5./ fejezet

„Mire célzol azzal, hogy ne csináljunk semmi?” – kérdezte Jack, Tara-ra nézve, aki kétségbeesetten próbálta állni Jack fenyegető pillantását.
„Sue azt írta, hogy felveszi majd velünk a kapcsolatot. Jó oka kell legyen, és nem hiszem, hogy most erőltetnünk kellene. Biztos vagyok benne Jack, hogy jól van.” – a férfi kétkedően nézett rá.
„Azt hiszem Tara-nak igaza van,”- tette hozzá D, látva Jack csalódottságát. – „Hallgass most végig. Sue makacs és kitartó. Tudja, hogy miként vigyázzon magára. Azt is tudja, hogy mi itt vagyunk neki. Ha valami baj van, szólni fog arról, de addig csak találgathatunk, azt hiszem teret kell adtunk neki. Ennyi. Ha az elkövetkező néhány napban nem hallunk felőle, körbetelefonálunk és elkezdjük keresni, rendben?”
Jack kisebbségben maradt. Nem tudta, hogy az a tény bosszantja jobban, hogy a nő úgy érezte, hogy nem bízhat benne, vagy az, hogy nő elfutott, ahelyett, hogy hozzáfordult volna, bármi is a baj.
„Rendben – nem fogjuk keresni .... egyenlőre. De fel akarom hívni a szüleit, mert ha valami rossz történt, akkor tudni akarom.” – A többiek egyetértettek és Jack az asztalához ment, felvette a telefont. Átfutotta a telefonkönyvét, megtalálva, amit keresett. Az üzenetrögzítő jelentkezett, ezért úgy döntött, hogy üzenetet hagy,
„Hello. Jack Hudson vagyok. Együtt dolgozom Sue-val az FBI-nál. Sue délután elment és én,… akarom mondani, mi csak tudni szeretnénk, hogy jól van-e, és szeretnék tudni, hova ment. Hívjanak vissza ezen a számon. Köszönöm.” – letette a kagylót, szerette volna tudni, hogy milyen válasz lesz az üzenetére, ha lesz egyáltalán.
-----
Sue kifizette a taxisofőrt és kilépett a hideg őszi szélbe, a bőröndjét húzva. Szíve kicsit lecsillapodott, hogy hazaért, de nyugtalan volt, várta, hogy valaki, aki tudja megmagyarázza meg, mi történt és hogyan tudott élete ilyen gyorsan a fejetetejére állni.
„Apa?” - mondta a nő, amint egy idősebb férfit pillantott meg az ajtóban, hatalmas szomorúságot érzett belül. Mr. Thomas odarohant lányához és szorosan átölelte.
„Kérlek, mond, hogy nem igaz.” – suttogta a nő. A férfi kicsit visszahúzódott, hogy ránézzen, könnyek futottak végig a férfi arcán is. Lassan bólintott, és megfordult, hogy lássa feleségét kilépni az ajtón, hogy lányával találkozzon és megvigasztalja, elfojtott zokogás rázta a nő mellkasát, a könnyek kibuggyantak, ahogy felszabadultan sírt. Szorosan megölelték egymást, mielőtt bementek a házba.
Miután Sue elrendezte a dolgait a régi szobájában, ahol néhány éjszakát marad, leültek a nappaliban. A fájdalom töltötte be a csendes szobát a sötétségben, mindannyian elmerültek a gondolataikba, amikor megszólalt a telefon. Úgy tűnt, hogy az összetört Mrs. Thomas képtelen lenne szót váltani, így Sue édesapja válaszolt. Néhány perc elteltével, szomorú arccal fordult két nőhöz.
„Sue, anyukádnak és nekem van egy-két dolgunk, amit most kell elintéznünk…Megleszel itthon egyedül?”
A nő bólintott, félbeszakítva saját zűrzavaros gondolatait. A férfi odahajolt és megpuszilta lánya homlokát, mielőtt felsegítette feleségét.
Sue nem mozdult a díványról. Meglátta, hogy telefon újra csörög, amint a lámpa villogott és Levi felemelte a fejét. Odament, hogy lássa ki az, azonnal felismerte a számot. Észrevett, hogy az üzenetrögzítő bekapcsol, amint Jack szavait olvasta a kijelzőn. Sue fel akarta kapni a kagylót és kiáltani Jack-nek, de tudta, hogy először magában kell tisztáznia amit történt. Nem értette miként lehet, hogy egyik pillanatban a világ tetején van, és a következőben úgy érezi, hogy világa a szemei előtt porlad szét.
-----
Jack soha nem gondolta, hogy két nap ennyire lassan tud eltelni. Csütörtök estére már tűkön ültek, Jack alig dolgozott és az aggodalom teljesen elborította. Senki nem hallott még Sue felől, és ő sem hallott semmit a nő szüleitől. Ted reggel egy ügyet hozott, de Bobby-t, D és Myles bízta meg annak vezetésével, Jack zavart volt és nem tudott koncentrálni. Nem vitatkozott.
„Még nincs semmi a csipogóján?” – kérdezte Tara, amin Jack asztalához lépett, ahol a férfi ült gondolataiba merülve.
„Nincs. A szülei házából sincs semmi.” – válaszolta szomorúan. - „Tudom, hogy valami baj van Tara, és tehetetlen vagyok.”
Tara együtt érzően nézett rá, amint a férfi telefonja hirtelen megcsörrent. A férfi megkönnyebbülten sóhajtott fel, amint meglátta a számot, amelyet az elmúlt pár napban olyan gyakran hívott, nyugtalanul kapta fel a telefont.
„Sue?” – mondta gyorsan. Az egész csapat odasietett a nő nevének hallatán.
„Szia Jack.” – válaszolt halkan Sue.
„Jól vagy? Hol vagy?” – kérdezte a férfi még mindig eltelve aggodalommal.
„A reptéren vagyok. Haza jöttem.” – Jack tudta, hogy valami baj volt a nő hangszínével. Tompán, üresen hangzott, telítve kimerültséggel és ……
„Rögtön ott leszek” – válaszolt a férfi fürgén, már felkapta kulcsait az asztaláról.
„Minden rendben Jack, fogok egy taxit….”
„Nem. Maradj ott – nem akarom, hogy bárhova is elmenj.” – Jack szíve összeszorult a szánalomtól, amint hallotta, hogy a nő lehangoltan válaszol.
„Köszönöm Jack.” – suttogta. A férfi letette és felkapta a kabátját, először megkerülte a munkatársai, akik tudni akarták, hogy mi a helyzet.
„A reptéren van – megyek elhozom. Reggel telefonálok, lehet, hogy kések.” – jelentette be, válaszra nem várva.
„Ne aggódj haver” – mondta barátjának Bobby. „Foglalkozunk a gyilkossági üggyel. Maradj ameddig szükséges, hogy vigyázz rá. Mond meg neki, hogy szeretjük és itt vagyunk neki.” – Jack bólintott, amint kirohant az ajtón és elindult a reptérre olyan gyorsan, ahogy csak tudott.

folyt.köv.