13./ fejezet

Sötét volt. Olyan sötét, hogy a férfi érezte, amint a feketeség elborítja érzékeit. A nőt keresve, kinyújtott kezeivel tapogatott maga körül. ’Sue?’ szólította, ennek ellenére, hogy tudta a nő nem hallhatja őt. A férfi nem ismert rá a saját hangjára. Rekedt és karcos volt. Egyre hangosabban szólította. ’Sue!’ Még mindig semmi. Aztán meghallotta a nőt. Sírt. A szíve szakadt meg ezt hallva. Követte a hangot, megbotolva mindenben az útján. A szeme sarkából egy fénypontot pillantott meg. A nő volt. A földön ült, arcát kezébe temetve. Gyenge fény parázslott körülötte, olyan volt, mint egy angyal. A férfi próbálta újra szólítani, de nem volt hangja. Közeledett a nő a felé, a fény halványodni kezdett és a nő távolodott. Minél elszántabban próbálkozott elérni a nőt, ő annál távolabb került tőle. A nő keservesen és hangosan sírni kezdett. A férfi szemében könnyek égtek, ahogy elkezdett a nő után futni. De hasztalan volt. Nem érhette el a nőt. Már túl távol volt. A férfi lerogyott a földre és zokogni kezdett.

---------

Jack könnyekkel az arcán ébred. Az első dolog, amit észrevett, hogy valami neki nyomódik. Kinyitotta a szemét és szíve össze-vissza kezdett verni, amikor meglátta a nő arcát, néhány centire a sajátjától, a nő szuszogása melegítette a nyakát. Nem mozdult, nem volt biztos benne, hogy nem álmodik-e. Lassan emelte fel a kezét a nő arcához és gyengéden megcirógatta az arcát. Könnyek borították el szemét, amikor a nő nem tűnt el. Gyengéd csókot adott a nő homlokára. Sue csukva tartotta a szemét, mikor megérezte Jack érintését az arcán. Szerette az érintését. Elmosolyodott, amikor a férfi megcsókolta a homlokát, kinyitotta a szemét, hogy lássa a férfi arcát. A látvány a férfi arcán azt mutatta, hogy a nő megijesztette. A férfi azt hitte, hogy a nő még alszik. Elvette a kezét a nő arcától, nem bízva abban, hogy a nő helyeseli-e a mozdulatát. A nő megállította, ujjait a férfié köré fonta. Belenézett a férfi szemébe és gyengéden elmosolyodott.
„Hé.” – mondta a nő csendesen, hangja alig volt több, mint egy suttogás.
A férfi magánkívül volt az örömtől, hogy a nő viszonozta vonzalmát.
„Hé, te. Hogy érzed magad?”
„Sokkal jobban, mi van veled?”
A nő a férfi vállára pillantott.
„Nagyon jól vagyok. Semmiség. Örülök, hogy biztonságban vagy.” – a férfi egy hajtincset simított a nő füle mögé.
A nő belenézett a férfi szemébe.
„Köszönöm, hogy megmentettél.” – megszorította a férfi kezét.
„Nem veszíthettelek el. Az életemet adnám érted.”
A férfi szeme elmondott mindent a nőnek, őszinte volt. A nő egy percig hallgatott. Aztán beszélni kezdett, hangja remegett elárulva idegességét. Nem volt biztos a férfi érzéseiben iránta.
„Még nem válaszoltam a kérdésedre. A jelről?”
A nő érezte, hogy férfi egy kicsit feszül, így majdnem elhagyta a bátorsága.
„Jack, amióta találkoztunk, tudtom, hogy van valami kapocs közöttünk. Elfojtottam, elrejtettem valami kifogás mögé. A szabályzat, David, te is tudod. De az igazság az Jack…” – szünetet tartott, bátorságot gyűjtve.
„Igen, komolyan mondom.” A nő először félre fordult. Aztán egyenesen a férfi szemébe nézett, feltárva lelkét a férfi előtt. „Szeretlek Jack. Nagyon szeretlek. Mikor ott voltam a házban csak rád tudtam gondolni. Attól rettegtem, hogy soha többé nem látlak.” – a nő várt a férfi reagálására, és az arcát kutatta.
A nő szíve szinte megszakadt, mikor a férfi nem válaszolt. Leengedte a karját és felállt, hogy távozzon.
„Sajnálom, nem kellett volna ezt mondanom. Természetes, hogy te nem szeretsz.”
A férfi arca kifejezéstelen volt. A nő szemeiből könnyek folytak és az ajtó felé indult.
„Annyira sajnálom, Jack, kérlek bocsáss meg.”
A nő sírva szaladt ki a szobából.

folyt.köv.