8.

- Nem! Soha! –sikította Sue, miközben szabadulni próbált a férfi szorításából. Ilyen nincs. Ez nem történhet meg. Istenem, kérlek, segíts, hogy kijussak innen! - David, kérlek engedj el. – próbált nyugodtan beszélni, szíve azonban majd kiugrott a helyéből. – Ha most elengedsz. Elfelejtem a dolgot, rendben. Nem szólok senkinek. Kérlek. Reméltem, hogy barátok…
- Barátok! Barátok! Nekem nem kell a barátságod! Nekem te kellesz! – magához rántotta Sue-t és megcsókolta, a dívány felé húzta a lányt. – És most fizetni fogsz mindenért! Lássuk, hogy ezután is kellesz-e majd neki!
- Soha! – kiáltotta Sue és összeszedve minden erejét kiszakította magát a férfi karjai közül. Egyetlen dolog járt csak az eszében kijutni a lakásból és minél messzebb kerülni David-től. Az ajtó felé futott. Olyan volt az egész, mint egy lidérces álom.
- Te boszorkány! – a férfi fenyegetően feléje indult. Szemében gyűlölet izzott.
Sue már majdnem elérte a bejárati ajtót, amikor a válla felett hátranézett, David a nyomában volt. Látta, hogy mozog a szája, de nem tudta leolvasni, de nem is akarta tudni, hogy mit mondhat. Hirtelen David megbotlott a szőnyegben. Elvágódott. Sue reszkető kézzel tépte fel a lakásajtót, végigrohant a folyosón és lerohant a lépcsőn, ki az utcára. Csak el innen! Minél messzebb! - zakatolt az agyában. Néhány méter után meg kellett állnia, mert kifulladt. Ekkor vette észre, hogy kabátja és táskája a férfi lakásán maradt. Mivel csak egy könnyű kék ruha volt rajta, úgy érezte, mintha az ónos eső apró kis nyilakat zúdítana rá. Egy taxit látott közeledni felemelte a karját, hogy leintse, de a vezető éppen akkor kapcsolta be a foglalt jelzést. Amikor elszáguldott mellette az autó, lefröcskölte. Még ez is. Nincs elég bajom! – alig tudta visszatartani zokogását. Félt. Egyedül volt. Nyugodj meg. Gondolkozz! Hátrafordult.David nem követet, viszont a kabátom és táskám a lakásán maradt. Nincs se pénzem, se telefonom, így még Lucy-t sem tudom felhívni, hogy jöjjön értem. – nagyot sóhajtott. – Nincs más, mint hogy gyalog tegyem meg a haza vezető utat. Ha legalább Levi mellettem lenne!Elszántan futásnak eredt. Remélte, hogy futás közben legalább nem fog fázni. Ebben azonban tévedett. Még mielőtt az út felét megtette volna, teljesen átázott a ruhája, és a hideg eső továbbra is fájdalmasan csapkodta a bőrét. Rohanás közben megcsúszott és hangosan feljajdulva elvágódott. Nagy nehezen lábra állt és már nemcsak a hidegtől, hanem a rémülettől is reszketett. Haja csapzott volt, jobb térde vérezni kezdett, a keze és arca is fájt, mert esés közben azokat is felhorzsolta. Könnyeit nyelve folytatta útját. Járás közben éles fájdalom nyílalt jobb térdébe, az is megsérült, amikor elesett.

Majd egy óra gyaloglás után végre elérte a házat. Éppen egy fiatal pár jött ki a kapun, mellettük besurrant. Lassan felvánszorgott a lépcsőn. Minden egyes lépés után egyre jobban sajgott a térde. Az ajtó előtt állva, elő akarta venni kulcsán, de ismét belehasított, hogy táskája a férfi lakásán maradt. Felemelte a kezét, hogy csengessen. A mozdulata félúton megakadt.Hogy kerülök ide? Egy pillanatra lehunyta szemét, hátha csak érzékei játszanak vele. De nem!Ez nem a mi ajtónk!

folyt.köv.