sem gondolta, hogy ennyire. Szíve darabokra tört.
- Jól van kelek! – nyögte, amikor Levi felugrott az ágyára.
Lassan feltápászkodott, az ablakhoz lépett és elhúzta a függönyt. Csodálatosan sütött a nap, az égen egyetlen felhő sem látszott, Sue mégis úgy érezte, hogy élete teljes sötétbe borult. Dühösen letörölte a könnyeket az arcáról, pedig már azt hitte, hogy elsírta mindet. Soha többé! Nem érdemli meg, hogy sírjak miatta! De mihez kezdjek ezután? Hogyan nézzek a szemébe ezek után?
Levi megbökte orrával.
- Megyek már! – mondta és bevánszorgott a fürdőszobába. Belenézett a tükörbe. Ki ez a sápadt, karikás szemű lány? – kérdezte magától, amikor meglátta tükörképét. Így nem mehetek emberek közzé. Legszívesebben visszafeküdt volna és beteget jelent, de tudta, hogy nem teheti meg. Nem teheti meg Levi-jal, akit le kell vinnie sétálni, és nem teheti meg barátaival sem. Mindegyikük asztalán nagy halom papír tornyosul, és ha kiesik, az ő munkáját is a többieknek kell megcsinálnia, így össze kellett szednie magát. Lezuhanyozott. Egy kissé felfrissült, de a szokástól eltérően kissé erősebben festette ki magát. Felöltözött. Még egy vágyakozó pillantást vetett az ágyára, majd fogta Levi pórázát és kilépett a lakásból.

folyt.köv.