23. fejezet – Egy igazán jó ember

Ted Garrett belépett az irodába, látta, hogy csapata mennyire kitartó. Mint mindenki más aggódott Bobby és Sue miatt és ezért minden órában ellenőrzött. Már a folyosóról észlelte a csendet. Az első benyomása az volt, amint belépett az ajtón, hogy a helyiség üres. Megfordult, hogy kimenjen, amikor egy halk hangot hallott Lucy asztala felől. Miközben közeledett, meglátta a nőt.
- Lucy? – A nő felemelte fejét a asztaláról és gyorsan letörölte könnyeit. Nem szerette volna, hogy a felügyelője lássa összeomlását.
- Igen, uram? – idegesen rendezgetni kezdte a papírokat az asztalán, érezte, hogy a férfi az asztalához közeledik. Felnézett, amint egy kezet érzett a sajátját, leállítva.
- Lucy. Egyedül van? - Garrett látta, hogy Lucy igen int a fejével, miközben szemei újra megtelnek könnyel. A férfi félszegen tette a kezét a nő vállára és kicsit megszorította. - Hol vannak a többiek?
Lucy meglepetten nézett, aztán válaszolt.
- Elmentek, hogy néhány helyet leellenőrizinek. Kaptunk egy felvételt Sue-ról és Bobby-ról és Sue nyomot adott, hogy hol vannak. Siettek, így egyikük sem szól Önnek.
Garrett felsóhajtott, miközben Lucy-t hallgatta. Vigasztalta, hogy csapata rendszerint engedelmesek. Általában ő adja az utasításokat. Tudta, hogy Lucy rosszul van és fél attól, hogy a nő közel van az összeomláshoz.
Lucy figyelte, ahogy a felügyelője egy széket húz az asztalához és leül. Mikor a nő felé fordult, látta a nő zavartan méregeti.
- Nos, mi lenne, ha itt maradnék néhány percig. Szeretne beszélgetni?
Lucy lesütötte a szemét, amíg a férfi beszélt. A férfi általában parancsoló hangon adja ki utasításait és nem tűrte az ’ostobaságot’. A férfi ezen oldala teljesen meglepte a nőt. Felpillantott és észrevette, hogy ő sem látszik igazán nyugodtnak. A nő tudta, hogy a férfi új oldalát mutatta meg, ahogy próbálja őt megnyugtatni. Igazán nagyra értékelte, amit férfi próbál tenni.
- Csak olyan csend van itt, és gondolataim össze-vissza száguldoznak. Az lebeg szemem előtt, hogy mi történhet Sue-val és Bobby-val. Míg mindenki itt volt elterelték a figyelmem. – Garrett bólintott, a nő szemei újra könnyel teltek meg. - Néha úgy érzem, mintha szívem megszakad és néha annyira dühös vagyok. Nem hittem, hogy valaki ilyet tehet. Dühös vagyok mindenkire. Cross fogva tartja őket, Sue és Bobby veszélyben van, a még nem találtuk meg őket, hogy engedheti Isten, hogy ilyen történjen.
Lucyi felpillantott, amint megérezte Garrett kezét a vállán.
- Megértem, hogy hogyan érez. Nem olyan régen még én magam is a terepen voltam. Nehéz volt a barátaimat veszélyben látni. Rájöttem, hogy az egyetlen dolog, ami segít a barátaim támogatása és a tudat, hogy Isten mindig jelen van. Nem adjuk fel. Ez a legjobb csapat a Hivatalban és tudom, hogy meg fogjuk találni őket. - Garrett látta, hogy Lucy kihúzza magát és elmosolyodik. A férfi megveregette a nő vállát és felállt, megcsörrent a nő telefonja.
- Kicsit később visszanézek. Szóljon, ha megtud valamit. - Ezzel Garrett megfordult és kisétált az ajtón, miközben Lucy felkapta a telefont.
- Dotson.

folyt.köv