38. fejezete:

Jack lerohant a lépcsőn, égve a vágytól, hogy megtudta Sue jól van-e. Megfordult, hogy biztos legyen benne, hogy senki nem követi, mikor kinyitja a tárgyaló ajtaját. Hirtelen megpillantotta a nőt, amint a sarokban zokogott. Jack odarohant, mint Levi orrával megbökte a nő lábát. Sue megfordult és a férfira pillantott, szemei vörösek és duzzadtak voltak, arca nedves a könnyektől. Egy pillanatig mind ketten csak ott álltak, Jack bizonytalan volt, hogy mit tegyen, mikor hirtelen Sue repült karjaiba.
Jack szorosan tartotta, amint a nő úgy zokogott, ahogy előtte még soha. Sue nem vette észre, hogy kinyilt az ajtó mögötte, de Jack látta, hogy Bobby dugja be a fejét a szobába és meglepetten nézett, mikor meglátta őket. Sue meglazította ölelését Jack-en és megfordult, hogy lássa Bobby-t, még mindig Jack mellett állva.
„Jól vagy?” – a nő bólintott, tovább zokogott, egyébként válaszolt volna.
„Miért nem keresed meg a többieket és mondod el, hogy biztonságban van.” – javasolta Jack, Bobby értve a célzást, hogy privát akarnak beszélgetni, mielőtt Sue szembenéz a többiekkel.
„El kell mondjam nekik.” – mondta Sue halkan, miután zokogása elhalt. Ő és Jack leültek egymás mellé.
„Itt leszek veled. Csak emlékezz – vége. Elkaptuk őt és végre megnyugodhatsz. Mindenki segíteni akar.”
„Tudom” – Sue meglepetten nézett fel, amint Lucy berohant az ajtón. - „Luce?” - mondta, zavarodottan nézett legjobb barátjára, de gyorsan átölelte, hálás volt, hogy ott van.
„Mi a baj? Minden rendben?” – reagált Lucy, arca mutatta, hogy valójában nagyon aggódik.
„Van valami, amit el kell mondanom mindenkinek, amint ide érnek. Mikor jöttél vissza?” - Lucy leült Sue másik oldalára és mesélni kezdett, miközben észrevette, hogy Jack még mindig fogja Sue kezét, mégis tudta, hogy most nem jó az idő, felhozni ezt.
-----
Amint mindenki bejött a tárgyalóba megtudni, hogy Sue jól van és mit történt, Sue belekezdett a magyarázatban látva barátai zavarodott arcát.
„Sajnálom, hogy nem mondtam el, hogy mi történt. Tudom, hogy mind kiváncsiak vagyok, attól a naptól kezdve, hogy elhagytam az irodát és 2 napig nem jöttem vissza.” - Lucy zavarodottan Myles-ra nézett, aki megrázta a fejét, hogy majd elmagyarázza neki később a történteket. Sue folytatta,
„Egy üzenetet kaptam anyukámtól, hogy bátyámat Ben-t, feleségét Gracie-t és unokahúgaimat és unokaöcsémet meggyilkolták.”
Mindenki döbbenten nézett rá, próbálva feldolgozni a híreket, megerősítette a történteket, melyről a riporterek a kérdéseket feltették. Sue folytatta és újra elmondta a történetet, amelyet néhány estével korábban Jack-nek elmondott. A csend visszhangzott a szobában, amint Sue megfordult és Jack-re pillantott, akinek tekintete tele volt szerelemmel és támogatással, amint bátorítóan megszorította a kezét. Végül Dimitrius szólalt meg,
„Nagyon sajnálak téged és családodat Sue. Nem gondoltuk volna.” - Sue hálásan bólintott, nem tudva megszólalni az érzelmektől. Lucy odahajolt és szorosan átölelte legjobb barátját, a fájdalom könnyei gurultak végig arcán.
„Miért nem mondtad el?” – kérdezte Myles halkan. Sue érezte, minden szem rászegeződik, hasonlóan tudni szeretve. Tudta, ez lesz a legnehezebb rész, visszatartani egy ilyen tény legközelebbi barátai elől.
„Akartam, mikor visszajöttem, míg meg nem tudtam, hogy ti dolgoztok az ügyön. Először én akartam lenni az egyik, aki elkapja őt, amig túl sok nem lett. Aztán elgondolkodtam rajta, de tudta, hogy nem fogtok megállni, amig el nem kapjátok, és nem akartam kockáztatni az ügy elvételét, mert személyesen belebonyolodtam. Igazán sajnálom.” – fejezte be, az asztalt nézte. Jack úgy döntött, hogy mellé áll,
„Nem azért volt, mert nem bizott bennetek. Igazán nehéz döntés volt, és eltartott egy darabig, míg végre elmondta. A lényeg, hogy mi elkaptuk a fickót és most Sue-nek esélye van, hogy feldolgozza a történteket és szüksége van mindannyiunk támogatására.” - Tara átnyúlt az asztalon és bátorítóan megfogta Sue kezét. Ahogy Sue körbe pillantot az asztalnál ülő barátait, nem látott haragot, hogy ilyen fontos információt eltitkolt előlük, csak gondoskodást és szeretet.
„Köszönöm.” suttogta Sue hálásan.
-----
Jack befejezte a táskák lehordását a kocsijához, Sue vele ment. Lucy az emeleten volt, kicsomagolta holmiját, és Jack tudta, hogy nem kell tovább maradnia a lakásban.
„Köszönöm, hogy velem voltál Jack.” - mondta, amint a férfi kocsija mellett álltak.
„Örülök, hogy megtettem. Őszintén, hiányolni foglak, hogy nem leszel körülöttem.” - Sue szomorúan mosolygott és bólintott.
„Én is. Jack – van még valamit, amit el akarok mondani neked.” – Jack kiváncsian nézett rá. Folytatta, „Azt hiszem szabadságot kérek és néhány hétre hazamegyek. Anyukám nincs jól és azt hiszem szükségem van a családomra. A temetés után rögtön eljöttem…” - mondta és Jack szemébe nézett, szerette volna tudni, hogy mire gondol. A férfi nagyon csendesen szólalt meg és Sue tudta, hogy a férfi hangja telítve van érzelmekkel.
„Azt hiszem jó ötlet, de igazán hiányzoni fogsz nekem. Igérd meg, hogy nem maradsz el örökre…” Sue megrázta a fehéz és közelebb lépett Jack-hez.
„Nem akarok hosszan ott maradni. Te is hiányozni fogsz.” - a nő nagyon komolyan nézett a férfira. „Mikor visszajöttem, beszélni fogok Dimitrius-sal az áthelyezésról.” - Jack rámosolygott.
„Már mondtan neki, hogy kérem az áthelyezést, de elutasított engem. Dimitrius belement a szabályzat megváltoztatásába, ameddig viselkedünk. Ez azt jelenti, hogy ott is lehetünk ’mi’?” - Sue megragadta Jack kezét.
„Emlékszel soha többé szinlelés. Sok mindenen mentünk együtt keresztül.”
„Tudod, hogy szerelek.” – suttogta Jack.
„Én is szeretlek.” – mondta Sue, a férfi karjaiba vette, a nő hálás volt, hogy férfi ott volt mellett, hogy átsegítse ezen, tudva, hogy amint visszajön, esélyük lesz kideríteni milyen lehet együtt az élet és hogy esélyt kaptak erre.

Vége az első résznek..